Meghatározó lehet rövid és hosszabb távon, mikor a fő-fő-főnik összeszaladnak, mint tették ezt az elmúlt 80+ évben Teheránban (1943), Jaltában (1945), Potsdamban (megintcsak 1945) és aztán Helsinkiben, Reykjavikban, majd még a világ számos városában, számos történelmi korszak fordulópontján. Most éppen az amerikai szövetségi kormány székhelyén, az ottani Északot az ottani Déltől elválasztó határra (Mason-Dixon vonal) telepített Washington DC-ben. Xi Jinping (Hszi Csing-ping) kínai kommunista első titkár, elnök, vezérigazgató, cár-pápa ellátogatott a hasonló titulusokat áhító amerikai kollégához, a jó Donald Trumphoz, hogy megvitassák merre megy, merre menjen a világ.

Árulkodó kép a világlapokban (jobbról balra): szélen a magát Lady Dianának maszkírozó novo mestói (Szlovénia) lány, Melania Trump. Mellette férje, az épp nyolcvan éves Trump szmokingban vigyorog, mint a vadalma, majd a kínai Führer elegánsra szabott Mao-öltönyben (talán: Shanghai Tang), s mögötte riktán látott neje egy nem túl kínaias, de mégis cheongsam jellegű mélyvörös dizájnruhában. Mennek vacsorázni.

A vacsora csak három fogás volt, „kínai hatásokat mutató All American food”, és vacsoravendégek voltak a világpiac techcsászárai, úgyis, mint Jeff Bezos (amazon.com), Sam Altman (Open AI), Tim Cook (Apple) és mindenki kedvenc billiárdosa, Elon Musk (Tesla, Starlink), valam int Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója, a felesége, Lori Huang is. Nyilván esett szó kis jelentőségű, pimf ügyekről is, mint az orosz-ukrán háború – hajlandó-e Xi belefolytani Putyinba az imperializmust –, meg Trump sükebóka iráni háborúja, meg a közel-keleti helyzet en gros: mi lesz, ha a jövhavi választások eredményeként Netanjahunak nem lesz meg a 61 helye a Knesszetben, bárhogy is trükközik koalíciósan a sivatagi ravasz róka, mi lesz utána olajjal, Afrikával, etcetera.

Aztán: rúghat-e Európa labdába világszinten, kié lesz az Északi Sark, ilyenek. De a fő kérdések nem ezek voltak ezen a vacsorán, meg az elő és utómegbeszéléseken. Hanem az, hogy mi lesz az AI-jal, a mesterséges intelligenciával!

Menjünk sorjában. A marylandi Andrews légitámaszponton fogadta az amerikai elnök a kínait, pont a fogadó ország himnusza hallott, mikor B-1-es Stealth, és F-35-ös szupermodern vadászbombázók húztak el a rendezvény felett. Trump elegáns bőrkesztyűben tisztelgett, de a zajos elviharzásra összerezzent, és behúzta nyakát, mint egy rémül óvodás. Viszont a jelentések szerint az űrhaderő is felsorakozott, hogy hogyan, azt itt, a kerületben leginkább a volt űrkutatási főispán, F. Orsolya asszony tudhatja. A kínai elnök és felesége ehhez képest oly rezzenetlen volt, mintha két nagyméretű Ming-kori porcelánváza állt volna a légibázis vörös szőnyeggel ékített betonján.

Tartalom nélküli pompa jellemezte a látogatást, kínai elnök az elmúlt évtizedben nem járt Washingtonban, pedig az újabbkori amerikai-kínai bratyizás olyan 55 éve megkezdődött Nixon és Kissinger emlékezetes „pingpong diplomáciájával” – ami az amerikai asztaliteniszezők pekingi látogatásával vette kezdetét. Akkor még szó nem volt róla, hogy Kína szuperhatalom lesz; vattakabátos emberek biciklin toltak zsákokat A-pontból B-pontba, becsődölt a „nagy ugrás” és a véráztatta „kulturális forradalom”, s nem, hogy száz, de talán még egy virág sem virágzott.

Mára más a helyzet: Kína szuperhatalom és elsőségre törekszik, középtávú, háromszáz éves terveikben szerepel Kelet-Szibéria és az Északi-sarkvidék megszerzése, döntő befolyás az egykor gyarmatosított, ma Globális Délnek nevezett területen és Európa kicsi, elegáns, tengerparti butiksorrá tétele, ahol kínai főnökök irányítják az LVMH (Louis-Vuitton-Moët-Hennesy) és más hasonló és nélkülözhetetlen luxuscikkek gyártását és kereskedelmét.

