Persze, figyelem, jóideje. Az izraeli választások tétje sokmindenen túlmutat. A haverina ingajáratban Lod és Jeruzsálem között. Lod a kalandos sorsú, az államalapító Ben Gurionról elnevezett nemzetközi repülőtér; legutóbb a FlyDubai – az Emirates fapados társasága – ománi másodpilótája gondolt nagyot, hogy namajdő becsapódik Lodba, pusztuljon a zsidó! Számítása ott szenvedte a csorbát, hogy nem számolt azzal, hogy 130 izraeli utasa volt gépnek, köztük nyilván kiképzett IDF (Israel Defence Force) tartalékos személyzet, talán titkoszszolgálati szereplők (Moszad) is, úgy szerelték le az ománit, mint a homokozó partján a vödrével gőgösködő középső csoportost.

A Lod elleni támadások több, mint ötven éve kezdődtek, talán az elsők voltak a Nippon Sekigun (Japán Vöröshadsereg) harcosai, akik a Közel-Kelet első öngyilkos merényletét kísérelték meg 1972 májusában. Shigenobu Fusako – akit kicsit szégyen japán Ulrike Meinhofnak nevezni, mert sokkal nagyobb ívű asszony a nálunk legjobban ismert nyugatnémetnél – aki a támadás fő tervezője volt, és még a saját férjét is rábírta az öngyilkos merényletre, még az akkortájt született gyerekét is Májusnak nevezte el az akció emlékére. A libanoni-japán kettős állampolgár May Shigenobu egyébként az arab terrorizmus ügyének egyik legnagyobb propagátora a közösségi médiában; volt már róla szó ezeken a hasábokon. A lényeg, hogy izraeliek külföldön nem szavazhatnak, viszont nagyszámú hazatérési mozgalom bontakozott a sorsdöntő választásra.

A huszonhatodik Kneszet választása után Izrael úgy ébredt, mint aki egész éjjel a vészkijáratot kereste egy füstös kaszinóban, hogy aztán reggelre rájöjjön, ugyanannál az asztalnál ül, ugyanazokkal a zsetonokkal, ugyanazzal a krupiéval, ugyanazokkal a sanszokkal. A keddi szavazásnak nem lett világos győztese, és gyors kormányalakításhoz sem rajzolódott megbízható útvonal. A legvalószínűbb rövid távú termék a politikai bénultság: elhúzódó tárgyalások, intézményi csatározások, esetleg ügyvivő kormány és újabb választás.

Ez Izraelnek rossz biznisz, Benjamin Netanjahunak viszont használható haladék.

Nem nyert, bármennyire is ezt sugározza a hozzá hű médiagépezet, de nem is bukott el. A Haaretz szerzője, Amos Harel hasonlatával: azt teljesítette, amit a Hezbollah sokáig győzelemként adott el – ha nem sikerült legyőzni, máris ő maradt talpon „győztesként”. A patthelyzet legfontosabb valutája az idő. Netanjahu egyelőre miniszterelnök maradhat, és ha senki nem képes koalíciót szervezni, egy újabb választás neki kevésbé fájhat, mint ellenfeleinek. A Gadi Eizenkot vezette változás blokkja ebben a fordulóban csaknem ideális eredményt ért el: mind a négy pártja átlépte a küszöböt, többletszavazati megállapodásokat kötöttek, a külföldön tartózkodó választók is nagy számban mozdultak meg. Mégsem született egyértelmű győzelem, és nem biztos, hogy Eisenkoték még egyszer összerakhatják ezt a csillagállást. Netanjahu, a Sivatagi Róka ezzel szemben a túlélés specialistája: döntéseit Harel szerint évek óta a hatalomban maradás és a börtönveszély elkerülése rendezi.

A személyes tét súlyos. A kormányfői korszak vége felgyorsíthatná Netanjahu büntetőperének lezárását és egy esetleges elmarasztaló ítéletet (böri, guggolás évekig); a nemzetközi elfogatóparancsok szűkítik mozgásterét; az állami rezidencia elvesztése pedig családja közpénzből finanszírozott életkereteit is annullálná. Az utolsó órákban propagandacsatornái nem pusztán részvételre buzdítottak, hanem az arab állampolgárok ellen hergeltek. A kampány motorja az identitáspolitika volt: düh a régi elitek ellen, és az arabokkal szembeni félelem felpörgetése, amelyet a Hamász október 7-i mészárlásának kegyetlensége még könnyebben mozgósítható anyaggá tett. (A nem arab izraeliek számára a gázai pusztulat smoncesz október 7-hez képest.)

