Négy éve egy amerikai akció – állítólag tevőleges izraeli segítséggel – célzott, sebészeti támadás keretében végzett az IRGC (Iszlám Forradalmi Gárda Parancsnoksága) vezetőjével, az iráni kül-, és hadügyminiszternél is nagyobb szerepet játszó Szolejmaniával az iraki Bagdad repülőterének közelében. A minap, a parancsnok halálának negyedik évfordulóján gyászoló tömeg jelent meg sírjánál Iránban, mikor egy földi telepítésű robbanóeszköz működésbe lépett, és egyes források szerint 95, más források szerint 102 halálos áldozata és több, mint kétszázötven sebesültje lett a merényletnek. Két nappal később a Da’esh (ISIS) vállalta magára a merényletet. Miért? 

Hogy az iráni expanzió műveleti igazgatója miért sértett amerikai (és izraeli) érdeket, ahhoz nem kell különösebb bizonyíték. Irán atomprogramja fenyegetés az egész Közép-, és Közel-Keletnek, Izrael egzisztenciális érdekét sérti, a Szaud-Arábiával folytatott regionális versengés fontos eszköze és kihat a globális erőviszonyok egészére is. Amikor az iraki diktátor, Szaddam Husszein először játszott el az iraki atomfegyver-létesítés gondolatával, akkor, 1981-ben Izrael nem késlelkedett és az Opera-hadművelet (מבצע אופרה, Mitzvaa Ópérá) keretében szarrá bombázta a Bagdad melletti Ozirak atomerőművét, ahol az urándúsítás és a plutóniumgyártás előkészületeire figyeltek fel.

Ez a művelet sokkal sikeresebb volt, mint George W. Bush elnök iraki háborúja 2003-tól, amikor nukleáris eszközök fejlesztésének hamishírére támadták meg az országot, melynek komoly amerikai áldozatai voltak, és a világ egyik legkegyetlenebb terrorszervezetének, a Da’esh-nek (ISIS) létrehozása lett az eredménye. (Az 1981-es izraeli támadás nyolc F-16-osa és a kíséretet adó hat F-15-ös – a pilóták között két későbbi izraeli úrhajós – sértetlenül tértek haza; Irak soha nem lett képes nukleáris fegyver előállítására.)

Amiért ez most itt érdekes, az az, hogy Irán, az esetből okulva, a saját nukleáris fejlesztőkapacitásait több helyre szértszórva és magashegyi mélybarlangokba telepítve üzemelteti. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a kilencvenmilliós Irán – Oroszország és Kína és Észak-Korea kvázi-szövetségese –, az ukrajnai háború orosz oldalán is használt rakéták és drónok gyártója atomfegyvehez jutna, az nem csak a közel-keleti, de a globális erőviszonyokban is változást jelentene.

A négy éve meggyilkolt Szolejmani ennek a törekvésnek az egyik legfontosabb szereplője volt. Akárcsak Mohsen Fakrizadekh atomtudós, akit 2020. novemberében egy hasonló, sebészeti jellegű akcióban ölt meg Teherán közelében – itt is állítólag a Moszad segítségével – a CIA.

 

A síita teokrácia belvilágát egyébként az iráni belső nyugtalanság is jellemzi, időről-időre komoly tüntetések rázzák meg a rendszert, elsősorban a nőjogok, másrészt a végrehajtó és vallási hatalommal szembeni elégedetlenség miatt. Irán a belső nyugtalanságot vaskézzel gondolja eltiporni, de nem teljes a sikere, mert a belső elégedetlenség továbbra is megmarad. A Szolejmáni által jellemezhető iráni expanzió nem marad abba, a libanoni Hezbollah (és korábban, az 1975-től az évezred végéig tartó polgárháborúban a síita Amal milícia) támogatása nem lankad, de az amerikai kivonulás alatt és után a szomszédos iraki siíta vezetés is teheráni befolyás alatt működik, akárcsak a jemeni huti rendszer és milíciája.

A huti kalózok a gázai Hamasz-izraeli háború kitörése óta a világkereskedelem egyik legfontosabb hajózási útvonalát, a Vörös-tenger hajózási biztonságát támadják és veszélyeztetik, és iráni középhatósugarú rakétákkal próbálják délről elérni Izraelt.

Mikor a bomba felrobbant és a Szolejmánit gyászolók között száz körüli halálos áldozattal bírt, akkor az első gondolat mindenkinek a fejében az lehetett, hogy Izrael vagy az Egyesült Államok állhat a támadás mögött.

