Sólyom, lovagrend vagy szeretetszolgálat? Málta generációnként egyszer kerül a világhírekbe. 1989. decembere volt az utolsó előtti, amikor George Bush amerikai elnök és Mihail Szergejevics Gorbacsov a nagyobbik sziget keleti partján lévő Marsaxlokk halászfalu öblében, a USS Belknap és a Maxim Gorkij hadihajók fedélzetén aláírták azt az egyezményt, ami lezárta a hidegháborút és a „Jaltától Máltáig” történeti szakaszolással is szokás illetni. A második alkalom 2017. október 17-ét követően, egy újságíró-gyilkosság után történt, mikor az akkor 53 éves Daphné Caruana Galiziát egy autóbomba felhasználásával felrobbantották.

Málta történelme már csak stratégiai fontosságú elhelyezkedése miatt viharos. Punok, rómaiak, bizantin görögök, vikinget és osztrogótok, törökök és arabok és a johannita lovagrend is uralták a szigeteket, míg meg nem jelentek a britek. Ők ugye a XIX. században példamutató eltökéltséget és hatékonyságot mutattak be a haszonelvű geostratégiai gondolkodást elméletben és gyakorlatban.

A korona legfénylőbb gyémántja természetesen India, a „British Raj” volt, a hozzá vezető út pedig a szuezi-csatorna megépítése, amihez biztosítani kellett a Földközi-tenger közlekedését. A Mediterráneum angol őrhelyei Gibraltár, Málta és Ciprus voltak. Málta 1964-ben függetlenedett Nagy-Británniától, az új államalapító a munkáspárti Dom Mintoff lett, harminc+ évet miniszterelnökösködött 1987-ig.

Mintoff egyrészt máig ünnepelt szociálpolitikát folytatott, a szociális bérlakásokat például nem városszéli gettókba tömörítette, hanem a drága környékekre is elszórva, hogy ne legyen földrajzi alapú társadalmi törésvonal. Ugyanakkor a máltai elit nagyon zárt, nem volt épp egy upwardly mobile társadalom. Mintoff külpolitikája nagy ellépés volt a Whitehall korábbi sztenderdjeihez képest, szovjet, kínai, sőt észak-koreai kapcsolatokat keresett, diplomáciailag országa a nyugati világ Albániája lett. Mindent minden szinten masszívan áthatott a korrupció.

2004-ben Málta Magyarországgal együtt lett az Európai Unió tagja, de a korrupció dacára jobban, gyorsabban fejlődött a Szicília és Líbia közé eső kicsi ország, mert az uniós forrásokat itt mégsem lopták el.

A korrupció leleplezésében hozott változást az 1964-es születésű Daphne Caruana Galizia, aki először a Times of Malta riportere, majd kolumnistája lett, de kemény és szarkasztikus hangja egyre kényelmetlenebb volt a napilap számára. Egyik 1993-as cikkében például lemondásra szólította fel a hadsereg vezérkari főnökét, mert hiányosan ellenőrzött hírek szerint segített kokaincsempész fiának kikerülni a vámellenőrzést a határon.

Támadták, volt, hogy megdobálták ürülékkel, a forrását hátba szúrták, a házát megpróbálták felgyújtani, megölték a kutyáját. (Az akkor még kiskorú gyerekeinek azt mondta, a kutya valószínűleg veszett csigát evett, az mérgezte meg. A gyerekek később gondolkodtak el azon, hogy egy csigamérgezett kutyának miért volt elvágva a torka.) A főváros feletti hegyen lakott, Bidnijában, ellenfelei az is-sahhara tal-Bidnija— Bidnija Boszorkányának hívták máltaiul.

Mikor a 2000-es években a munkáspárti Joseph Muscat lett a miniszterelnök, azt írta róla, hogy egy orrhangú, idegesítő idióta, aki azért balhézik egy bárpultnál, mert későn kapja meg a cranberry-vodkáját. „Málta 17 mérföld hosszú, kilenc mérföld széles, és tele van kokainnal, korrupcióval és mocskos pénzzel” – írta. Miután elhagyta a vezető napilapot, egy napi szintű közéleti blog írásába kezdett (Running Commentary címen – még mindig fent van), amit naponta félmillióan olvastak, ami több, mint Málta összlakossága.

