Ami szombaton történt Izraelben, az leginkább Amerika 911-jára hasonlítható: rakéták ezrei, halottak is ezer fölött, sebesültek ezrei, az elrabolt túszok száz fölötti nagyságrendje a Hámász támadásának következményei. Ilyen már volt, pont ötven éve és egy napja, 1973. október 6-án Egyiptom és Szíria összehangolt támadást indított a Zsidó Állam ellen. Hat évvel az ún. hatnapos háború után az őszi nagyünnepen (az Engesztelés Napja – Yom Kippur) idején indított pánarab támadást Izrael végül letörte, de rezgett a léc – elsősorban a Golan-fennsíkon támadó szír tankhadsereggel szemben rezgett a léc.

Az akkori egységes és harcedzett Izrael államokkal állt szemben, a mai, belpolitikailag vészesen megosztott Izrael terrorszervezetekkel küzd, délen a Hamasszal, északon a Hezbollahhal. Akkor is nagyünnepre esett a támadás, most is a Tóra egyhetes ünnepére (Simchat Tora), hiszen ilyenkor több izraeli tartalékos nyaral külföldön, és a hit is elvonja a figyelmet a biztonságtól. Államok a terroristák mögött is állnak, elsősorban a belpolitikai problémákkal szintén küzdő Irán. És persze, mint minden globális felforgatásban, ebben is van orosz érdek.

Amikor úgy huszonöt éve Lipschitz nevű üzletbarátommal átkeltünk az erezi átkelőnél Izraelből Gázába, személyesen is megtapasztalható lett, hogy milyen nagyon rövid időn belül átkerülni az első világból a harmadik világba. Korábban én ilyet csak Dél-Afrikában tapasztaltam, de ott nem államhatár volt, csak faji szegregátumok elválasztó vonala. Gáza mintapéldája a Pokol mai emanációját jelentő harmadik világbeli megapoliszoknak, a különbség annyi, hogy lélekszámában kisebb, mint Lagos, Kairó vagy Kalkutta. A terület déli részére, Rafahba igyekeztünk, ahol napokkal korábban Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet elnöke felavatta a Jasszer Arafat repülőteret. Az amerikai elnököt várták oda, de a leszállópálya elkészülte hagyta maga után a kivánnivalót, úgyhogy Bill Clinton napokkal később helikopterrel érkezett.

Rafah már az alagutak vidéke volt, van, lesz, Egyiptomból titkos csatornákon errefelé szokik beáramlani a hadianyag Gázába.

Han Junisz és Gaza City is bizarr helyek voltak: a koszos utcára kitett nyers birkahúst sűrűn lepték a legyek, asszonyok hergelték magukat harci rigmusokat kántálva izraeli katonai posztok környékén kődobálásra buzdítva, akkor még voltak ott izraeli telepek is – ezeket a 2000-es évek közepén az amúgy erősen jobbos Ariel Sharon miniszterelnök megszüntette, nem kis felzúdulást keltve a zsidó szélsőjobbon –, de az akció pár évre viszonylagos nyugalmat generált a helyszínen.

Aztán úgy tíz évvel később Ashkelonból mentünk a gázai határra Makai kollégámmal, perverz érzés egy dombtetőről nézni, ahogy a Hámász, kézműves PVC-, és kályhacső-rakétákkal lődöz, az izraeli hadsereg pedig helikopterekről foszforbombáz. Mikor továbbmentünk a Gáza-közeli, alapvetően oroszok és etiópok lakta Szderótba, ahová a palesztin Kásszim-rakéták elértek, ahol kötelező minden magánháznak óvóhelyet építeni, és ott még a buszmegálló bódéja is félméter vastag betonból készült. A hétvégén Szderotba és 23 másik izraeli településre betörtek a dzsihadisták, öldökölve és túszokat szedve.

Gáza magában is humanitárius katasztrófa, az iszlám radikalizmus melegágya, Ciszjordániánál sokkal melegebb pite, pedig az ottani Dzsenin városa sem épp a béke szigete. Az Izraelinfó c. magyar nyelvű oldalt idézem: „szombaton a Gázai övezetet uraló terrorszervezetek fegyveresei nagyszabású, több ezer lövedékből álló rakétatámadást indítottak Izrael ellen, és a határkerítésen áttörve az övezet határának közelében izraeli településekbe hatoltak be. Legkevesebb 700 izraeli halott, közel kétezer sebesült. Emellett a Gázai övezetbe hurcoltak több tucat izraeli túszt, köztük katonákat és civileket, nőket és gyermekeket is.” 