A hongkongi The South China Morning Post tudósítója, Lucy Quaggin hívta fel a figyelmet, hogy Xi és Trump testbeszédéról köteteket lehetne írni. Lapogatások, kézfogások, mosolyok és mosolytalanságok, ritka reptéri fogadás és katonai pompa kísérte a világ két legerősebb gazdasági hatalma vezetőjének találkozását. Trump dominanciát próbált sugallani, Xi formális maradt, de kényelmesen érezte magát a helyzetben. Xi felesége, Peng Liyuan közel tökéletes angoltudásával hívta fel magára a figyelmet, és nem mutatott rosszul Melania Trump mellett.

Ugyanezen a felületen Orange Wang írt 10 amerikai egyetem – köztük a Trump által mélyen megvetett Harvard – hallgatói írtak kínai tapasztalataikról, az AI-háborúról a két szuperhatalom között és persze Tajvanról. Szóba került a multipoláris világ lehetősége, Kína és India kapcsolatrendszere, a Globális Dél lehetséges középhatalmai, és az, hogy a hazánkban is nagy sikerrel streamelt disztópikus sci-fi sorozat, mely a kínai szerző, Liu Cixin Háromtest-trológiáján alapszik, mennyire tökéletes metafórája a ma világának.

A The South China Morning Post szerkesztője, Wendy Wu szerint asztalon volt a közelgő novemberi amerikai midterm választás is, ahol a Trump által leigázott Republikánus Párt elveszítheti a Kongresszus mindkét házát, és a maradék két elnöki évét „béna kacsa” (lame duck) üzemmódban üzemeltetheti. Trump most keménynek akart mutatkozni Kínával szemben, amire Peking csak lágyan simogató válaszokat adott. A Tiltott Város közép-, és hosszútávban gondolkodik, pök a múló divatokra, percemberekre, önjelölt messiásokra; legyen elég csak Orbán Viktorunk nemzetközi reputáció-zuhanására utalnunk.

Hogy miben állapodtak meg? Ez másodlagos, a lényeg, hogy elsétáltak a taposóaknák mellett. Trump megkérdezte, nem akar-e Peking amerikai fegyvereket venni? Tajvanra rájött a sikítófrász, Xi csak mosolygott, mint egy pandának öltözött jóllakott Buddha. Kínának egyfajta alapbiztonság kell Amerika-vonatkozásában, de hatalmát jóladagoltan kimondja; felkérdezték: mit tennének, ha Putyin nukleáris fegyverhez nyúlna. „Nem engednénk meg neki” – hangzott a dominanciaviszonyokat is lejelző válasz.

Milyen lesz az AI-háború folytatása Kína és az USA között. Ebbe a Globális Dél, de az Északnyugat középhatalmai is beleszólhatnak – de a megoldás Peking és Washington kezében van, akik persze mindennel vádolják egymást: Kína szerint Amerika az ipari méretű desztillációval gyilkolja a bolygót, Amerika, már csak megszokásból is, ipari kémkedéssel, a technológiák ellopásával vádolja Kínát. A ritka földfémek kitermelésének ellenőrzése is szóbajött, abban Kína nem enged és az amerikai LNG-eladás is, amiben lehet, hogy igen.

Szóba került az iráni és az ukrán háború is, valamint a Koreai-félsziget helyzete. Mindegyik konfliktusra Kínának hatása van, és az nagy. Irán, Oroszország, Észak-Korea függ Kínától, és ha nem is vazallusok teljesen, de Pekingnek meghatározó a befolyása ezen területek konfliktusaira. „Kína mindig érdekelt volt a szuverenitás és a biztonság fenntartásában” – mondta Xi, és nem árt e mondat értelmezéséhez 6000 év kínai történelmét, és a magasságos kínai hadtudós, Szun Ce (Sun Tzu) munkásságának alapos tanulmányozása.

Nagy kérdés, hogy mi lesz Tajvannal az amerikai álláspont. Tajvan (Formóza) ugye egy részben japán hagyományú mandarin nyelvű sziget, ahová 1949-ben a kommunisták által megvert polgári erők, a Kuomintang menekült és Kínai Köztársaság néven önálló, szuverén országot alapított, akik a világ mikrochip gyártásának 60+%-át csinálják, Kína amerikai containment-jének (beszorításának) a Kelet-kínai-, Dél-kínai-, és Sárga-tengerre alapvető fontosságú eleme – Dél-Korea, Japán, és a Fülöp-szigetek mellett – és régóta tüske Peking szemében, mely a kilencvenes évek végén a kínai szárazföldön már minden külföldi mandátumterület (Hongkong, Makaó) felett a szuverenitást visszaszerezte.

Tajvan nagyban függ Amerikától, védelmi és gazdasági vonalon elsősorban, de kulturálisan, mentalitásában is, ugyanakkor ez egy kínai ország, a Mennyei Birodalom fő nyelvének, a putonghuának (mandarin) helyi dialektusa az ország nyelve, állig fel vannak fegyverezve, izgatottan és szorongva várják a kínai támadást és latolgatják: az USA, Japán, a Koreai Köztársaság vajon valóban melléjük-e áll.

