Alekszej Navalnij ügyvéd és politikai aktivista széles amplitúdójú szerepvállalással élt az orosz közéletben. Erősen jobboldali ellenzékiként kezdett – később ezt az emléket próbálta minimalizálni, sikerrel –, innen keveredett liberális vizekre. Az orosz nacionalizmus mondjuk nyilvánosan nem látszott rajta, nem volt pópa-szakálla, mint a pánszláv ideológus Duginnak, és nem is volt úgy ideológikus, mint a Putyin szellemi vezetőjének tartott Ivan Iljics pánszláv filozófus. Viszont történetét megírhatta volna Fjodor Mihaljlovics Dosztojevszkij, mert annyira orosz és annyira betonkemény történet, mint az Ördögök vagy a Karamazov.

„Diák, baltával, zálogházasnőt” – nagyjából ennyi volt az újságban a mínuszos hír, amiből Fjodor Mihaljlovics megírta a Bűn és bűnhődést. „Emberjogi harcost, kegyetlen zsarnok, lassú méreggel” – ez lehetne a mai mínuszos hír, de Alekszej Navalnij halála nem mínuszos hír, hanem a világlapok címoldala, hírcsatornák első híre, mert Navalnij igazi 21. századi disszidens volt; blogger és vlogger, utcai harcos, tüntetések szónoka, ellenzékiek bátorítója és vezére, aki folyamatosan beutazta azt a nagy országot – ahol sohase megy le nap és 11 időzóna csíkozza – és mindenütt folytatta a korrupcióellenes harcot, az országosat és a helyi ügyeket; és a szervezetépítést is.

2021-ben a szibériai Tomszkból – ahol az I. világháború alatt osztrák-magyar hadifogolyszínház is működött – repülőgépen tartott vissza Moszkvába, mikor a fedélzeten rosszul lett. A gép kapitánya leszállította a gépet Omszkban, még mindig Szibéria, ahol életmentő kórházi ápolása megkezdődött. A nemzetközi közvélemény persze felkapta a fejét, Angela Merkel akkori német kancellár személyes közbenjárására Vladimir Putyin kiengedte az országból, gyógykezelésre. Németországban több nemzetközi orvosi és biokémiai vizsgálat beigazolta, hogy Novicsok nevű katonai idegméreggel mérgezték meg, amit a tomszki szállodában az alsónadrágját megfertőzve csempészet a teste közelébe egy GRU-kommandó.

Augusztustól januárig gyógyult, rehabilitálódott Németországban – Putyin egy pillanatra megnyugodott, hogy egy veszélyes ellenzékit sikerült növelni szándékozott birodalma határaitól távolra helyezni –, de Navalnijban ismét előretört a nagyorosz hazafi, aki bármennyire zapadnyik is (nyugatos), azért a haza, a birodalom ügye a szívügye. Mint elődeinek, Alekszandr Szolzsenyicinnek és Andrej Szaharovnak, az első szamizdat-perek vádlottjainak, Danyilenek és Szinyavszkijnak. Mint a lánglelkű tényfeltáró újságírónőnek, Anna Politkovszkajának, vagy az utolsó népszerű hivatalos ellenzéki politikusnak, Borisz Nyemcovnak.

Utóbbiak már nem Brezsnyevbe és a „pangás éveibe”, hanem Putyinba haltak bele, előbbi a lépcsőházában ért éppen haza, utóbbi a Moszkva-folyó partján, a Kreml közelében sétálgatott, mikor mindkettejükkel bérgyilkosok lövései végeztek. Navalnijról már a tízes évek elejétől kerengtek nagynézettségű videók, ahogy tüntet, fojtogatják, letartóztatják, nekem évekkel ezelőtt beégett a retinámba, ahogy akkori főnénijét, jogi képviselőjét és jobbkézi emberét, Ljubov Szobolt home office-ában letartóztatták durva test-test elleni küzdelemben a kommandósok.

Navalnij lánya, Dása, saját mostani elmondása szerint tizenhárom éves kora óta kontemplál azon, hogyan viselné, ha az apját megölnék. Ércnél maradandóbb, gránitszikla keménységű belépő a kamaszkorba. A Netflix Oscar-díjas Navalnij-filmjében, mely már 2021-ben kész volt, de most megint nagy nézettséget generált a sarkvidéki politikai aktivista-gyilkosság, a rendező megkérdi Navalnijt, mit üzen az oroszoknak, ha megölnék. Navalnij először meglepődik, aztán azt mondja „ne adjátok fel”. Ebben a filmben bepillantást nyerhetünk, ahogy a Bellingcat oknyomozója, az oroszszakértő bolgár Hriszto Grozov tulajdonképpen mulatságosan leplezi le a rettegett orosz katonai titkosszolgálat embereinek működést, nyomeltakarító hibáit, böszmeségét.

