Diplomacy is the art of telling people to go to hell that way they ask for directions. Well played King Charles! – olvasom az internet bugyraiban, és milyen igaz: “A diplomácia annak művészete, hogy úgy küldj a pokolba embereket, hogy még az odavezető útirányt is megkérdezzék. Jól játszottad Károly király!” És tényleg. 

Tavaly az újra megválasztott amerikai elnök az Egyesült Királyságban járt. Vannak ott érdekeltségei, például egy golfpálya Skóciában, ám ennél is fontosabb, hogy brit vagy amerikai nézőpontból a Nyugat tengelye a transzatlanti anglo-amerikai kapocs. Károly, az angolok királya meg is idézte Oscar Wilde klasszikus bon mot-ját, miszerint az összekötődések száma milliom, és ezt még a nyelvi különbség sem mossa el.

Valóban, a brit és az amerikai angol nyelvhasználat roppant különböző, bár ismert az a mondás is, hogy a Brexit után, ha valamit brit akcentussal hallott az amerikai, azt gondolta, már nem feltétlenül hallik az intelligensebbnek, mint mondjuk a középnyugati dialektus. Azért az Englishman in New York effekt még mindig jelenlévő, erre a tavalyi elnöki látogatásra adott idei királyi válasz jó példa.

Trump és -izmusa tanári oktatást kapott, a MAGA úgy fogott padlót, hogy még hálás is érte. Hallgassuk III. Károlyt!:

“Elnök úr, First Lady, Nejem és én hálásak vagyunk nagyszerű vendégszeretetükért, mikoris az Egyesült Államok a Függetlenségi Nyilatkozat különleges évfordulóját ünnepli. Hadd kezdjem azzal, hogy ünneplem bátorságukat és tettrekészségüket és biztonsági szolgálatuk gyors akcióját, hogy megakadályozzák a további vérontást. (Fegyveres támadó támadt a fehér házi tudósítók vacsorájára egy washingtoni hoteleben.) Gondolataim és együttérzésem Önökkel volt és a First Lady és az összes vendég nagyonis lelombozódhatott az incidens következtében. Ahogy a híres himnikus sorok is mondják, nemhiába ez a szabadok otthona és bátrak hazája, és a kihívásra adott válasz demonstrálta is ezt. Most veszem észre, gyönyörűségemre, hogy első látogatásom ebben a figyelemre méltó országban több, mint ötven éve történt, Elnök úr, és a történelem aranyló fonalai és országaink öröksége megjelenik az Ön saját családtörténetében is, a gyökerek és az örökség visszanyúlik Británnia partjai mentén a Külső Hebridák csudálatos tájaiig, és folytatódnak a Skót Felföld remekbeszabott golpályáiig.”

Ezután az angol király ünnepelte a demokrácia olyik szentélyét, mint az amerikai elnök hivatala, a csudálatos épület, és nem feledkezett meg, hogy megemlítse a Keleti Szárny bővítését is, ahová Trump sokak által vitatott báltermet álmodott meg azután, hogy meglátogatta a Windsor Castle-t tavaly. Egy oldalvágással a brit monarcha utalást tett arra, mikor a marylandi Bladensburgnél vívott csatát követen a piroskabátos brit csapatok felgyújtották a Fehér Házat 1814-ben. Ugyanakkor III. György király egyenesági leszármazottjaként Károly elmondta, az amerikai nép soha nem adja fel, hogy az amerikai karaktert bátorság, állhatatótság és kalandvágyó szellem jellemzi a legjobban.

Újabb udvariassági körök után III. Károly idézte Trumpot, aki szerint, ha nem lett volna az USA, akkor most egész Európa németül beszélne. (Érdekes közbevetés lehet, hogy egy népszerű mítosz szerint az amerikai alkotmányt kis híján németül írták és a pennsylvaniai képviselőket le kellett fizetni, hogy ez ne így legyen. Ám ez nem igaz: az amerikai alkotmányt először bő tíz évvel később, 1787-ben fordították le németre, igaz, Pennsylvaniában.) Erre azt mondta a király: “Ha mi nem lettünk volna, akkor az amerikaiak franciául beszélnének ma is…! Természetesen mindannyian nagyon szeretjük francia kuzinjainkak, és ez a három ország együtt több, mint a hárman külön-külön. (Emmanuel Macron a franciás kitételre megjegyezte: cela aurait été trés chic; és tényleg nagyon sikkes lenne vagy lett volna.) Közös háborúk a 20. században, közös győzelmek, közös értékek; kereskedelem és innováció, szövetség és erő.