Talán a legfontosabb beszély a Fehér Házban zajlott, Trump után Xi beszélt. Persze tech kérdések kerültek elő, az ő narratívájában a leglényegesebb elem az volt, hogy a mesterséges intelligencia – Trump meglátása az volt, hogy az amerikai tengerészgyalogság félreértette a kínai gōnghé (工合 – ipari szövetkezet) szót, amelyet a második világháború idején és azt gondolták csatakiáltás, és ezt a mai napig használják a tengerészgyalogosok, mikor támadni indulnak. Xi viszont sokkal fontosabbat mondott: a mesterséges intelligenciát – amit Trump, az építési vállalkozóból lett Kazinczy a maga mérhetetlen szellemességében „szuperintelligenciának” nevez –, szóval tehát az AI-t meg kell tartani emberi felügyelet alatt, hogy ne kezdjük el élni a Black Mirror c. sorozatot.

Ezenközben Ivanka Trump az első sorban hallgatta a nagyfiúkat Guo Pei kínai divattervező. által megálmodott ruhácskában. Trump és Xi is azt sugallták előzetesen, hogy épp nála vannak az ütőkártyák, ám a csúcstalálkozó vajmi kevés konkrét eredményt hozott. Sem a befagyasztott kereskedelmi háborúban, sem a világgazdaságra nehezedő geopolitikai konfliktusokban, sem pedig a mesterséges intelligencia kérdésében nem jutottak fajsúlyos megállapodásra. Jöhettek. volna nagy bejelentések, ám leginkább csak szívélyeskedésre futotta. USA és Kína egyértelműen a világ vezető hatalmai a technológiában, a többiek labdába sem rúgnak, ha a modellek fejlettségéről vagy számítási kapacitásról van szó.

Kína megerősítette, hogy Iránnak be kell tartania azt a kötelezettségvállalását, hogy nem fejleszt ki nukleáris fegyvereket, illetve hogy egyetlen ország vagy szervezet sem szedhet tranzitdíjat a nemzetközi vízi utakon. A The Japan Times szerint  Takaichi Sanae asszony, a császárság miniszterelnöke az amerikai-japán szövetséget illetően kétkedve figyelte a  túl barátságos ám semmitmondó Trump-Xi smúzolást, a délkelet-ázsiai országok viszont örvendeztek, hogy nem azonnal tör ki egy kínai-amerikai háború. Tajvan volt az, aki a leginkább fenyegetve érezte magát ettől a látogatástól. Novemberben a felek újra látják egymást a világgazdasági csúcson: Xi megerősödve, Trump, valószínüleg, meggyengülve vesz majd részt ezen.

Ahogy a gonzo-irodalom kettes számú állócsillaga – Hunter S. Thompson után –, P.J. O’Rourke 1997-ben kamerába elmondta nekem Hongkongban aznap, mikor a brit koronagyarmat visszatért anyaországához, hogy ötven évig különleges autónóm területe legyen a népköztársaságnak. (Ez a státusz jópárszor megbicsaklott, demokráciaellenes lépések bőséggel akadtak: a Legco, a helyi parlament, korlátozása, a sajtószabadság sérelmei, vízágyúzások tüntetőkre, etc, etc.) P.J. elmondta akkor, hogy ő amerikai értelemben „nagyon konzervatív, nagyon bizniszbarát”, de bűnösnek tartja azt a majd harminc év előtti amerikai gondolkodást, amely úgy gondol Kínára, hogy „1,4 milliárd fogyasztó, 1,4 milliárd fogyasztó”.

P.J. O’Rourke sajnos meghalt azóta, fergeteges mulatságos külpolitikai és hadszintéri tudósításait már nem élvezhetjük, de a dolog velejét tekintve az amerikai hozzáállás csak kicsit módosult: Kína nem csak piac lett, sőt!, de nagyonis potens versenytárs. Hogy egy Kína által uralt világrend milyen lehet a rendes világnak, az még nem lett kipróbálva, nekem az jutott eszembe, hogy az amerikai politika felhőrégióiban játszódó 20 év előtti, 2000-es évekbeli 24 c. sorozat főhősét, Jack Bauert kéne erről megkérdezni (szerepében: Kiefer Sutherland), ő a történet szerint hosszú éveket tölt kínai fogságban, és mikor szabadul, akkor úgy néz ki, mint egy Szibériából szabaduló nyugdíjas Dosztojevszkij-küllemű hajléktalan, aki egész idő alatt kristályon volt a nagyhidegben.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Donald J. Trump, az Egyesült Államok elnöke 2026. május 14-én Hszi Csin-pinggel, a Kínai Kommunista Párt főtitkárával és Kína elnökével a Népi Nagyteremben, Pekingben, Kínában. (Hivatalos Fehér Ház-fotó: Daniel Torok)