Azonban nem csak Putyin ellenfeleit érheti halálos baleset a Ruszkij Mir-ben, „az orosz világban”. A szilovik Number One (szilovik = titkosszolgálati hátterű, a szervezett bűnözéssel kapcsolatban álló oligarcha) – Igor Szecsin volt madagaszkári titkosszolgálati rezidens, egykori elnöki főtanácsadó, ma a Rosznyeft elnöke – gyerekét is jóesellyel megölték a közelmúltban, annyi biztos, hogy gyanús körülmények között halt meg. Már csak azért is plauzibilis a gyilkossági változat, mert Putyin halott hívei között leginkább az energiaipari mogulok zuhantak ki ablakokon. Volt, akit Indiában ért utol a végzet, a helikopterrel elmenekült pilótát Spanyolországban.

Előrehaladott titkos tárgyalások folytak fogolycseréről. A berlini FSZB-s gyilkos volt az, akire a tervek szerint kicserélték volna Navalnijt. Hétfői gyorshír, hogy a német börtönben 20 éves büntetését töltő Vagyim Kraszikov ügynök kicserélésére Navalnijra és két amerikai állampolgárra, egyikük egy volt tengerészgyalogos, a másik a The Wall Street Journal újságírója. Mindkettejükkel szemben kémkedés volt a vád, stílusos lett volna a hidegháborús „kémek hídján”, a berlini Glienecke-hídon megtartani a cserét, ahogy ez mondjuk Abel ezredes (atomtitok) és Gary Powell (U2), vagy Luis Corvalán (chilei kommunista) és Vlagyimir Bukovszkij (szovjet disszidens) esetében is történt. Erről Marija Pevcsih, Navalnij közeli munkatársa beszélt egy számos platformon megosztott videóban, azt is megszellőztetve, hogy a külföldön élő oligarcha és korábbi Chelsea F.C.-tulajdonos Borisz Abramovics volt a legfontosabb közvetítő, míg például a Putyin-barát diplomáciai matuzsálem, Henry Kissinger nem vállalta ugyanezt.

Putyint megrémítette a gondolat, hogy Navalnij külföldről lázíthatja az oroszokat, és hatékonyabb lehet, mint a volt oligarcha Mihail Hodorkovszkij, vagy a sakk nagymester Gari Kaszparov. Hogy Nyugatról életre kelthet egy álmot, egy délibábot, ami a „másik Oroszország”. Valószínüleg ezért döntött Navalnij elhaláloztatásáról, vagy a korábbi fokozatos egészségkárosítás (kisdózisú rendszeres mérgezés) pont egy szerencsés időpontban fordult termőre. Pont a márciusi orosz „választások” előtt.

Megrázó podcastot hallgattam. A maga is büntetőtelep-viselt Nagyezsda Tolokonnyikova, a Pussy Riot évek óta Los Angelesben élő frontleánya cikkben is megírta a The New York Times-ba, hogy Putyin nem gyűlölte Navalnijt, hanem irigyelte. (Persze azért gyűlölnie is kellett, nem véletlenül ölette meg.) Irigyelte, mert Navalnijt sokan, nagyon sokan szerették, őt, Putyint meg félik, de az emberek a szívük mélyén gyűlölik. Nadja Navalnij halálát a kislányától hallotta, aki keservesen sírt, míg Nadja ébredzett, a gyermek sokáig nem tudta elmondani, miért is zokog olyan keservesen a napsütéses dél-kaliforniai reggelben. Kiderült, Navalnij halálhíre az ok, ezután együtt sírtak, anya és lánya.

Tolokonnyikova elmondja, kellett Navalnij a Pussy Riot megalakulásához A símaszkos leányzenekar, akik egy moszkvai ortodox templomban kalózkodva, az oltár és az ikonosztáz előtt adták elő zeneszámukat, amiben arra kérik Istent, hogy szabadítsa Oroszországot Putyintól. Elveszett tizenévesek voltak, jártak tüntetésről tüntetésre, keresték a tiltakozás adekvát formáit, és az egyik tüntetésen a nacionalista korszakát már maga mögött hagyó Navalnijt látták. Fiatal volt és tüzes, hatékony és összeszedett – nem hiába volt World Fellow, politikai változást generálni képes ösztöndíjas a rangos Ivy League egyetem, a Yale-en egy évig, aminél tényleg már csak a Harvard jobb –, a fiatal lányok megtanulták tőle, hogy az ortodoxiával összefonódott KGB-szellem, az államkapitalista zsarnokság valójában a sztálini birodalmi ambíció átültetése a 21. századba, vezetője pedig a Nagy Inkvizítor, ha tetszik: maga a Sátán.