Amikor a kedves mama, II. Erzsébet királynő 1957-ben Amerikába látogatott, erőfeszítéseket kellett tenni, hogy a “különleges” jelző visszakerüljön az anglo-amerikai kapcsolatokhoz. Az ok a Közel-Kelet volt, a számunkra is emlékezetes 1956 novemberi szuezi válság, amikor a régi gyarmattartó országok (Anglia, Franciaország) és Izrael leverte Egyiptomot, mely a szovjet zsoldban álló Gamal Abdel Nasszer elnök kezdeményezésére államosítani akarta a Szuezi Csatornát, és ebben a háborús kalandban az USA rosszalólag nem vett részt.

Most ugye hasonló helyzet volt/van: Trump a “sivatagi róka”, a hatalomban csak a háborúk által hatalomban tartott Benjamin Netanjahu unszolására B-, és C-terv nélkül megtámadta Iránt és ezzel világgazdasági katasztrófát okozott úgy, hogy az iráni nép felszabadítása jottányit nem haladt előre. Viszont tehetős szaudi kliense tovább gazadagította családját, de a fosszilis energiahordozók ára az egekbe szökött. Trump kísérletet tett szövetségeseit is csatasorba állítani, de még a legközelebbi, Nagy-Británnia és Észak-Írország Egyesült Királyság sem állt mellé teljes mellszélességgel. Trump a NATO-t büntetne.

A közel hetven évvel ezelőtti történésekről vont párhuzam nem eshetett jól az amerikai elnöknek. “Anyám első miniszterelnöke, Sir Winston Churchill jól megértette ezt”, majd felelevenítette azt az esetet, mikor Sir Winston a Fehér Házban vendégeskedett és FDR (Franklin Delano Roosvelt elnök) benyitott lakosztályába, ahol Sir Winston éppen fürdőt vett – jóeséllyel szivarral a szájában – és a két vezető fesztelen beszélgetésbe kezdett a fürdőkádnél.  FDR meg is jegyezte, hogy “a brit miniszterelnöknek semmi takargatnivalója nincs az Egyesült Államok elnöke előtt”.

Barátság és rokonság, nagy erő a mai világban. “Anyám tizenhárom amerikai elnök partnere volt, hálisten, mind rendesen fel volt öltözve mindig, én tíz éves voltam, mikor az első amerikai elnökkel találkoztam, Eisenhowerrel Balmoralban 1959-ben, aki tizennégy évvel korábban talán a legnagyobb közös erőfeszítés, a normandiai partraszállás motorja volt a 20. század legsötétebb időszakában. Az amerikai vezetés segített a háborúban megtiport európai kontinens helyreállításában. Mi, és én, soha nem felejthetjük ezt el, most sem, mikor a szabadáság ismét támadás alatt van Oroszország Ukrajna elleni inváziója okán.”

Szövetségüket emlegette a brit uralkodó a NATO-ban és az AUKUS-ban (ausztrál-brit-amerikai szövetség az indiai-, és csendes-óceáni térség jólétének védelmében), a technológiai és katonai szövetség fontosságát hangsúlyozta. Emmlítette az AUKUS elődjét is, a 4. Tengeralattjáró Zászlóaljat is, melynek vezérhajóját HMS Trumpnak hívták. Majd átadta a nevezett tengeralattjáró parancsnoki tornyának vészharangját ajándékként az elnöknek.

“Ha szüksége van ránk… well, just give us a ring!”

Trump white tie-ban (fekete frakk, fehér mellény, fehér csokornyakkendő) kellemetlen arckifejezéssel hallgatta az uralkodót, és persze irigykedve, hiszen ő is szívesebben lenne életfogytig király, mint még három évig elnök. Károly szóba hozta a közelgő labdarúgó világbajnokságot is, büszkülve, hogy öt résztvevő országnak is ő az államfője – az egyik rendezőnek, Kanadának is – és kitért a futball szó eltérő európai és amerikai használatára. Megemlítette, hogy a város, hol épp beszédét mondja, abban is a Folger Könyvtár 82 Shakespeare-fóliót őriz, többet, mint bármely hasonló intézmény a világon, és hát lássuk be: az avoni hattyúnál angolabb dolog talán nincs is a világon, még a Yorkshire puddingnál is angolabb.

Ezek után emlékeztette Trumpot, hogy a bárd az V. Henrik végén, Burgund hercegének szájába adva a béke fontosságáról beszél halhatatlan szavakkal. Károly király megköszönte a vacsorát és megjegyezte, mekkora fejlődés ez a bostoni teadélutánhoz – az amerikai gyarmatok függetlenségi harcának szimbolikus kezdete – képest. Teával, vagy borral, Scotch-csal vagy Bourbonnel, de akár colával is, emeljék poharukat büszke és szövetséges nemzeteik múltjára, jelenére s jövőjére – mondotta.

