vageszblog

Vágvölgyi B. András blogol. TLDR.

romagyilkosságok

Előhang egy filmhez – interjú Gulyás Józseffel a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosság parlamenti vizsgálatáról

Nem nevezhető általánosnak, hogy egy éppen készülő kreatív dokumentumfilm részlete nyilvánosságra kerüljön, most mégis ez a helyzet. A Vageszblog szerzője, Vágvölgyi B. András több, mint tizenkét éve foglalkozik a „romák sérelmére elkövetett terrorista sorozatgyilkosság” (mindközönségesen és helytelenül: „romagyilkosságok”) ügyével, végigkövette a 2011. márciusában kezdődött, 2016. januárjában befejeződött pert, melynek perjegyzetei, riportjai az Élet és Irodalom valamint a Cigányvadászatper blog oldalain jelentek meg. Vágvölgyi Arcvonal keleten címmel könyvet is publikált (Konkrét Könyvek, Budapest, 2016) a témában.

Két éve megkereste a per elsőrendű elítéltje, Kiss Árpád, akivel néhányszor beszélgetett azóta Skype-on és személyesen a büntetésvégrehajtási intézetben. Vágvölgyi a per kezdete óta érdekes személyiségnek tartja Kiss Árpádot, elmúlt évtizedeink metafórikus figurájának, aki jól indult, és jutott, ahova jutott. Ezek a beszélgetések újfent az elkövetői oldal kibeszéletlenségére irányították a figyelmét, ezért dokumentumfilm forgatásába kezdett. Készültek filmek az eset kapcsán (többek között: Fliegauf Bence: Csak a szél; Hajdú Eszter: Ítélet Magyarországon; Fuchs Máté: Feldolgozatlanul), kimondottan az elkövetői oldalról nem készült mozgóképes alkotás, pedig a társadalom szembenézése miatt nagy szükség lenne egy Hungarian History X-re.

A készülő dokumentumfilm nyersanyagából az első nyilvánosságnak szánt részletet  2023. augusztusában Vágvölgyi B. András forgatta Gulyás József volt szabad demokrata országgyűlési képviselővel, aki 2009-ben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjaként kezdeményezte, majd vezette a romák elleni terrortámadásokkal összefüggésben a nemzetbiztonsági szolgálatok által elkövetett hibák, mulasztások kivizsgálását. Gulyás József a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőjeként 2002-2009 között volt a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja. Az általa vezetett tényfeltáró munkacsoport jelentését 2009. november 17-én tárgyalta meg és fogadta el az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága.

A bizottság döntése alapján született egy nyilvános, és egy „szigorúan titkos” minősítéssel ellátott nem nyilvános jelentés is. Ma már a nyilvános jelentés sem érhető el az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának honlapján, de nem dobja fel a Google kereső sem.

Három évvel a támadások elkövetőinek elfogása után Gulyás József átdolgozta, kiegészítette a korábbi ténymegállapító vizsgálati jelentést és egy új dokumentumot tett közzé Egy jelentés jelentése címmel. A vele most készült interjú összefoglalója:

 

Az interjú teljes, vágatlan verziója itt látható.

Gulyás József szerint nem védhető, hogy a 2009-es vizsgálatuk során keletkezett adatok túl széles köre mai napig titkosítás tárgyát képezik. Elfogadhatatlannak tartja, hogy az elkövetői és tettestársi körre kiterjedő nyomozás megállt négy személy elleni vádemelésnél és a nyomozó hatóságok – többek között a Kiss Árpádtól 2019 után nyilvánosságra került új információk ellenére –  továbbra is úgy viselkednek, mintha a magyar kriminalisztika történetének egyik legsúlyosabb bűncselekménysorozata egy lezárt ügy lenne. Szekértáborokon túl nyúló politikai érdekből elmaradt az ügy teljeskörű feltárása. A romák elleni terrortámadások ügyét jégre tették.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás