vageszblog

Vágvölgyi B. András blogol. TLDR.

romagyilkosságok

“Gimnazista koromban Kiss Árpád a legjobb barátom volt” – Hajdu Szabolcs a romagyilkosságokról

Szabi ma már nem ilyen egyértelmű, de kiderül azért, hogy az elsőrendű elítélt fontos szerepet játszott Debrecen alternatív kultúrájában, olyan ember volt, aki jól kezdett, az emberarcú Magyarország oldalán, hogy aztán a gyilkosok közé csúszással a hazai rendszerváltás metafórája legyen. 

Nem nevezhető általánosnak, hogy egy éppen készülő kreatív dokumentumfilm részlete nyilvánosságra kerüljön, most mégis ez a helyzet. A Vageszblog szerzője, Vágvölgyi B. András több, mint tizennégy éve foglalkozik a „romák sérelmére elkövetett terrorista sorozatgyilkosság” (mindközönségesen és helytelenül: „romagyilkosságok”) ügyével, végigkövette a 2011. márciusában kezdődött, 2016. januárjában befejeződött pert, melynek perjegyzetei, riportjai az Élet és Irodalom valamint a Cigányvadászatper blog oldalain jelentek meg. Vágvölgyi Arcvonal keleten címmel könyvet is publikált (Konkrét Könyvek, Budapest, 2016) a témában.

Újabb előhangok egy filmhez – két évvel ezelőtt jelent meg az Átlátszó.hu oldalán az első részlet a HHX munkacímű kreatív dokomentumfilmhez forgatott anyag “Politikai érdekből jegelve” címen, mely egy interjú Gulyás Józseffel, aki 2009-ben, hajdani liberális képviselőként a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága által felállított tényfeltáró csoportot vezette, ami a “romagyilkosságok” (helyesen: romák sérelmére elkövetett rasszista sorozatgyilkosság) elkövetése és nyomozása során a szolgálatok szerepét vizsgálta.

Egy évvel ezelőtt került ki ugyanerre az oldalra a beszélgetés Kiss Árpád elsőrendű vádlott, majd elítélt kirendelt védőjével, Dr. Bérdi Zsolt  ügyvéddel  “A nyomozás hibáit oktatni lehetne” címmel, aki súlyos kritikákat fogalmaz meg az üggyel kapcsolatban.

Most Hajdu Szabolcs filmrendezővel teszünk közzé interjút. Hajdu gimnazista korától ismerte Kiss Árpádot, volt a rendszerváltás idején közös zenekari próbálkozásuk (Vanessa zenekar), majd mikor a 2009-es letartóztatásról jöttek az első hírek, rögtön tudta K. Árpádról, egykori barátjáról van szó – aki a rendszerváltást követő kor Debrecenjének jazzkonzis zenészként, függetlenszínházi kolloborátorként, DJ-ként a helyi alternatív kultúra fontos szereplője volt.

 

Folytatódik itt a Vageszblogon a romagyilkosság elsőrendűjének figuráját körüljáró dokumentumfilm vágatlan interjúinak hozzáférhetővé tétele. A HHX (munkacímen) készülő kreatív dokumentumfilm a film szabalyai szerint fog működni, ezek a fontos interjúk teljes terjedelmükben onnan nem lesznek kutathatóak. Viszont az alkotók úgy gondolják, hogy újságíróknak, szociológusoknak, a jelenkor történetének kutatóinak ezeket a gyakorlatilag végatlan beszélgetéseket hozzáférhetővé kell tenni az információszabadság és a történelmi megismerhetőség szempontjai miatt.

A közeljövőben készülünk a Kiss Árpád-interjúk összefoglalására is; az eddigiek mellett még legalább két beszélgetésre volna szükségünk az elsőrendű elítélttel, ehhez szükség lenne arra is, hogy a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága megváltozott összetételű sajtóosztálya is úgy lássa, hogy az eddig zökkenőmentes forgatási engedély-megadások a társadalmi sebek tisztítását szolgálják.

Vágvölgyi B. András – szerkesztő-rendező

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás