John Ratcliffe, a CIA igazgatója augusztus 25-én titkos útra indult, hivatalosan senki nem tudott róla, ám ebben a mai agyonfigyelt világban már nehézkes az old school titkos küldetés. A FlightRadar24 adatai szerint az amerikai légierő C–17A szállítógépe a Washington DC melletti Andrews légibázisról, rigai közbenső leszállással érkezett a moszkvai Vnukovo repülőtérre. Ratcliffe nagyjából nyolc órát töltött az orosz fővárosban; ezenközben orosz Telegram-csatornák diplomáciai rendszámú konvoj jövés-menéséről számolnak be. A katonai gép biztonsági megfontolásból kellett, ám neonfeliratként ragyogott Moszkva egén: valaki jött Washingtonból, utazásának célja pedig nem turisztikai. 

John Le Carré a felhőkarusszelen lábát lóbázva mosolyog és elégedetten csettint. Smiley meets Karla; ami persze pontatlan, mert Smiley ugye MI6 és nem CIA. Ám ettől eltekintve a dolog nagy és bizsergető: ellenérdekelt titkosszolgálati vezetők taliznak, és hazudni felesleges. Egy augusztus 25-i New York Times–cikk még csak a látogatás körvonalait látta. Nem volt kristályos, kivel találkozik Ratcliffe Moszkvában és mi volt a küldetés konkrét célja.

A CIA nem kommentált, Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pedig azt hazudta, nincs tudomása a gépről, és a héten nem terveznek találkozót a Kremlben amerikai kormányzati aktorral. Megfogalmazása gondosan kerülte annak látszatát is, hogy a hírszerző szolgálatok egymással tárgyalnának, pedig ilyesmi előfordul, ha ezen a szinten nem is túl gyakran.

Az első hírek több lehetséges témát is megjelöltek: az ukrajnai háborúról folytatott háttéralkut, az Oroszországban fogva tartott amerikaiak ügyét, illetve a két hatalom hírszerző szervei között feszültségek idején is működő, sőt akkor igazán működő közvetlen csatornát.

Ratcliffe nem épp kívülálló. Trump különmegbízottja, Steve Witkoff vezeti az orosz–ukrán háború lezárását célzó tárgyalásokat, de a CIA igazgatóját már korábban bevonták az egyeztető csapatba. A hírszerzés fogolyügyekben is tárgyal Moszkvával: a jogellenesen fogva tartottnak minősített Stephen Hubbard ügye, valamint Robert Gilman volt tengerészgyalogos szabadon bocsátása lehetett napirenden.

William Burns, Joe Biden CIA-igazgatója 2021 novemberében is járt Moszkvában akkor figyelmeztetett a készülő invázió következményeire, Ukrajna fegyverellátására és a szankciókra. 2022 végén pedig az ukrajnai taktikai nukleáris fegyverhasználat ellen emelt szót orosz partnerénél. Ratcliffe mostani útja tehát ritka, de nem példa nélküli.

Az utóbbi időben a háború orosz szempontból pusztító őrlődés, az előrenyomulás lelassult; az ukrán dróninvázió súlyos veszteségeket okoz, de megfigyelők szerint Putyin szándékai nem változtak, ám a kérdés kérdés maradt: mennyi figyelmet tud és akar Washington Ukrajnának szentelni az elbaltázott iráni háború mellett.

Tegnap egy újabb New York Times-cikk már kitölti a kipontozott helyek egy részét. Eszerint Ratcliffe Alekszandr Bortnyikovval, az FSZB vezetőjével találkozott – egy későbbi Reuters-jelentés szerint Szergej Nariskin, az SZVR vezetője maga is megerősített egy Ratcliffe-fel tartott „munkaszintű találkozót”, de ez külön meeting is lehetett – és egy orosz szempontból komor amerikai értékelést tett elé: Oroszország katonai és gazdasági helyzete tovább romolhat, ezért Moszkvának most kellene béketárgyalásba kezdenie. Mármint őszintén, komolyan. Konkrét amerikai megtorlással nem fenyegetett, az nem az ő dolga.

Annyit próbált elérni, hogy a veszteségekről és a hadjárat kilátásairól szóló, szépítetlen amerikai helyzetkép eljusson Putyinhoz, a CIA elemzői ugyanis régóta kételkednek, hogy az elnök tanácsadói őszintén beszélnek neki a háború áráról.

Marshall McLuhan, a hajdani ellenkultúra kanadai médiavizionáriusa a hatvanas években dobta be, hogy the media is the message; itt, ezen a mindenki számára borzongató érdekességű csatornán a hírszerző/hírvivő személye maga is üzenet. Putyin hajdani hírszerző tisztként talán komolyabban veszi a CIA vezetőjétől érkező értékelést, mint a kifinomult diplomáciai formulákat, sajtóértesülésekre, újságírói kolportázsra meg amúgy sem figyelmez, pörög a maga paranoid körében, kergeti a farkát körbe körbe, és olyanokat zsolozsmázik, hogy “Harmadik Róma”, meg “Oroszország anyácska”, meg “Újrahuzalozott Szovjetunió” – hiszen agytörzsét megrágta a szibériai párducgomba, csak az “orosz imperializmus” csatornái maradtak épek és intaktak a kéregben.

Ratcliffe hírszerzési vonala a NYT szerint párhuzamosan működik Witkoff és Jared Kushner (Trump veje) Putyin tanácsadóihoz vezető csatornáival. Ukrajna a csökkentett amerikai katonai támogatás ellenére sem adja fel a harcot, erősebben támaszkodik Európára; ám a CIA és az ukrán hírszerzés évtizedes együttműködése fennmaradt.

Ratcliffe korábban is gyakorolt nyilvánosan nyomást Moszkvára, ő mondta ki azt a széles körben idézett tényt, hogy egy orosz katona várható túlélési ideje a fronton kevesebb mint 35 perc, Oroszország pedig az utóbbi tizennyolc hónap alatt Ukrajna területének mintegy egy százalékát szerezte meg, hála az ukrán drónhadviselés eredményeinek. Lásd még: “Magyar madarai”! Ratcliffe útja előtt biztosította ukrán kollégáit: orosz álláspontokat mér fel és nem Ukrajna nevében tesz engedményt. Kijev Witkoffot és Kushnert túl közel állónak látja Moszkvához; a keményvonalas ruszofób Ratcliffe-et kiegyensúlyozottabb közvetítő szerintük.

A Telex rövid, a Politicóra támaszkodó cikke más villanyt kapcsol fel ugyanabban a szobában. Magukat megnevezni nem kívánó források szerint Ratcliffe arra figyelmeztette Moszkvát, hogy ne támadja vagy provokálja a NATO-tag balti államokat, illetve mérsékelje Irán katonai és gazdasági támogatását. A látogatás ebben az értelmezésben két vörös vonalat is kijelölt: ne teszteljék a NATO kollektív védelmét, és ne segítsék Teheránt Washingtonnal szemben. Ugyanakkor ott a bizonytalanság is: Ratcliffe nem jelentette be az utat, a napirendről pedig mostanáig nem született hivatalos közlés.

Peszkov később annyit mondott: Ratcliffe nem találkozott Putyinnal, de a hírszerző szolgálatok kapcsolatba léptek, illetve magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Trump is megnyilatkozott az ügyben, szerinte „még kisülhet valami” a találkozóból, de a napirendet ő sem ismertette; rutinszerűnek nevezte az utat, és jószokása szerint az ukrajnai háború befejezéséről beszélt és ebben saját érdemeit domborította.

Az ukrajnai béke sürgetése, egy NATO-ellenes provokációval szembeni elrettentés és Irán támogatásának visszafogása mint lehetséges tárgyalási napirend nem zárják ki egymást: nyolc óra alatt mindhárom ügy előkerülhetett, sőt még a fogvatartott amerikaiak ügye is.

Talán éppen a kettős beszéd a lényeg. Nyilvánosan Washington és Moszkva rutint, semmitmondó kapcsolatfelvételt és homályos békevágyat báboz el; a kulisszák mögött viszont a hadszíntéri veszteségekről, a gazdasági romlásról, a NATO határáról és az iráni kapcsolatról közvetíthettek kemény üzeneteket. A diplomácia kirakata sötét, a bazár bezárt, de hátul dolgoznak. Hogy mindebből béketárgyalás, újabb alku vagy csupán egy pontosabban megrajzolt fenyegetési térkép lesz, azt nem tudhatjuk.

Amit viszont tudhatunk: az amerikai kormányzat fontosnak tartotta, hogy ne közvetítőkkel, hanem a hírszerzés első emberével mondja el Moszkvának, mit lát veszélyesnek és mit tekintene racionális visszavonulásnak. A Reuters és a CBS névtelen forrásai megerősítik, hogy szóba került a NATO, illetve Oroszország iráni támogatása, Trump viszont tagadta nyilvánosan, hogy Ratcliffe külön üzenettel ment volna Moszkvába. Dehát Donnieboy már csak ilyen: simán letagadja a csillagot az égről.

A ”miért harcol még a meggyengült Oroszország?” kitétel egyébként a tekintélyes és megbízható Foreign Affairs külpolitikai folyóirat cikkének címe, hiszen racionális okot látni erre nem lehet, csak a putyini hübriszt.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép forrása: af.mil