Szeptember 6-án a 2026-os szász–anhalt-i tartományi választás hozta el azt az első eredményt (Kelet-)Németországban, hogy az Alternative für Deutschland nevű, Orbán Viktor volt magyar, miniszterelnök és Vlagyimir Putyin, még jelenleg is orosz elnök kiskedvence, az Alice Weidel vezette párt nem csak az élen végzett, de majdnem abszolút többséget is szerzett.

A kulcsszó: a majdnem. „Gratulálok Alice Weidelnek, Ulrich Siegmundnak és az egész AfD-nek a földcsuszamlásszerű győzelemhez Szász-Anhaltban. Kapaszkodjatok meg! Ez még csak a kezdet!” – mondta a magyar sztyeppe levitézlett főtáltosa ritka megszólalásai egyikében a minap. Putyinról nem tudni, de ha a térdei engedték, azért szűk körben lehet elugrált egy kozáktáncot.

Ha Németországban előtör a széljobb, akkor sokan, I mean: nagyon sokan összecsinálják magukat. Ilyen volt a Wehrsportgruppe Hoffmann leleplezése Bajorországban a nyolcvanas években, ilyen volt Rudolf Hess temetése – Hitler a háború alatt Angliába disszidált helyettese, akinek egyszemélye miatt fenntartották a komplett Spandau-i börtönt a szövetségesek – ugyanott; ilyen volt az FDJ-ból (keletnémet KISZ) épp csak kiszeretett DDR-szkinhedek gyilkos őrjöngése Hoyerswerdában és Rostockban a kilencvenes évek elején, és ilyen volt az NSU-ügy (Nazionalsozialistischer Untergrund: 11 gyilkosság török Gastaerbaiterek és egy német rendőr terhére, 1999-2011).

Igen, az összecsinálás jogos, meghaladhatatlan a történelmi előkép. Hogy aztán mikor lesz az egészből az egész országra, kontinensre, világra veszély, az már eine ganz neue und andere Operette. Jelenleg ami az egész országra, kontinensre, világra veszély, az a Kremlben lakik és Putyin a neve. Magam is elcsudálkozom, depláne ebben a hajlott korban, mikor az új-mexikói gurum azt mondja telefonba, hogy keep on goin’ but have one eye already on Dharmakaya, hogy az első ausgesagt náci, akivel valaha személyesen találkoztam, az orosz volt és a Kolcovnaja nevű nagykörúton lakott Moszkvában és 1989 ősze volt az időpillanat. Nem Wolandnak hívták.

A szeptember 6-i tartományi választást az Alternative für Deutschland (AfD) 43,8 százalékkal nyerte meg, több mint megkétszerezve 2021-es 20,8 százalékos eredményét. A tartományt 2002 óta vezető CDU 37,1-ről 17,2 százalékra zuhant. Az új, 83 tagú tartományi parlamentben az AfD 39 helyet szerzett, miközben az abszolút többséghez 42 kell: vagyis a párt fölényesen győzött, de egyedül nem tud kormányt alakítani, Ulrich Siegmund pedig a választás eredményétől még nem lett miniszterelnök.

A kormányalakítás kulcsa a többi párt elzárkózása, a BSW öt mandátuma, valamint az esetleges későbbi miniszterelnök-választási fordulók matematikája lett. A kiindulópont az AfD történelmi győzelme és a CDU összeomlása: Siegmund pártja világos kormányzási felhatalmazást követel magának, ugyanakkor elismeri, hogy nincs parlamenti többsége. Nem kész kormányváltás, hanem nyitott hatalmi küzdelem az eredmény. A 39 AfD-mandátummal szemben az összes többi pártnak együtt 44 helye van, csakhogy ezek a pártok egymással is mélyen ellentétektől szabdaltak.

Vigyázó szemünket vessük az elsődleges berlini következményekre. Friedrich Merz elmondta, mindenkit mélyen megrázott az eredmény, ilyen formában erre nem számítottak. Ez persze bullshit, ott is van egy csomó Medián, Hann Bandi, stb., akik megmondták +- egy-két százalékkal ezt az eredményt. A CDU viszont tényleg évtizedek óta nem szenvedett ilyen súlyos választási vereséget, ezért nem lehet egyszerűen továbblépni, következményekre van szükség. Merz saját emondását kizárta: négy évre választották meg, a feladás nem opció – mondta. Kitart a gazdasági és szociális reformok mellett, de ezeket nem csak racionálisan kell megindokolni, érzelmileg is érthetővé kell tenni. Merz külön hangsúlyozta, hogy a parlamenti többségek változhatnak, ám az alaptörvény (Grundgesetz) értékei nem lehetnek szavazás tárgyává; Németország történelmi felelőssége és európai beágyazottsága változatlan kell maradjon.