Harel szerint a Likud eredményének fontos része ebből a gyűlöletre épített mozgósításból származhatott, ami ennek a gépezetnek a választás utáni üzemmódját mutatja. Amikor a szavazatok több mint kilencven százalékának megszámlálásánál az arab többségű pártok tizenkilenc mandátumon álltak, Netanjahu választási csalásról kezdett hadoválni. A Likud közleménye szerint a választást a terrorizmust támogató arab pártok lopták el. A Haaretz hangsúlyozza: az állítás nem volt bizonyítva, politikai célja pedig az lehetett, hogy a csalás gyanúját azonnal ráragassza az arab szavazókra. A Likud és a Vallásos Cionizmus párt aktivistáit párhuzamosan arra szólították fel, keressenek vesztegetésre utaló bizonyítékokat az arab közösségekben; még telefonszámot is adtak a bejelentésekhez. A történet logikája előre megírt forgatókönyvre hasonlít: ha Bibi (Netanjahu) koalíciója veszít, legyen kéznél a vád, hogy nem a választók döntöttek, hanem valaki ellopta az urnákat.

Ez nem a számlálás éjszakáján pattant ki a semmiből. A Likud a választás előtt több millió sékelt költött az arab települések szavazóhelyiségeinek ‘megfigyelésére’. A hivatalos indok a választás tisztaságának védelme volt, de a Haaretz szerint a cél egy dosszié összeállítása lehetett, amelyet szükség esetén a csalás narratívájához használhatnak. A választás napján Netanjahu és más jobboldali szereplők sorra ásták alá az arab voksok legitimitását. A politika itt már nemcsak mandátumokat számol: azt is eldönti, mely szavazó számít teljes jogú polgárnak, és melyiknek a szavazata lesz gyanús, ha rossz oldalra kerül.

Eizenkoték közben csöndben ülnek a félhomályban. A blokk vezetői a Haaretznek azt mondták, hogy ‘sötétben dolgoznak’, mert a végleges mandátumelosztás nélkül nem tudják, melyik ajtó valódi és melyik csak díszletelem. Eizenkot, Naftali Bennett, Avigdor Lieberman és Jair Golan folyamatos kapcsolatban vannak, de a távollevők szavazatainak megszámlálásáig nem jelölnek ki közös irányt. A hivatalos végeredmény pénteken jött; Bibinek kedvezett. Eddig három út lebeghetett előttük: kormányalakítás, nemzeti egységkormány a Likuddal, vagy új választás. Az első huszonnégy órában, szerda estig alig nyilatkoztak, nem árulták el, melyik forgatókönyvet készítik elő.

A legkényesebb kérdés az arab pártok eredményei nyomán identitáskérdsé. A kampányban a Netanjahuval szemben álló pártok többsége nem kezelte őket legitim koalíciós partnerként. Ez még Manszúr Abbász Egyesült Arab Listájára is vonatkozott, noha Abbász évtizedek óta az arab állampolgárok integrációjának kifejezetten pozitív vízióját képviseli. A baloldalon most többen már az arab többségű Közös Lista aktív részvételével képzelnének el kormányt, de Harel arra figyelmeztet, hogy ennek társadalmi elfogadottságát túlbecsülhetik. Eizenkot pontosan érzi ezt, ezért óvatos.

A számolgatás egyik változata szerint az Egyesült Arab Lista támogatná a kormányt, a Közös Lista pedig tartózkodna; a matematikai lehetőség azonban nem azonos a politikai megvalósíthatósággal egy olyan közegben, ahol Netanjahu már eleve árulásnak keretezi az arab képviselőkkel való bármilyen együttműködést. Az identitásprobléma hármas: Izrael minden zsidó (vallásos és libsi) demokratikus állama; vagy teokrácia, afféle judaista talibán; vagy a területén élő összes izraeli állampolgár (zsidó, beduin, drúz, arab, etc.) demokráciája.

A változás blokkja eredetileg villámháborút tervezett a parlamentben: Amir Ohana házelnök leváltását, az igazságügyi átalakítás törvényeinek visszavonását és az október 7-i katasztrófát vizsgáló állami bizottság létrehozását (Bibi szerepe ebben kérdéses: egyiptomi és katari titkosszolgálati jelentéseket hagyott figyelmen kívül, csak ő tudja miért), még a koalíciós tárgyalások lezárása előtt. Maradt egy másik harci arcvonal: az ellenzék kormány nélkül is megszerezheti a Kneszet működése feletti ellenőrzést. Ha Jichák Herzog államelnök a várhatóan több képviselői ajánlást kapó Eizenkotot bízza meg, blokkja irányíthatja a parlament szervezőbizottságát, új házelnököt választhat, és törvényeket vihet előre.

Netanjahut éppen ez a lehetőség riasztja. Nem feltétlenül hiszi, hogy Eizenkoték az arab pártok segítségével működőképes kormányt tudnak összeállítani, de azt nagyon is reálisnak tartja, hogy parlamenti többségük legyen. Ez a többség elmozdíthatná Ohanát, bizottsági vizsgálatot indíthatna, visszafordíthatná az igazságügyi csomag egyes elemeit, és az új választást előnyben részesítő ellenzék kezében is politikai fegyverként működhetne. A mostani patthelyzet legsúlyosabb erkölcsi következménye Harel szerint mégis az, hogy Netanjahu továbbra is elkerülheti a számadást október 7. miatt: nemcsak a mészárlást lehetővé tevő biztonsági és politikai kudarcokért, hanem az utána következő háború vitatott kezeléséért is. A baloldali választók körében ezért újra előjöhet a kivándorlás gondolata, a fulladás és a zsákutca érzése, valamint az a keserűség, hogy az ország továbbra sem vizsgálja ki saját történetének egyik legsúlyosabb kudarcát.

A belpolitikai időhúzás közben a térképen valódi tűz ég. Harel a jobboldal tartós hatalmának egyik legsúlyosabb biztonsági következményét a ciszjordániai telepespolitika kiterjesztésében látja. Ehhez társul a kormány és a biztonsági erők szándékosnak nevezett tehetetlensége a palesztinok elleni zsidó szélsőséges erőszakkal szemben. Netanjahu maga is utalt rá, hogy e folyamatok kemény nemzetközi szankciókhoz vezethetnek, amelyek már az izraeli gazdaság alapjait rázhatják meg. Ugyanebbe a hosszú árnyékba tartozik a hadsereg biztonsági övezeteinek fenntartása Gázában, Szíriában és Libanonban. Ez további súlyos terhet rakna a tartalékosokra, miközben Netanjahu természetes szövetségeseinek, a háredi (ultraortodox) pártoknak olyan törvényt ígért, amely továbbra is lehetővé tenné a katonai szolgálat elkerülését.

Az igazán veszélyes adu azonban Irán. Netanjahu az elmúlt hetekben Donald Trump amerikai elnököt arra próbálta rávenni, hogy hagyja jóvá a Teherán elleni háború újraindítását, ezúttal közös izraeli-amerikai támadással és nyíltan megfogalmazott céllal: az iráni rezsim megdöntésével. Trump, aki nemzetközi sikert keres, máris részt kér Netanjahu utolsó pillanatban kiharcolt döntetlenjének dicsőségéből. Egyes beszámolók szerint a miniszterelnök most amerikai segítséget is kereshet egy izraeli egységkormány összerakásához. A háború újbóli megnyitása ebben a logikában nem csupán külpolitikai döntés, hanem koalíciós csali lehetne Eizenkot, Bennett és Lieberman számára: országos vészhelyzetben lépjenek be Netanjahu mellé, noha korábban megfogadták, hogy ezt nem teszik. A kérdés az amerikai kongresszusi félidős választások után, jövő kedden kerülhet ismét napirendre.

Az iráni dosszié a hadsereg vezetésével való konfliktust is kiélezi. Netanjahu és Israel Katz védelmi miniszter környezetéből támadások érték Ejal Zamir vezérkari főnököt, mert néhány nappal a választás előtt vitatta egy új Irán elleni csapás szükségességét. Ha Eizenkot egyértelműen a következő kormány megalakítása felé haladna, nagyobb eséllyel védhetné meg Zamirt, és közölhetné vele, hogy a kormányalakítás idején nincs felhatalmazás támadásra. A döntetlen ezt a védőernyőt szétszedi. A vezérkari főnök hivatala ezért figyelheti, hogyan fokozza a Likud a támadásokat a főügyész (Gali Baharav-Miara) ellen, és vajon az ő eltávolításának mintája Zamirra is ráhúzható-e. A politikai válság így közvetlenül átszivárog a katonai parancsnoki láncba, éppen akkor, amikor egy regionális háború újabb fordulója plauzibilis.

Netanjahu szerepe nem egy győztesről, hanem egy rendszerben maradó túlélőről szól. Eizenkot blokkja több utat lát, de a végleges mandátumokig nem tudja, melyik járható; Netanjahu viszont már mozgásba hozta fegyverzetét: arabellenes delegitimálás, csalásvád, időhúzás és a biztonsági fenyegetések belpolitikai felhasználása. A választás a válságot csak egy új szobába vitte át. Az asztalon hever az október 7-i felelősség, az arab állampolgárok egyenjogúsága, a Kneszet ellenőrzése, Ciszjordánia, a tartalékosok terhe, a háredi (a nem katonáskodó ortodoxok) sorozása és az Irán elleni új háború terve. A lényegi egyenlet már látszik: amíg mások kormányt próbálnak építeni, Netanjahu időt szakít magának.

Izrael, a túlvilágított választási kaszinó, egyelőre tovább zúg a kijárat nélküli hajnalban, ugyanannál a rulettasztalnál ül, ugyanazokkal a zsetonokkal, ugyanazzal a krupiéval, ugyanazokkal a sanszokkal.

Forrás: Amos Harel elemzése és Michael Hauser Tov tudósítása, Haaretz, 2026. október 29. A két cikk a bizonyítatlan választási csalás vádját nem kezeli tényként. Köszönet Shiri Zsuzsának.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Benjamin Netanjahu miniszterelnök látogatása a Déli Dandár parancsnoksága alá tartozó 585. beduin felderítő zászlóaljnál 2023-ban. Gov.il / Kobi Gideon