A hét egyik fő témája volt a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése. A Hivatal tevékenysége azonban leginkább a Bajza utcai követség ideológiai gyarmatáru kereskedőinek lerakata volt: Tigran Garibjan követ-tanácsos a polgári propagandisák és influenszerek kapcsolatartója lehetett, a GRU-hátteret katonai és választásbefolyásolási ügyekben Alekszej Zarudnyev ezredes, katonai és légügyi attasé biztosíthatta.

Horváth Harihárom József, az SZH “kutatási igazgatója” mindkét helyről kaphatta az ukázt. Horváth József az átkosban (1989 előtt) a Belügyminisztérium III. főcsoportfőnökségánek főtisztje volt, onnan vette át Lánczi Tamás az új magyar ÁVH-hoz; mintegy személyzeti szempontú iránymutatásképpen. Horváth könyveket is írt, hivatala kiadta.

Kormányzati, szélsőjobboldali videoreklámból volt néhány emlékezetes. Toroczkai László, korábbi ásotthalmi polgármester ottani pártszolgálatos mezőőreiből alakított vigilante magánhadsereggel migráncsvadászatra indul a szerb határ közelében – texasi B-film stílus, parádésan forduló pick-up-truck, marcona keretlegények. Persze a propagandaklipek körében semmi nem überolja a rogánikumok hósipkás csúcsát, az apjáért aggódó négyéveske kislányt, a papát épp náci egyenruhás, ukránnak gondolható katonai személy lövi tarkón egy mini-Katyn keretében disztópikus fényben, nem-diegetikus hanghatások közepett.

Ezekhez képest persze semmiség a Horváth József főszerepelte bemutatkozó “filmalkotás” a szuverenitásvédelem “kutatóintézetének” élére kinevezett csekistával. Dinamikusan kapkodó vágástechnika, a mára sajnálatosan megszűnt MTV (Music Television) stíljegyeivel, örömködő nagyság, “szojuz nyerusímij…”, és az audivizuális dolgozat minden  pillantában érezhetjük, hogy mögötte áll a “velikaja Rusz”.

Horváth csekista James Bondnak láttatná magát mozgóképileg, épp csak nem mondja ki, hogy “rázva, nem keverve”. Horváth csekista tehát tollat ragadozott, blogja is van valahol, kötetbe is gyűjtődött és a szuverenitásvédelem a rendelkezésére álló egykor mérhetetlen anyagi eszközök birtokában publikálta is, bár azt orrontom, hogy csak korlátozattan hozzáférhető formában, és bizonyosan nem lenejlonozva – pedig ennek az írásba álmodásnak a nejlon nem ártott volna.

Horváth József: És mégis itt vagyunk c. kötetét kézbe fogni eleve testen kívüli élmény, hiszen a borítón, a koronás címer mellett ott áll a kiadó neve: Szuverenitásvédelmi Hivatal (2025). “Tíz esztendő nagy idő egy ember életében. Ám a történelem sodrában alig egy pillanat.” A Magyar Idők kereste meg a szerzőt, “ajánlották, hogy kéthetente írjak egy cikket ‘elhárító szemmmel’”. Ez a kezembe jutott kötet Horváth negyedik könyve, cikkgyűjteménye. Az első A háború titkos csatái címmel jelent meg 2019-ben, 2022-ben a Hibrid háború a jövőért, 2023-ban “a Veszélyes idők gyüjteményét vehette kezébe az olvasó”.

A kommunista állambiztonsági tiszt írásainak már címadásából sejtheti az olvasó, hogy szerzőnk a nacionál-szuverenista tartalmat a Le Carré-i ambícióval ötvözi a magyarok kedvenc brazil szerzője, Paolo Coelho életbölcsességeinek széles tárházával.

Horváth e cikkgyújteményét az orbánista-putyinista propaganda itatja át: főszövegként és szubtextuálisan is; “geopolitikai szakértelemből” vezeti le mondandóját, közhelyekre támaszkodva, jelszavai valának az orosz kormányzati kommunikáció nagyjai, Dmitrij Peszkov a Kreml, Marija Zaharova a szovjet külügy szóvivői hanghordozásában, némi magyarosch ízekkel, egy csipetnyi gulyáskrémmel és Piros Arannyal.

Az ellenség – mindig: ugyanazok: “Ami nem sikerült Marxszal, Leninnel, most folytatják woke, gender,LMBTQ, BLM-ideológiákkal, mozgalmakkal” írja a hajdani kommunista állambiztonsági tiszt. Nájsz. Persze hannoveri kalifátus, saría írja felül Montesquieu-t, Locke-ot és John Stuart Mill-t, eltéved az ember a nyilvános vécék sűrejében, és egy a jelszónk: “tartós béke, állj közénk és harcolj érte”!

Persze “megőrült a sátán”, a “balliberális sajtó” hangján terjeszti s gyúanyagot az ártatlan, jobb sorsra érdemes magyarok körében, agitprop Józsi büszkén vonul a kurultáj zászlaja alatt, s hangoztatja: zászló, zászló, szív. “Egy brancs maguk, ne is tagadja Pelikán!” – idézhetjük a klasszikust.

A Nyírfa-ügyes Földi behúzódása a Fidesz-eresz alá, s legfőképpen Czukor József “diplomata, titkosszolgálati háttérrel” 1998-as leigazolása már elég nagy hatású intő jel lehetett volna a fidexes káderállomány bővülésére, és ennek rohammunkása majdnem a kezdetektől a szakonyfalusi Rogán Antal volt, aki hatalma csúcsára elérte, hogy egyszemélyben lehessen Goebbels és Himmler, de ha tetszik Jezsov és Zsdanov – mely funkciók még a hitleri-sztálini államgépben is két férfit igényeltek.