A Politico szerint a német fősodor megrendült, ez a  német politikai rendszer fordulópontja. Az AfD 39 mandátumával három helyre került az abszolút többségtől. Berlin politikai elitje azért rendült meg, mert egy, a tartományi alkotmányvédelem által bizonyítottan jobboldali szélsőséges törekvésként kezelt párt jutott igen közel az önálló kormányzáshoz. Az eredmény különösen kínos Merz számára, mert korábban az AfD támogatottságának megfelezését tűzte ki célul. Tino Chrupalla AfD-társelnök ezt gúnyosan megfordította: Merz az AfD-t akarta megfelezni, végül az AfD felezte meg a CDU-t. A CDU veresége nem magyarázható kizárólag egy gyenge helyi kampánnyal; a szövetségi reformviták, a gazdasági bizonytalanság, a migráció, az Ukrajnának nyújtott támogatás és az általános intézményi bizalomvesztés összeadódtak.

A következő konfliktus a „Brandmauer”, vagyis az AfD-vel szembeni együttműködési tilalom körül várható. A CDU országos vezetése fenntartja, hogy sem az AfD-vel, sem a Linke-vel (keletnémet komcsi utódpárt) nem köt szövetséget. Ez azonban számtanilag rendkívül nehézzé teszi egy stabil, AfD nélküli többség létrehozását.

A Politico egy másik cikkben arról is ír,  hogyan veszítette el Kohl, Merkel és Merz Kelet-Németországot az AfD javára. Terepmunka és történeti magyarázat: A naumburgi főtéren Siegmund tartományi elnök „új ébredést” hirdetett Kelet-Németországban. A közönségből egy, az NDK-t személyesen már nem ismerő fiatal az „Ostdeutschland” jelszót kiabálta, és úgy beszélt a hajdani Keletről, mint valami hitelesebb, „németebb” világról az amerikanizált Nyugattal szemben. Siegmund ehhez az identitáshoz pásszította külpolitikai üzenetét: „korruptnak” nevezte Ukrajna támogatását, és az orosz olaj- és gázszállítások helyreállítását sürgette.

Ez nem egyszerű NDK-nosztalgia. Az AfD a kommunista rendszer elleni 1989-es tüntetések „Wir sind das Volk” – „Mi vagyunk a nép” – jelszavát sajátítja ki, vagyis a szabadságmozgalom emlékét fordítja a mai berlini elittel szembe. Merz és Merkel elárulta őket, Németország pedig az NDK-hoz hasonlóan összeomolhat. A cikk ezt a valós tapasztalatokat, mint a státuszvesztés és az internetes összeesküvés-elméletek elegyeként mutatja be.Volt a kampánynak sötétebb környezete is. A kolbász- és sörstandok mellett neonáci jelképeket viselő emberek, antiszemita beszéd az Izraelnek és Volodimir Zelenszkijnek küldött pénzről. Amikor a Politico riportere Lützenben megpróbált Siegmundhoz közel kerülni, egy biztonsági ember félrelökte, kicsavarta a karját, majd egy rendőrautóhoz vonszolta. A következő helyszínen egy rendőr arra figyelmeztette, hogy a színpad körüli „1-es biztonsági zónában” az AfD az úr.

A jelenet a sajtószabadság és a politikai erődemonstráció baljós előképe. A történeti ív Helmut Kohl újraegyesítés utáni „virágzó tájak” ígéretével kezdődik. A Politico elismeri a kézzelfogható eredményeket: városok újultak meg, csökkent a barnaszén okozta légszennyezés, javultak az utak és az életszínvonal. A politikai és lelki felzárkózás azonban elakadt. Angela Merkel maga is keletről érkezett és értette az elnéptelenedés, valamint a hagyományos munkahelyek eltűnésének traumáját, de a 2015–2016-os menekültpolitika gyors társadalmi változásként csapódott le a régióban, és felgyorsította az AfD erősödését.

A Covid-időszak, valamint az orosz Szputnyik V vakcina iránti mozgalom tovább keverte a nyugati kapitalizmussal szembeni bizalmatlanságot az Oroszország iránti rokonszenvvel.

Az AfD felé hajló választók mintegy háromnegyede érzi úgy, hogy az egyesített Németország megfosztotta őket jogos jussuktól, a nyugati politikusok nehezen cáfolják ezt anélkül, hogy fölényesnek tűnnének. Merkel demokráciavédő felszólításai mozgósíthatják az AfD ellenfeleit, de egyes keleti választók számára gyámkodásnak hatnak; az AfD közben a Trumptól és a MAGA-mozgalomtól is tanult, és különböző sérelmeket, valamint hamis vagy eltúlzott történeteket egyetlen kampánynyelvvé gyúr.