 

Létezik symbolic warfare, az ellenség szellemének megtörése, a pszichológiai hadviselés évezredek óta fontos eszköze a háborúzásnak. Igen ám, de Izraelt most lefoglalja az egyre inkább elhibázottnak tűnő gazai háború, az ország északi részének védelme a Libanonból és Szíriából érkező csapásoktól és a már említett déli, jemeni támadásoktól. Amerikai célja persze a Pax Americana ebben a térségben is, a nagybani dolgok jobban izgatják őket, mint a szimbolikus háború.

A szíriai polgárháborúban meggyengült Iszlám Állam (Da’esh-ISIS) önfelmutatásának igénye egy kis ráfordítású, olcsó, de pusztító merénylettel azonban könnyen belátható. Az elmúlt évtized nagy nemzetközi parája volt az ISIS, a szalafi dzsihadizmus, a vahabitizmus és a szunni fundamentalizmus keveréke, újságírók és segélyszervezeti dolgozók videós lefejezésének rémképei, lerombolt asszír és babilóniai műemlékek lerombolása, keresztények, jazidik és síita muszlimok üldözése és legyilkolása volt a 2010-es évek legfontosabb reálhorror eseménye. (Az arab Da’esh elnevezés egyébként az ISIS ellenfeleinek szóhasználata, a „templomromboló”-ra hajazó hangalak.)

 

Ideológiai eredetét az egyiptomi Muzulmán Testvériség elméleti eredetéhez szokás kötni, gyakorlati oldalról az iraki amerikai jelenlét elleni harchoz, a szíriai polgárháborúban való szerepvállaláshoz lehet kötni, de a terrorszervezet, „állam”, „kalifátus” világuralmi terveket is szőtt. Tagjai, katonái között számos külföldi önkéntes harcolt és ölt, elsősorban az arab országokból és a volt Szovjetunió területéről, de nyugat-európai, dél-ázsiai és távol-keleti követők is voltak (vannak).

A szaudi vahabita gyökerű Al-Kaidával szemben olyan tényezőket is tagadtak, ami a vahabitizmusban nincs benne: a dinasztikus vezetői öröklés gondolatának elutasítása, a globális kalifátus létrehozásának igénye, apokaliptizmus és a magáért való erőszak. Területfoglalásukban az oszmán birodalom felbomlása utáni angol-francia területmegosztás (Sykes-Picot paktum) elutasítása, a szíriai Rakka de facto fővárossá emelése volt fontos. Finanszírozásukban Moszul olaján kívül fontos szerepet játszott a „humanitárius segélynek” mondott támogatás Szaud-Arábia, Kuvait, Katar és más Öböl-államok részéről. Az általuk elfoglalt területek 2015 elején voltak a legnagyobb kiterjedésűek.

Irán területi, hatalmi és szunni-síita vallási megoszlási alapon a kezdetektől ősellenség volt, iráni katonai tanácsadókat, kiképzőket és szárazföldi csapatokat, légierőt is bevetettek az ISIS ellen Szíriában és az iráni határ mentén. A Szolejmani-temetés merényletének fontos előképe volt 2006-ban az Al-Aszkari mecset, a síita iszlám egyik legszentebb, Bagdadtól nem messze, Szamarrában, Irakban fekvő szent helye elleni robbantásos merénylet, melyet akkor még az Al-Kaida számlájára írtak. Erőszakhullám vonult át ezután Irakon, 19 szunni mecsetnél öltek meg imámokat és híveket. Ali Khamanei ajatollah, az akkori legfelső iráni vezető bosszút hírdetett a szunnita moszlimok ellen, bár az USA-t és Izraelt is vádolta a békétlenségért.

A Kasszam Szolejmáni gyászmegemlékezésen történt merénylet ennek a mára hibernáltnak tűnő konfliktusnak az újramelegítése.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Gyászolók kísérik az amerikai légicsapásban elhunyt Kászim Szulejmáninak, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz Brigádjai nevű különleges egység parancsnokának és Abu Mahdi al-Muhandisznak, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjének koporsóját szállító járművet Bagdadban 2020. január 4-én. Az Egyesült Államok 2020. január 3-án légicsapásokat hajtott végre Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen, amelyben a két katonai vezető életét vesztette. MTI/EPA/Ahmed Dzsalil