Az Izrael-szakértő New York Times-publicista, Thomas Friedman írta tegnap, hogy ez volt a legrosszabb nap Izrael történetében katonai értelemben, beleértve a Yom Kippur-i háború kezdeti baklövéseit is, ami borzalmas volt. Hogy az izraeliek szeretik a rave-et, azt mindenki tudja, aki csak egyszer is járt Ozorán. A gázai határ mellett is tartottak egy ilyen rave party-t – vallásilag helyteleníthetően – a gázai határ közelében, résztvevőikre a nagy MDMA-s boldogságban hirtelen rátört a terrorista valóság szombat hajnalban. „Kikapcsolták az áramot, és hirtelen a semmiből fegyveresek jöttek, akik minden irányból tüzet nyitottak.” Legalább ötven terrorista volt ott, mind katonai egyenruhában. „Lőttek mindenkire, egy idő után pedig már mindenki megállt az autójával és inkább futni kezdett.” (444.hu)

Vasárnap Reim kibuc mellett 260 fegyvertelen civil holttestét találták meg a fesztivál közelében, ezzel vasárnapra 1100 fölé emelkedhet összesen a halálos áldozatok száma. Ennyi polgári áldozat, sérült és halott, szintén nem volt még az izraeli háborúk történetében. Az Izraelbe betörő gázai militánsok legalább 150 túszt szedtek, „Izrael Egyiptom segítségét kéri a túszok elengedéséhez” – írja a Wall Street Journal. Az izraeli-palesztin fogolycserék évtizedes gyakorlata, hogy egy izraeli fogolyért többszáz palesztin militánst engednek szabadon, de most akár emberi védőpajzsként is használhatják a nagyszámú túszt. Avi Issacharoff közel-keleti elemző (és a Fauda című ismert izraeli filmsorozat szerzője és producere) a The Times of Israel című izraeli napilapnak szombaton úgy nyilatkozott, hogy az Izrael elleni példátlan szárazföldi, tengeri és légi támadás olyan fordulópontot jelent, mint 2001. szeptember 11-e az Egyesült Államoknak.

Ha valaki a Moszad hangalakot hallja bárhol a világon, akkor a földkerekség legprofibb titkosszolgálatára gondol. Ehhez képest a mostani váratlan támadás példátlan hírszerzési, nemzetbiztonsági kudarc Izraelben, amit például a magyar nyelvű izraeli oldalak vitái is jól mutatnak, idézem: „ki a felelős azért, hogy Ben Gvir minden nap a kövér seggét riszálja a Templom hegyen és agyatlan követői a nyilasokat és nácikat megszégyenítő módon randalíroznak az arab falvakban? Ki a felelős azért, hogy a titkosszolgálat és a hadsereg nem tudja elvégezni a munkáját? Ez az erősnek mondott jobboldali kormány a felelős, hogy 2500 rakéta érkezett reggel 6:30 óta?”

A magyar nyelvű izraeli nyilvánosságban gyakran vetődik fel – nyilvánvalóan nem egyforma akciórádiusszal persze, de hasonló stílben – a Putyin-Netanjahu-Orbán párhuzam.

Némi magyarázat: mióta Binjamin Netanjahu tavaly decemberben visszakerült a miniszterelnöki székbe, az igazán szélsőséges Vallásos Cionizmus és Otzma Jehudit pártok koalíciós partnerségével, és az azokat vezető Itamar Ben-Gvir és Arjeh Deri pártvezetők miniszterségével, azonnal igazságügyi „reformba” kezdett, hogy a Legfelső Bíróság ne írhasson felül kormánydöntéseket – ezen „reformok” nyilvánvaló célja pedig saját korrupciós ügyeinek elleplezése –, azóta szinte minden szombat este, az ünnep kimenetele után százezres tüntetések voltak Tel-Avivban és máshol.

Vasárnap Netanjahu nemzeti egységkormány alakítására hívott fel, a Szombat-online tudósítása szerint Netanjahu a Jes Atid vezetőjével, Jair Lapiddal és a Nemzeti Egység párt vezetőjével, Benny Gantz-cal vasárnap tartott találkozóján tette ezt az ajánlatot, mondván, hogy egy ilyen kormány ugyanolyan formátumú lenne, mint a Levi Eshkol kabinet, amelyhez Menachem Begin akkori ellenzéki vezető is csatlakozott az 1967-es hatnapos háború alatt. Gantz azt mondta, megfontolja egy ilyen kormányba való belépést a háború idejére, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen kormány “egyedül a biztonsági kihívásokkal foglalkozzon”, olyan módon, amely lehetővé tenné pártja számára “az érdemi partnerséget és befolyást a döntéshozatalra a megfelelő fórumokon”.

A Nemzeti Egység párt vezetője ettől függetlenül teljes támogatásáról biztosította a jelenlegi kormányt “minden felelős és határozott biztonsági intézkedéshez”. Jair Lapid este azt mondta, hogy csatlakozna “egy csökkentett létszámú, professzionális, szükségkormányhoz”, mivel “a jelenlegi kabinet szélsőséges és diszfunkcionális összetételével” lehetetlen lenne háborút vezetni. Ezzel felszólította a miniszterelnököt, hogy távolítsa el a kormányból a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus és az Otzma Jehudit pártokat.

Netanjahu ezt megelőző bukása után a konzervatív Naftali Bennett mellett ez a két, mondjuk így: trianonmagyar-gyökerű politikus (Lapid családja Újvidékről, Gantz családja Marosvásárhelyről alijázott) pártjai igyekeztek rotációsan vezetni az országot, mérsékelt sikerrel. Sajnos. Szélsőséges megosztottság és politikai töredezettség korábban is jellemezte Izraelt, de ami ma van, az extrém ottani mércével is.

De nem csak közel-keleti hatása lehet a szombati támadásnak, kihathat Ukrajnára, Szaud-Arábiára és Iránra is. Amennyiben ez most nem az itt szokásosan rövid, hanem hosszú háború lesz, ahogyan Netanjahu is jósolja, akkor az amerikai katonai segélyeket vonhat el Kijivtől, hiszen Izrael régebbi és fontosabb szövetséges. Putyin már odanyilatkozott a hétvégén Szocsiból, hogy ha a multimilliárd dolláros amerikai hadisegély elapadna Ukrajnában – az amerikai Kongresszusban növekvő ukránügyi republikánus elfordulás már így sem segít –, akkor egy hét alatt győzelemmel vetnének véget a háborúnak. Orosz érdek: numeró 1.

Aztán: az úgynevezett Ábrahám-megállapodások keretében Izrael egyre több arab állammal próbálta sikerrel normalizálni kapcsolatát, az utóbbi időben a legerősebbel, Szaud-Arábiával is bíztató tárgyalások folytak, dacára Netanjahu és a de facto szaudi vezető, az újságíró-felszeletelő Mohammad Bin Salam rossz jellemének. Az USA-Izrael-Szaud-Arábia megállapodás alaposan átrendezte volna a közel-keleti helyzetet, háttérbe szorította volta Iránt. Ez most minimum csúszik. A közel-keleti konszolidáció a Nyugat erősödését jelentené, ennek akadályozása orosz érdek numeró 2.

Az iszlamista radikalizmus fő globális támogatója – shíiták ide, szunniták oda – az iráni teokrácia, mely épp a nukleáris készségek terén tárgyalt előrehaladottan az Egyesült Államokkal, viszont drónok és rakéták szállításával az orosz szoldateszka legfőbb külföldi beszállítója. A kilencvenmilliós Irán szorosabb bevonása a globális konfliktusba: orosz érdek numeró 3.

Ha a konfliktus megmarad az Izrael-környéki szinten, akkor a Zsidó Állam, mely hiába csak 10 milliós, de katonai középhatalom, nem kérdés, hogy leveri, irtózatos gázai áldozatok árán, a körülbelül Luxembourggal egyenlő nagyságú katona erőt képviselő Hámászt. Az északi, libanoni határon az Irán által támogatott Hezbollah „szolidaritási tűz” alá vette Izrael északi részét és jóeséllyel a szétesett Szíria, azon belül is az oroszok által támogatott központi Asszad-kormány is némi akciózást fontolgathat. Amerikán és az EU-n kívül ebben a küzdelemben a West Bank és a Palesztin Autonómia lehet a legnagyobb szövetségese Izraelnek.

A filozófus és EP-képviselő, külpolitikai elemző Ara-Kovács Attila írta tegnap: „Ha belegondolok, egyetlen tényező tud hasznot húzni ebből a konflktusból, de az nagyon. És ez a ramallahi kormány (Fatah). Izrael most megsemmisíti e kormányzat legnagyobb riválisát, a Hamászt. Nem lesz ezután radikális alternatívája a valamilyen modus vivendit kereső Fatahnak. Már rég feladtam azt a reményt, hogy a Közel-Kelet iszlamistáinak gondolkodását megértsem, mégis végtelenül izgat, motivál és intelektuálusan foglalkoztat, milyen célok lebeghettek a Hamász nem (vallásosan) elfogult stratégái előtt, amikor erre a szörnyű gyilkosságra és öngyilkosságra adták a fejüket.”

Ennek izraeli részről nyilván ára lesz, és ez az ár a telepesek visszaszorítása és a Ben-Gvír-félék kiebrudalása a kormányból.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Izraeli ellentámadásban rakétacsapás ér egy lakóövezetet Gáza városában 2023. október 7-én. MTI/EPA/Mohamed Szaber