Horváth József szuverenitásvédelmi könyvében egyszeri és egyszerű orbáni csahos; hőbörgi a hőbörgendőket, persze cringe, de a felsőbb inercia úgy látta, a “régi szakértelem” előcsalogatása odvából nem az Orbán-rendszer alapvonalait meghatározó Csurka István bon mot-jára hajaz – “a szakértelem olcsó bolsevista trükk” –, nem, a szakértelem (értsd: kommunista állambiztonsági rutin) nem olcsó, hanem drágán vett NERsevista trükk.

Horváth ezredes önelégülten bizonygatja a magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának nagyszerűségét, fikázza a nyugati partnereket, de az oroszokra, afféle muszkavezetőként, egy kritikus szava sincs. 56 utcai harcosairól is többször tesz említést szerzőnk, Horváth; bár ne tenné. Életkorilag ő nem lehetett pufajkás, mint mondjuk Horn Gyula, de és azért elég penetráns úgy olvasni őt, hogy többes szám első személyt használ hőseink és magamaga között.

Pikáns, mikor az egykori COCOM-listát említi: a KGB irányítása alá tartozó szervezetek, a csatlós országok titkosszolgálatainak megvolt mindnek a saját speckója. A lengyelek Amerika-, a csehek brit-, a románok (míg voltak) francia-szakosok voltak. A keletnémet Stasi magasra mászott az NSZK állami és titkosszolgálati struktúrájában, a bolgárok kitalálták a “bolgáresernyőt” és a végrehajtást. Mink, magyarok a COCOM-lista megsértésére – a hadászatilag is hasznos fejlett elektronika lenyúlása – szakosodtunk. Horváthnak tehát erről személyes és elsőkézbőli tudása lehet.

Horváth ideológiai Esthajnalcsilaga, ki más, mint Sch. Marcsi lehetett, a NERsevik Hiszekegy ideológiai sámánasszonya. Mindegy is az ideológiai előjel, personal experience rulez, Horváth szakképzésének idején a “szovjet titkosszolgálatok már javában építgették ügynöki hálózatukat Nyugat-Európában”, és, ha máshol nem, Horváth erről az évi rendes Druzsba fesztiválon, az eurázsiai országok évi nagy seregszemléjén a Krímben, s összatartásán, titkosszolgálati csapatépítési tréningjén bőséggel tájékozódhatott.

Megejtő, hogy Horváth az ösztön szintű Amerikai bashingben azon göcög, hogy Vietnamban a  CIA autók rendszáma 144-re végződött, de arról hallgat, hogy hazánkban a titkosszolgálati aktorok a nálunk viszonylag ritka Lancia típusú autókat használták, a feltűnés elkerülése végett.

Horváth könyve nyelvileg érdekes: ez a diktatúrák, a szoftdiktatúrák nyelve: nem fenyeget, csak rejtve, sorok közt, ahogy a kései Kádár János kicsi, ócska diktatúrájában tanulta Horváth Harihárom József. Piti az egész, ahogy az egész NER is egy piti volt, lenyúlás, gigantikussá, monumenálissá nem mögöttes gondolat vagy eszme tette, hanem csak a volumen.

Putyin sem mond nagyot: volt egy szovjet birodalom, az nagy is volt, befolyásos is volt, inkább azzal szeretett volna gurigázni, nem a csattogós lepkével. A “szuverenitásvédelem” hivatala maga volt a testet ötltött korrupció, nemhiába Lánczi főigazgató faterja Lánczi Tamás mondta ki – pozitív kontextusban –, hogy a korrupció az Orbán-rendszer lényege.

Kedden az Országgyűlés megszavazta a bezárást. “Pont a szuverenitás helyreállításáról szól ez, visszakerül oda, ahova tartozik, a néphez.” Az előterjesztő Melléthei-Barna szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal tényleges közfeladatot nem látott el, politikai céllal, nyomásgyakorlásra jött létre. Magyar miniszterelnök szerint az  „Orbán-rendszer jogállamot lebontó rombolásának egyik legfontosabb ékkövét” helyezték el „a történelem szemétdombjára”. „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése erősíti az országot, nem gyengíti” – mondotta még Melléthei-Barna, és ez is igaz.

Szinte megejtő, ahogy Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy a vita közben kiadott pártközleményben arról írt, hogy a Tisza-kormány „lépésről lépésre fel akarja számolni Magyarország szuverenitását”. Ezért a korábbi kormánypárt követeli, hogy a mostani kormány „hagyjon fel a szuverenitásvédelmi intézményrendszer leépítésével”.

Az új lidérc, Juhász Hajnalka KDNP-s képviselő szerint nem szabad lemondani „a szuverenitás intézményi védelméről”, noha orosz mintára kizárólag a kormánykritikus hangok elfojtására és megfélemlítésre találták ki, bár hatékonysága tartott a zérushoz.

Horváth Harihárom József nyelvileg  állandó harcot, „előrevivő hisztériát” és „éltető fanatizmust” hirdetett, hogy a társadalmat egyetlen engedelmes masszává formálja – ez szerencsénkre nem sikerült. „Sprache ist mehr als Blut” – a nyelv több, mint a vér – ismerte fel Goebbels nyomán, ha jóval kevesebb eredménnyel is.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Facebook / Szuverenitásvédelmi Hivatal