Nagy és végzetes korszaka a Panama Papers néven ismert, a globális offshore pénzeltüntetések Máltára vonatkozó anyagait dolgozta fel. Személyének jelentőségére jellemző, hogy míg másutt a kiszivárogtató civil szervezetekhez juttatta el az anyagokat, addig Máltán Daphne Caruana Galizia volt a címzett.

A kiszivárogtatott anyagból kiderült, hogy Muscat miniszterelnök felesége volt például egy Egrant nevű offshore vállalkozás tulajdonosa, és a kabinetfőnök cégeivel is kapcsolatban állt ez a cég. A cikke alapján megindult nyomozás vezetőjét másnap kirúgták. Volt letelepedési kötvény biznisze is a kormánynak, orosz és azeri oligarchák is megjelentek a szigeten. Az újságírónő bizonyítékokat mutatott be arra, hogy a Muscat által támogatott új erőmű is csak a pénzmosási biznisz része volt.  Elsikálták.

2016-ban a Politico Europe a mindenki által csak Daphne-nak hívott bloggert — Soros Györggyel, Recep Tayyip Erdoğan török autokratával, és Sadiq Khan londoni polgármesterrel — felvette azok listájára, akik „formálják, felrázzák, felkavarják Európát”. Nem ettől, hanem a hazai fejleményektől Caruana Galizia mélydepresszióba esett, mégsem lett pályaelhagyó, felrobbantásáig dolgozott.

Új Zélandi, brit Virgin-szigeteki vállalatokról írt, montenegrói projektekről, sanghaji és dubaji titkos számlákról, és azt mondta a máltai elitről, hogy olyan, mint egy Maruszja-baba, mindegyik ügyben van egy kisebb (vagy nagyobb) rejtett újabb dolog. A szigetország az EU-ba érkező piszkos pénz egyik legfőbb beléptetési pontja lett.

De Máltán is tudták mi a kompromat és a maszkirovka: a munkáspárti tévé adásában Glenn Bedingfield kormányzati tényező és Muscat közeli haverja, afféle mediterrán Bayer Zsolt, showműsorok tucatjait szánta arra, hogy Daphne-t egy zavarodott, zűrös boszorkánynak láttassa hajlott orral, aki whiskey-s üvegből kitámadó dzsinként írja felháborító cikkeit. Giovanni Bonello, korábbi máltai bíró, az Európai Emberjogi Bíróság tagjaként megjósolta Daphne halálát.

„Most már bárhova nézel, csalókat látsz. Elkeserítő a helyzet” – írta egyik utolsó blogbejegyzésében. És innentől lesz a történet hollywoodi megfilmesítésre áhító true crime sztori. A bűnügy legjobb komprehenzív leírása a The New Yorkerben jelent meg 2020-ban Ben Taub tollából.

Röviden összefoglalva: a szereplők: Muscat kormányfő jobbkézi embere Keith Schimbri kapinetfőnök volt, az energiaügyi minisztert Konrad Mizzi-nek hívták, a velük összefonódó helyi oligarchát pedig Yorgen Fenech-nek. Fenech már gyerekként Silvio Berlusconit idealizálta. „Nem a vagyon vagy a népszerűség bűvöl el, hanem a karizma, hogy a csúcsra jutott” – hát, ilyet már láttunk, hallottunk.

Fenech-nek volt egy „taxis Gyuszija”, bizonyos Malvin Theuma. Theuma még angolul sem tudott – Málta két hivatalos nyelve az angol és az arab gyökerű, de latinbetűs máltai és sokan beszélnek olaszul is –, így Caruana Galizia cikkeit sem volt módjában olvasni. Ő volt a middleman, a követítő, ő kérte fel Fenech kérésére George és Alfred Degiorgio bérgyilkosokat a tett elkövetésére 2017. tavaszán, és 150,000 eurós sikerdíjban állapodtak meg. Tárgyév júniusában volt választás, várniuk kellett addig, míg meg nem kapják a zöld jelzést a gyilkosság végrehajtására.

