A katonai gép biztonsági megfontolásból kellett, ám neonfeliratként ragyogott Moszkva egén: valaki jött Washingtonból, utazásának célja pedig nem turisztikai.
Nincs az a kínai vagy posztszovjet diktátor, hadúr, különítményes vagy csak egyszerű fegyverlóbáló (gunslinger) aki kétségbe vonná, hogy az Egyesült Államok hadereje a legpotensebb a földgolyón.
Pöcshossz méregetés: pipa. Donnie-é nagyobb. De mégis Vova nyert. Legalábbis látszólag.
Zavar az erőben, a Trump-Putyin bromance vakolata máladozni látszik, mi lesz ennek a vége? Megújuló amerikai fegyverszállítások Kijivnek, kemény szavak olykor (“a talajszintre bombázom Moszkvát”), és a putyini nem-engedés Rettegett Iván álmából.
Kiváncsi lennék, hogy magyar adófizetői pénzből mennyi ment csak most el Orbán diplomáciai ámokfutására, melynek praktikus haszna tart a zérushoz.
„Diák, baltával, zálogházasnőt” – nagyjából ennyi volt az újságban a mínuszos hír, amiből Fjodor Mihaljlovics megírta a Bűn és bűnhődést. „Emberjogi harcost, kegyetlen zsarnok, lassú méreggel” – ez lehetne a mai mínuszos hír, de Alekszej Navalnij halála nem mínuszos hír, hanem a világlapok címoldala, hírcsatornák első híre.
Agresszív autokraták, populista diktátorok, uzurpátorok és más tirannusok most olyan világhelyzetet alakítottak ki, amelyben 1962-es szintű (kubai rakétaválság) a robbanásveszély.
Kína, a szövetségesei és akik velük szemben állnak.
Távolinak tűnik a probléma, de nem az. Magyarország, az elmúlt tizenhárom évben sajnos szokásosan, diktátorpárti, a népi Kína gigantikus hátsójához támasztja létráját a seggnyaláshoz, és széttárja kezét, hogy ekkora hatalommal, mint Kína, nem lehet ujjat húzni.
Erősödik a régió, ahogyan korábban Orbán is jövendölte, csak éppen nélküle. És Magyarország nélkül.