Dosztojevszkijnél is újtestamentumi parafrázis a Karamazov hivatkozott fejezete, Nadja végigkövette, ahogy Alekszej Navalnij egy moszkvai bloggerből globális tényezővé válik, és mintegy krisztusi természetet ajándékoz neki. Navalnij és Putyin, a Jó és Gonosz, a fehér meg a fekete Jól mutatja ezt a mágikus közelítést a Pussy Riot és Tolokonnyikova kiállítása és zenés performensze Los Angelesben, Dallasban és másutt, aminek Putin’s Ashes (Putyin hamvai) a címe, akit a bolygó legveszélyesebb és sátáni természetű diktátorának tart. Az oroszul értőknek itt a hasoncímű szám szövege:

Мы найдем тебя везде
Прах твой тлеет в темноте

Не своя и ты не свой
Призрак путина со мной

С богородицей идем
Мы съедим тебя живьем

Нож для путина точу
Зла тебе я не прощу

Ты гори гори до тла
В ад тебя я забрала

Мы найдем тебя везде
Прах твой тлеет в темноте

Angolból nyersfordítva: „Mindenütt meg fogunk találni / Hamvaid parázslanak a sötétben / Nem vagyok magam, s te se vagy magad / Putyin szelleme velem van / Szűzmária is velünk van / Élve felfalunk / Kést élezünk Putyinnak / Nem bocsátunk meg te sátán / Égni, égni fogsz / A pokolra juttatunk.”

 

Talán ebből a dalszövegből is kiviláglik, hogy hiába hívják Putyin pártját Egységes Oroszországnak, azért vannak erős orosz hangok, melyek lassan, lassan véget vetnének az év végével negyedszázadossá idősödő putyini uralomnak. Örök szégyene az ezredforduló utáni új-újbaloldalnak – Tony Blair, Gerhard Schröder, Gyurcsány –, hogy elhitték Putyint, elhitték, hogy kágébésből is lehet szalonna. Nem lehet. Tömbházakat robbantatott, újabb csecsenföldi háborút kezdeményezett, aztán a kétezres évek második felében nemzetközibe fordult, szomszédos országokat támadott meg, „állami kalózokkal”, hackerekkel és troll farmok szorgos munkájával befolyásolta a Brexit-népszavazást és a 2016-os amerikai elnökválasztást. Idén novemberben is meg fogja próbálni.

Ám halálában is lehet veszélyes Putyinra Navalnij, híveinek száma áldozathozatalával nőhet, felesége ígéri, hogy felemeli a földről az elejtett zászlót, folytatja férje életművét. Biden elnök is fogadta „Jolanda” Navalnaját – ő Julija valójában, de az agg elnök már az egyiptomi elnök nevét is összekeverte a mexikóival, valamint Gizikét a gőzekével –, harcosan elítélte a putyini bűntettet többek között Hillary Rodham Clinton volt külügyminiszter és Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár, az EU tagállamai Észtországtól Spanyolhonig, Kanadától Ausztráliáig, tehát a nyugati világban mindenki.

Csak a magyar „bátorak”, a 133 gombnyomogató fideszes szolga, talpnyaló nem volt hajlandó felállni egy megölt bátor, demokrata politikus tiszteletére egy percre az Országgyűlésben, az Unió közös nyilatkozatát is csak Magyarország nem írta alá. Orbán azt mondta a Parlamentben, hogy „sovinisztáknak nem jár tisztelet, egyébként pedig nyugodjon békében”. (Navalnij valóban ünnepelte a Grúzia elleni 2008-as orosz támadást – Orbán ekkor még kárhoztatta –, de a Krím megszállását már nem helyeselte, valódi népszavazásban gondolkodott, az Ukrajna elleni háborút pedig mélyen elítélte. Korábbi nacionalista megnyilvánulásaiért bocsánatot kért.) Ha Navalnij soviniszta, akkor az imperialista Putyin micsoda? Vagy éppen Orbán?!

Játszunk el egy fuvallattal, gondolatkísérletezzünk! Mondjuk Putyint magához szólítaná az ő fennvalója – szép lenne, ha valódi hamvait nem a Kreml falába, hanem a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található Halp településen az IK-3-as büntetőtelep oldalában temetnék el –, akkor majd mekkora forgolódás lesz a magyarországi „damaszkuszi úton” – hogy egy harminc év előtti politikai közhellyel éljek ehelyt –, a „bátorak” miként találják meg magukban a liberális demokratát és az elkötelezett zápádnyikot (nyugatost)! Na, az még szép látvány lesz, derűs kép! És kapni is fog majd egy vajszínű árnyalatot.

Vágvölgyi B. András