A király másnap a Kongresszus mindkét háza előtt beszélt, némileg szabadabban, hiszen ott csak DJ Vance alelnök volt jelen, a betegesen hiú Trump itt nem jelent meg. Ismételten üdvözölte a Függetlenségi Nyilatkozat 250 évét, a már említett Oscar Wilde idézettel okozva derültséget. “Hölgyeim és Uraim, a nagy bizonytalanságok idején találkozunk, háborús konfliktus dúlja Európát és a Közel-Keletet, hatalmas kihívást jelentve a nemzetközi közösségnek, melynek hatásai keresztben és hosszában is érezhetőek közösségeinkben.” Megemlítette 2001. szeptember 11-ét, és azt, bármilyen érdekkülönbség vagy súrlódás is lehet közöttük, a demokrácia fenntartása közös feladatuk.

“Itt állva ma, nehéz nem érezni a történelem terhét vállunkon”, mert a kapcsolat nem is 250 éves, hanem már négy évszázados, és hogy ő már a királyi család 19. generációjának képviselője. Nagy tisztelettel áll az Egyesült Államok Kongresszusa előtt és ezzel összefüggésben anyja, II. Erzsébet 1991-es látogatását hozta fel, aki egy akkor szintén megváltozott világban látogatott az USA-ba. “Mint tudják, a mi parlamentünk, a Westminster hasonló királyi beszédek idejére egy parlamenti képviselőt ‘túszul’ ejt, amig a királyi család egy tagja a Westminsterben időz, addig a képviselő a Buckingham palotában várakozik – hátha csak túszcserével szabadulhat meg a főrend.”

Károly ekkor megkérdezte a Szenátus elnökét (Vance alelnököt), adnak-e túszt, míg ő itt lebzsel? Hozzátette, a brit képviselők általában nem akarják elhagyni a királyi palotát, annyira jó érzik magukat. “Házelnök úr, van erre önként jelentkező?” – majd arról beszélt, hogy bizonyos, olykor bohókásnak is látszó formaságokból maguktól értetődő igazságokra is rá lehet pislantani. “1776 szellemében megegyezhetünk, hogy nem mindig egyezünk”, de vannak magától értetődő alapok, például képviselet nélkül nem adóztatunk, ami egykor különbség volt közöttük.

“Partnerségünk vitán alapszik, valamint közös demokratikus, jogi és társadalmi tradíciókon és ez a kormányzás alapja mindmáig. (…) Az Alapító Atyák merész és képzeletgazdag lázadók voltak. Okkal. 13 gyarmatból nemzetet kovácsoltak egy forradalmi eszme mentén és ez a forradalmi eszme az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog volt – és ez a brit Felvilágosodáshoz éppúgy kapcsolódott, mint a sokkal régebbi Magna Chartához (1215). Az 1689-es a brit Bill of Rights sokszor szó szerinti forrása volt az 1791-es amerikai Bill of Rights-nak és ebben benne van az is, hogy a végrehajtó hatalom fékeken és ellensúlyokon nyugszik.

Károly király ekkor frivol pillantással kinézett a csak napokkal korábban Pesten Orbán mellett kampányoló amerikai alelnökre. Említette később azt is, hogy ilyen zűrzavaros időkben bizony kardokat kell kovácsolni az ekevasból, és ahogy a korábbi nagy amerikai elnök, John Kennedy mondta: a transzatlanti kapcsolatoknak két pillére van: Amerika és Európa, és ezek egyformán fontosak. Az első brit uralkodó, aki amerikai földre lépett VI. György király volt 1939-ben, mikor a fasizmus erői már fojtogatták Európát. “Ma új korszak van, de értékeink a régiek.” Károly 9/11 említése után beszélt a két világháború közös harcáról, a hidegháborúról, a terrorizmus elleni küzdelemről, Afganisztánról, környezetvédelmi problémákról, és hangsúlyosan beszélt megújult agresszióról, mely most Európában Ukrajnát fojtogatja, és az angolszász országoknak morális kötelességük a fojtogatott segítése honvédő harcában.

Elemzők nem győzték dicsérni a brit uralkodó beszédeit, diplomáciai érzékét, persze megemlítve, hogy fivére, András egykori herceg és kapcsolata Jeffrey Epsteinhez persze árnyékot vetett – nemkülönben vetül az árnyék Trumpra –, de olyan vélemény is akadt, amely a dadogós VI. György 1939-es rádió beszédéhez – melyből ismert film is készült Colin Firth és Geoffrey Rush parádés főszerepeivel – hasonlította, mikor Nagy-Britannia Lengyelország védelmében belépett a háborúba Németország ellen. Amerikában is sok mindent el lehet érni arisztokrata sznobériával, mondják, hogy a parvenü Trumpot esetleg és egy múló pillanatra józaníthatta a király beszéde. Mindenesetre fontos lenne, hogy a Nyugat legerősebb entitása magához térjen végre!

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: whitehouse.gov