Mivel az AfD-nek három mandátum hiányzik, partnerre, tartózkodásokra vagy egyéni képviselők támogatására szorul. Siegmund minden olyan erő felé kezet nyújtott, amely migrációban, belbiztonságban és más kérdésekben vele együtt politikai fordulatot akar, ugyanakkor azt mondta, hogy nem fogják önmagukat „meghajlítani”. Két hét múlva Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben is választást tartanak.

A FAZ (Frankfurter Allgemeine Zeitung) külön belső CDU-konfliktust is rögzít. Merz név nélkül bírálta Sepp Müller frakcióvezető-helyettest, aki a választás előtt nyilvánosan azt mondta, hogy saját többség nélkül is az AfD-é a kormányalakítás joga, és ellenezte a Linkével való bármilyen együttműködést. A Die Zeit a nemzetközi sajtó-, és politikai visszhangot is összegezte: az olasz La Stampa a Hitler bukása óta eltelt 81 év történelmi súlyát hangsúlyozza. A francia Ouest-France szerint az, hogy csaknem minden második választó az AfD-re szavazott, sokk és a „soha többé” demokratikus ígéretének fenyegetése.

A Neue Zürcher Zeitung a CDU legrosszabb rémálmáról ír: a választók megfelezték a pártot, és egy tőle jobbra álló erő mögé sorolták. A lengyel Polityka a Merz elleni támadások, az előrehozott választásról és a kormány széteséséről szóló vita erősödését várja, s a német ipari, gazdasági és foglalkoztatási gondokat európai veszélynek tekinti. A spanyol El País azt hangsúlyozza, hogy a szélsőjobb elleni hagyományos eszközök hatástalannak, sőt olykor kontraproduktívnak bizonyultak, ezért a demokratikus tábor stratégiáját újra kell gondolni.

A Wall Street Journal a régi pártokkal szembeni fáradtságot és a 2015 óta folytatott liberális migrációs politikával kapcsolatos elégedetlenséget emeli ki. A brit Independent az AfD tizenhárom éves történetének legjobb eredményét a népszerűtlen kormány és a gyenge gazdaság környezetében értelmezi. Az orosz Rosszijszkaja Gazeta úgy látja, az AfD-t egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni, és a CDU belül megoszolhat az együttműködés kérdésében.

A politikai reakciók élesen kettéváltak. Donald Trump kommentár nélkül továbbosztott egy eredménygrafikont, Elon Musk pedig Alice Weidel bejegyzésére azt írta: „Szép munka!” Orbán Viktor nyugdíjazott sztyeppetáltos nagy estének nevezte az eredményt. Donald Tusk lengyel miniszterelnök ezzel szemben azt mondta: Lengyelországban csak idióták vagy árulók örülhetnek ennek. Santiago Abascal, a spanyol Vox vezetője reményt látott Németország és Európa számára, André Ventura, a portugál Chega elnöke pedig az illegális bevándorlással, a korrupcióval és az identitásvesztéssel szembeni ébredést ünnepelte. A körkép lényege: ugyanaz az eredmény a nacionalista jobboldalon áttörés és minta, a liberális-demokratikus és balközép oldalon történelmi riasztás.

Az eredmény nem megoldotta a hatalom kérdését, hanem kiélezte. Az AfD közel került egyszeri, tartományi szinten az abszolút többséghez, de partnert vagy parlamenti támogatást kell találnia. A hagyományos pártok tűzfala fennáll, a BSW viszont ügyenkénti együttműködésre és egy harmadik miniszterelnök-választási fordulóban tartózkodásra is nyitottnak mutatkozik, miközben formális AfD-koalíciót nem vállalt. Így a következő hetek tétje egyszerre tartományi kormányalakítás, a CDU országos iránya, az AfD elszigetelésének fenntarthatósága és Németország európai politikai súlyának alakulása.

Vajon Luther Márton mit szólna ezekhez a fejleményekhez szülőföldjén? Vagy, ahogy az utóbbi évtizedek legjelentősebb amerikai elnöke,  Barack Obama mondta a Die Zeit kommentárja szerint más összefüggésben: Obama elnök egy fehér ház alkalmaottnak azt mondta az Ovális Irodában “meggyőződésem, hogy nincs világvége – egészen addig, míg el nem jön a világvége.” Tehát kis kozáktánc belefér a Kremlben és Puszta-Versailles-ban, de nagy mennyiségű Szovjetszkoje igrisztoje „pezsgő“ bontásának még nem jött el az ideje.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: A német ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen tüntetnek a berlini Brandenburgi kapu előtt 2026. szeptember 7-én, a tartományi parlamenti választások másnapján. Az AfD a szavazatok 43,8 százalékával, 39 mandátumot szerezve megnyerte a szász-anhalti tartományi választást, de három képviselővel elmaradt az abszolút többségtől. MTI/EPA/Clemens Bilan