Ősöreg idők óta kutatási területem a hetvenes évek nyugati balos terrorizmusa, és ebbe a sorba – a Weathermen, French75, Rote Armee Fraktion, Brigate Rosse – vonulatba első helyen tartozik a japán Nihon Sekigun (Japán Vöröshadsereg). A japán terroristák iránti érdeklődésem történelmi gyökerű és a filmművészet felől közelítődött. Ebbe most nem megyek bele.

A lényeg, hogy a japó bolsevisták számos akciója közül is a legfontosabb az volt, aminek a július 21-én Bejrutban hosszú, súlyos betegségben 78 évesen elhunyt Okamoto Kozo a résztvevője volt. Aki most meghalt, de amit hírdetett, az öngyilkos merénylet, mint fegyver, és morális ellenállás sajnos él. Halálhírét számos helyen is lehetett olvasni.

Az, hogy ez a sztori a bejruti Amerikai Egyetem politikatudományi szakán vagy a Cannes-i Filmfesztivál egy nem hivatalos mellékrendezvényeként kezdődött, az véleményes. Bejrutban tanult a hetvenes évek elején Shigenobu Fusako, a japán szélsőbalos terrorizmus harmadik generációjának főnökasszonya, alapítója, az irányzat történetének legszínesebb figurája. Shigenobu Bejrutban ismerkedett meg azokkal a keresztény arabokkal, akik a PFLP, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért vezetőivel, George Habash-sal és Wadi Hadaddal, akikkel aztán évtizedes, szinte a mai napig tartó együttmáködésbe kezdett.

Hogy gyerekének ki az apja közülük, az az ő titka – sok titka van –, de libanoni-japán állampolgár lánya May Shigenobu, a tokiói tévészemélyiség, digitális tartalomkészítő és influenszer tevékenységéről esett már szó ezeken a hasábokon.

Röviden: ezeknek a keresztény szeretetvallást hirdető araboknak megtetszett a japán kamikaze hadviselési mód, az jutott eszükbe, hogy a Közel-Keleten is lehetne alkalmazni, ha lenne hozzá japán kotta és példamutatás. Shigenobu Fusako megértette a történelem parancsát, visszautazott a japán fővárosba és összedugta fejét a hasonszúrűekkel. Döntés született: a „legjobb propaganda a fegyveres harc”, ennek bemutatására a legjobb eszköz a filmművészet, ezt már Lenin is így látta, találtak az ideológiai fronton hozzájuk közelálló, a japán filmes újhullám margóján teljesítő két pornófilmest, Adachi Masaót és Wakamatsu Kojit, hogy csinálnának mozgóképes verbunkot, filmes toborzót öngyilkos merényletekhez, amivel japán egyetemeken összeszedhetnek egy rakat jelentkezőt, aki szívesen hal meg a világforradalom fontos frontjának gondolt palesztin ügyért.

Nevezett filmalkotók 1971-ben, májusban Cannes-ban időztek a filmfesztiválon a világhírű Oshima Nagisa stábtagjaiként, Wakamatsu visszaemlékezése szerint egy a Croisette-en folytatott gyártási értekezleten az akkor leginkább szélsőbalos korszakát élő Jean-Luc Godard is részt vett.

Ám ő végül nem ment a japánokkal Libanonba, ahol egy menekülttáborban és a hozzá kapcsolódó katonai kiképzőpályán forgattak egy dokumentumfilmet (Japán Vörös Hadsereg-PFLP: a világháború hadüzenete; Sekigun-P.F.L.P: Sekai sensô sengen; 赤軍・P.F.L.P 世界戦争宣言; 1971, amit később Japánban, egy kis piros furgonnal közlekedve egyetemről egyetemre járva toboroztak öngyilkos merénylőket.

Shigenobu Fusako saját férjét, Okudaira Tsuyoshit is rávette a mozgalmi önmegsemmisítésre; mert a mozgalom, az első, a magánélet csak mögötte liheg. Okamoto Kozo fivére, Okamoto Takeshi a Sekigun első generációjának ikonikus cselekményének volt résztvevője: egy belföldi repölőt, a JAL (Japan Airlines) Tokió-Fukuoka járatát térítette huszadmagával az észak-koreai fővárosba, Pyongyangba, ahol, bár más volt a terv, de a hatóságok belekényszerítették őket az észak-koreai titkosszolgálatba, ahol sokáig ők voltak a japánszakosok.

Eltelt egy év és háromtagú japán kommandó indult el Tokió-Montreal-Párizs-Róma-Tel Aviv útvonalon, hogy zsidókat öljön önpuszító módon. Hamis útlevelekkel utaztak, Okamotoé egy 1920-as évekbeli japán merénylő nevére volt kiállítva. A tel-avivi (Lod) reptéren 1972 májusában a támadás kudarc volt. A Róma-Tel Aviv Air France járat csomagjait bevárták, a futószalagról levették táskáikat melyben kézgránátok és géppisztolyok rejtőztek, és válogatás nélkül tüzet nyitottak és gránátokat hajigáltak. 26 halálos áldozat: egy kanadai, nyolc izraeli és 17 puerto ricói keresztény áldozat, utóbbiak szentföldi zarándoklatra érkeztek, ezen kívül 78 sebesültje volt a támadásnak.

Az egyik támadónak, Yasuda Yasuyukinak sikerült az eredeti terv, dolga végeztével és szorongatott helyzetben kézigránátot robbantott a feje közelében, szétrepült az agya.

Másikukat, Okudairát a reptér biztonsági emberei lelőtték, Okamoto Kozót pedig elfogták. Világhír volt az eset, címlapon volt Amerikától Japánig, Okamoto apja, mivel úgy érezte, ez a fia is szégyent hozott a családra, ezért levelet írt Golda Meir akkori izraeli miniszterelnök asszonynak, kérve őt, végezzék ki a fiát, ezzel orvosolva az arcvesztést. Kihallgatója, a sivatagi róka Rehavam Ze’evi rendőrtábornok feltáró jellegű, a részletekre alaposan kiterjedő vallomást kért tőle és egy pisztolyt ígért neki, egy golyóval, hogy a vágyott öngyilkosságot elkövethesse.

Okamoto stréber kisúttörőként vallomását elkövette, Ze’evi tábornok viszont nem adott neki pisztolyt, mert az ellentétes lett volna az izraeli jogrenddel. (Az 1973-as, Jom Kipuri háború idején az IDF-be átigazolt biztonsági szakember a középső hadtest parancsnoka volt, a Jerikóhoz közeli sivatagi parancsnokság timpanonos, széles lépcsősora mellé kiköttetett két oroszlánt láncon, mintegy fáraói attitűdjét manifesztálandó. A 2000-es évek elején halt meg, a jeruzsálemi Hilton hotel folyósóján lőtte le egy arab merénylő.) Okamoto Kozo letöltendő életfogytiglani börtönbűntést kapott a felsőbíróság ítélete szerint.

Okamoto bekattant a börtönben, egyes források szerint egy körömcsipesszel megpróbálta körülmetélni magát, és a mentális talajvesztés sok más jelét is mutatta. Harcostársa, Adachi Masao filmrendező, aki 25 évre szögre akasztotta a kamerát és a Nihon Sekigun soraiban felvette a Kalasnyikovot, libanoni, majd japán bebörtönzéséből szabadulva 2007-ben Okamoto és saját élményei alapján megrendezte a Bebörtönzött terrorista (幽閉者・テロリスト; Yūheisha Teroristu) c. filmjét.

1985-ben, börtönben töltött 13 év után fogolycserével – két arab fogságba esdett izraeli katonáért elengedtek 1500 palesztin foglyot –,  Okamotót is , aki rögtön Líbiába távozott, ahol is ünneplő tömeg várta a tripoli reptéren, s válukon vitték a még mindig bekattantnak tűnő Okamotót a Líbiai Nagy Forradalmi Dzsamahirijja vezetője, Kadhafi ezredes színe elé. Innen Libanonba távozott, az ország történetének első hivatalos politikai menekültje lett – a libanoni hivatalosság japán pénzt remélt a döntésért – és az ott működő Nihon Sekigun központ bentlakója lett.

A Japán Vörös Hadseregnek az ismerten rumlis Bekaa-völgyben volt kiképzőtábora és egy fedőszervnek használt akupunktúra klinika a nyugat-bejruti Corniche al-Mazraa környéként. Utolsó nyilvános megjelenése 2022-ben volt, mikor az arab világ a tel avivi repülőtéri merénylet 50. évfordulóját ünnepelte egy bejruti temetőben. A mosolyogva Victory-villázó Okamoto kaffiya-mintás japán kendőben ül tolószékében, idült vigyora alapján négy éve sem tűnt százasnak. Utolsó éveit sajtóértesülések szerint elzárva, a PFLP gondozásában töltötte, de gondozásának felelőse, bizonyos Abu Yusef szerint utolsó pillanatáig elutasította „Palesztina megszállását”, noha nyugatókon élt.

A már emlegetett politikai influenszer és tévészemélyiség May Shigenobu így írt Okamoto haláláról, bár nem világos, de lehet, hogy anyja, a japán börtönben húszéves büntetését már letöltött Shigenobu Fusako nevében (elnézést az olvasótól az arab szöveg AI-fordításának olykori bakugrásaiért és a szöveg tárgyi mellényúlásaiért):

„Mély szomorúsággal és fájdalommal gyászoljuk kedves társunk, Kozo Okamoto-t, aki betegség után elhunyt. Mivel ma emlékezünk a történetére, mély szomorúság keveredett a keserűséggel, ami soha nem hagy el minket. A társunk, akit szerettünk, fájdalmak közepette, a Japán szolidaritás és önkéntes aktivisták között szorosan összezárultak, és a törvényes társak, akik a törvényes elnyomás után a törvényes napokon nem tudtak mellette állni, és a társunk elhagyásának pillanata.

Kozo Okamoto társunk (1947. decemberben született) az egyik legkorábbi japán szolidaritási és önkéntes aktivista volt, aki a palesztinok ügyében reagált.

1972 márciusban elhagyta Japánt, és 1985. május 30-án, a japán önkéntesek között, a Palesztina-i Szélsőfront műveletében részt vett, amelynek célja a Palesztina-i birtokba vétel. Izraelből elkapta és életfogytiglani börtönbe került. 1985. májusban, 13 évet töltött börtönben, a napokon naponta kínozás után, és a palesztinok felszabadítására irányuló cseréjének keresztül, amelyet a palesztinok felszabadításában résztvevő társaink erőfeszítései hoztak, visszakapták az egészségüket.

A szolidaritás és a japán Vörös Hadsereg, és a palesztinok felszabadításában résztvevő szolidaritás, és a japán Szélsőfront, és a palesztinok felszabadításában résztvevő szolidaritás, és a palesztinok felszabadításában résztvevő szolidaritás, és a palesztinok felszabadításában követően a japán Vörös Hadsereg 1997-ben lebontotta magát Libanonban, ahol az amerikai és japán kormányok nyomás alatt letartóztatásokat hajtottak végre. Azonban a libanói és palesztinai nép által szervezett csapások és tüntetések az Okamoto-kommandótól vezető japán Vörös Hadsereg szolidaritásában vezetőnek a tüntetésekhez vezettek, amelyeknek következtében Okamoto, a palesztin és libanói társai közül az első politikai menekültet hivatalosan elismerték. Azóta azonban, Okamoto csendes életet élt Libanonban, közben palesztin és libanói barátai között.

A japán kormány továbbra is követelte a felszabadítását, emellett a 1972-es Légierő Bázis ügyét említve, és figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog szerint kétszer is elítélni nem lehetővé vált ugyanazt a bűncselekményt. Emellett Okamoto felszabadítása a palesztin és libanói nép közötti börtöntárgyalás keretében nem volt lehetőség visszatérni Japónba. A letartóztatási parancs továbbra is érvényben maradt, ezzel megakadályozva, hogy Okamoto visszatérhessen Japónba. A folyamatos üldözésre reagálva, Okamoto a palesztin és libanói nép közötti börtönállomás között a szereplői között a csapatot képviselte, akik a palesztin és libanói nép elleni folyamatos ellenállásban részt vettek.

Hogy a szomorúság szelleme elmúlt, nincs kétség, hogy eljutott a társaihoz, akik előtte jártak.

Egy olyan időszakban, amikor a gázai és a megszállt című országban genocidát követnek el, azzal a folyamatos megszállásával, azzal, hogy a lebáni és az iráni elleni agresszió folytatódik, a zionista entitás bátran elköveti bűneit. Mégis, hiszünk abban, hogy a győzelem végül a palesztin népnek jár, és hogy elhunyt társaink büszkék erre a napon.

A palesztin és lebáni nép elleni ellenállás mindenhol szabadságot ad, és a palesztinok küzdelmét összeköti a leváni népek elleni küzdelmekkel, amelyek az igazságtalanság, a diszkrimináció és a kolonizáció szembeni küzdelmek. Ez a palesztinok számára erőt ad a küzdelmeikhez, ahol a leváni harcosok által testesülnek meg.

Kedves Oukamto társ, nyugodj békében.

Palesztin és arab világban élő barátaink számára, szívből köszönjük a gondoskodást, a szolidaritást és a hűséget, amelyet az Oukamto társának az évek során tanúsítottatok. Ezenkívül hálánkat is kifejezzük az elhunyt Oukamto ünnepélye alkalmából, aki a leváni kormányok által adott politikai menekülési joga mellett elhunyt.

Foussako Chigbobo 

A Japán Vörös Hadsereg korábbi parancsnoka”

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Red Army/PFLP: Declaration of World War