Fenech Theumán keresztül kérte a fivérektől, hogy várjanak a gyilkossággal a júniusi választásokig, amelyen Muscat is indul. Az üzletember előbb biztos akart lenni abban, hogy újra Muscat lesz a kormányfő. A Munkáspárt nyert, Fenech pedig a választás éjszakáján felhívta Theumát azzal, hogy a bérgyilkosok álljanak neki a feladatnak. A bérgyilkosok nekiálltak, a máltai Politkovszkaja októberben felrobbant.

Az FBI is – a magyarországi romagyilkosságokhoz hasonlóan – beszállt a nyomozásba, és ettől a máltai „taxis Gyuszi” befélt. Joggal. Mert bár Yorgen Fenech, aki épp egy azeri oligarchával pacsizott egy vaskos máltai erőműépítésen, azt mondta a sofőrnek, hogy az amerikaiak csak segítői szerepben vannak a máltai rendőrség mellett, azért Malvin Theuma csak folytatta a rettegést.

A helyi titkosszolgálat egy Kenneth Camilleri nevű ügynöke kereste meg Theumát azzal, ha kiadja a végrehajtókat mentességet kap, sőt a gyilkosokat is óvadék ellenében szabadlábra helyezik és még kapnak is fejenként egymillió eurót. Theuma paranoiája fokozódott, és tényleg, a Degiorgio fivéreket és őt letartóztatták, Fenech ellen is eljárás indult, de a miniszterelnöki tájékoztatási iroda összeesküvés-elméleteket gyártott arról, hogy Daphne gyerekeinek köze lehetett anyjuk meggyilkolásához.

A máltai lakosság tömegesen és folyamatosan tüntetett Daphne mellett, és a nyomás egyre nagyobb lett a politikusokon. Főleg, miután Konrad Mizzi energiaügyi miniszter lemondott, majd távozott Schembri is. Az Európai Unió külön megbízottat nevezett ki Máltára. Muscat 2020 januárjában lemondott a miniszterelnöki címről, 2020 októberében pedig visszaadta a parlamenti mandátumát is. Ami már csak azért is érdekes, mert Donald Tusk mostani lengyel miniszterelnök Európa Tanács-i elnökségének vége felé Muscat komolyan szóbakerült a pozícióra. Azóta leginkább Dubajban múlatja idejét.

Az őrizetbevételek után két hónappal bíróság előtt elismerte, hogy Yorgen Fenechhel barátok, de tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz. Ma a máltai politika egyik fő kérdése az ellene emelendő vád. Kabinetfőnöke, Keith Schembri eleinte szabadlábon védekezett, de mára már előzetesben van.

Ben Taub írta az esetről a The New Yorker-ben, hogy Máltán évszázados hagyománya van a gyilkosságok elsikálásának. 1607-ben a barokk zsenije, Caravaggio egy római incidens után, melyben agyonvert valakit, a szigetekre menekült a felelősségre vonás elől. A Máltai Lovagrend befogadta, lovag lett ő is, és Valletta legnagyobb, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett katedrálisában a névadó lefejezéséről festett mesterművet.

Ez annyiban látszik változni, hogy a Valletta főutcáján, a Victoria brit királynő szobrával ékesített Nemzeti Könyvtártól kőhajításnyira lévő Függetlenségi emlékmű gyakorlatilag Daphne Caruana Galicia emlékhely lett fotókkal és virágokkal, a bírósági eljárások még folynak, és a közvélemény egyre erősebben lép fel a tradicionális korrupció ellen. (Nemrég a máltai rendőrség teljes motoros rendőri állományát tartóztatták le valamiért.)

Bár lapunkban Horn Gabi írta négy éve az eset kapcsán, hogy az Article 19 jogvédő szervezet adatai szerint az újságíró-gyilkosságok megrendelőinek 97%-át soha nem kéri számon az igazságszolgáltatás, ez Máltán változni látszik.

Vágvölgyi B. András