Francia veszedelmes viszonyok – ménage á trois: olimpia utáni miniszterelnök, abúzus és tömegmozgalom, politikai szálakkal felékszerezett szólásszabadsági bűnügy
Évek óta először jártam Galliában, ezeket találtam.
Korunk talán legnagyobb popsztárjának politikai szerepvállalásáról már hónapokkal ezelőtt esett szó ezeken a hasábokon, ő Kamala Harrist támogatja, de Trump is belehúzott: sikerült egy fullhülye holdkórossal erősítenie.
Már februárban látszott, hogy Taylor Swift kampányarc lesz és ez be is igazolódott. Ahogy azt fél éve itt megírtuk: „Taylor Swift a girl next door, ’szomszédlány’ típusú előadó, 34 évesen húsz éve van a pályán (…) Szerelem, cowboy-romantika, kicsi, meghaladható szomorúság, a rajongók lelkének precíz ismerete: Miss Americana a MidAmerica sztárja, aki olyan fehér ugyan, mint a hipózott gyolcs, de fekete női kórus vokálozik neki és a vadfeminizmus vádjának elkerülése végett csupa hímből áll a kísérő gitárzenekara. Instagramon 281 millió követője van, akiket Swiftie-nek nevez és jól veszik web shopjában a Taylor-mörcsöt, egy Barbie-film ő a való világban, a leányság ünnepe, rózsaszínt visel, és ugye nem baj, hogy mindenki a Demokrata Párt szavazójának gondolja?! (…) Nem, de éppen ez a baj vele a republikánusok felől nézve. Klasszikus konzi-amerikai parafernáliákat – veszkócsizma, Stetson-kalap, hajóméretű benzinzabáló kabrió és társai – vonultat fel és ez itt a probléma a red state-ek, a többségében GOP-t választó „vörös államok” szempontjából. A Mid-America, a „közép” női szavazóinak megszólaltatása.”
És – tegyük hozzá – nem csak a női szavazókat szólítja meg, a csávója Super Bowl-győztes amerikai futballista, álompár ők abban a világban is, akiket negyven éve az épp minap 75 éves Bruce Springsteen szólított meg, Ronald Reagen show biz-konzervatív elnök kedvenc zenésze, baseball-sapkában, a farmer farzsebéből kilógó piros bandanával, motorolaj-szagúan és azt énekelte, hogy Born in the USA. Taylor Swiftre gerjed a fehér proletár Amerika, így az énekes a trumpizmus választói alapbázisánál támadja Trumpot.
Az első és ahogy a dolgok állnak: egyetlen, elnökjelölti vita után a popsztár százmilliós követésű Instáján cicás képek posztolt magáról – mintegy szubtilis utalásként Trump és alelnök-jelöltje JD Vance kirohanásaira a „gyermektelen cat ladyk” ellen – és közölte rajongóival, hogy ő Kamala Harrist támogatja. Ezen mondjuk senki nem lepődött meg, de Donald Trump saját közösségi médiáján, a Truth Social-on csupa nagybetűvel közölte, I HATE TAYLOR SWIFT (Gyűlölöm Taylor Swiftet) amire az énekes dalal válaszolt, miszerint Shake it off, azaz rázd, söpörd le magadról, rá se ránts, szard le.
Trump amúgyis mélyrepülésibe nyomta a magassági kormányt, az öregségi „bidenizálódás” most őt sújtja: keverte már össze egy popsztár nemét beszédében, egy őt támogató afroamerikai kormányzójelölt Észak-Karolinában roppant kínosan „fekete nácinak” nevezte magát, de amin még hetek múltán is pörög a mémgyár és a talk showk, az a Springfield, Ohióban élő haiti bevándorlók megvádolása volt azzal, hogy ezek a népek megeszik az ott lakó All American-lakosok cicáit és kutyusait. A mások házikedvenceivel való táplálkozás az elnökjelölti vitán igazi lesajnáló mosolyt váltott ki Kamala Harrisből, hogy honi összehasonlító példával hozakodjunk: még a Jobbik csúcsidőszakában sem állt volna elő Vona vagy Szegedi Csanád, vagy a mában a Dúró Dóra és Novák Előd vagy Toroczkai azzal nagynyilvánosan, hogy a cigányok dögkútról táplálkoznak és esetleg ürgét öntenek pörinek.
Trumpnak is kellett valaki, aki a trumpista Taylor Swiftnek tűnhet. Szeptember közepéig úgy tűnt, hogy választása egy Laura Loomer nevű politikai influenszerre esett, aki tényleg olyan sötét, hogy világít a szájában a Negro, bár úgy tűnik, hogy az elmúlt tíz napban sikerült Trump kampánytanácsadóinak lebeszélni a volt elnököt a vele mutatkozásról. A Twitterről régen letiltották, de mikor Elon Musk megvette, és atnevezte X-nek, Laura Loomer visszakapta accountját, és ismét majd másfél millió követőt hülyíthet.
Loomer 1993-as, arizonai születésű arc, aki mindenféle politikai tisztségekre ácsingozott már fiatal kora ellenére, „fehér nacionalistának” és „büszke iszlamofóbnak” – nyilvánosan ünnepelte például menekültek fulladásos halálát a Földközi-tengeren – és homofóbnak rikácsolja magát. De kicsoda is Laura Loomer? Miamiban volt egyetemista, a Project Veritas nevű széljobber tréfacsináló csoportosulás tagja volt ott, 2017-ben New Yorkban a Central Parkban egy Shakeaspeare Julius Caesar dráma előadását szakította meg tiltakozásával, mert szerinte az akkor már őrült császár színészi megjelenítése túlzottan emlékeztetett Donald Trump elnökre. Caesar meggyilkolásának jelenete után pedig Loomer a szinpadra pattant és azt ordibálta, hogy fejezzék abba politikai erőszak népszerűsítését. Úgy képzelem, hogy Shakespeare, az „avoni hattyú” boldogan ült ebben a pillanatban felhőszélen és elégedetten somolygott azon, hogy több, mint négyszáz évvel halála után is minő filiszterindulatot képes generálni archetoposz-ábrázolása színpadi szerzői munkásságában.
A The New York Times életút profilja szerint Trump már 2023. áprilisában gondolkodott abban, hogy kampánymunkásnak szerződteti Loomert, de idén szeptember közepére a higgadtabb kampányvezetőknek sikerült erről lebeszélni a volt elnököt, aki annyiszor mutatkozott a társaságában – kilencszer járt Mar-a-Lagóban – , annyit emlegette a média, hogy még feleségét, Melania Trumpot is megkeresték: nem féltékeny-e a harsány és vérbunkó nőre, akivel a bulvármédia persze összefektette Trumpot.
Laura Loomer azt nyilatkozta a The Washington Post-nak, hogy ő „boldog, hogy minden idejét Donald Trump 2024-es jelöltsége segítésének szentelheti, mert ha Trump nem jön vissza, akkor neki nem lesz semmije”. Szeptember 10-én Philadelphiában vendégként ott volt a vitán, az amerikai gyásznapon, szeptember 11-én – a World Trade Center elleni öngyilkos merényletek 23. évfordulóján – Trump mellett emlékezett meg, a konspirációs teóriák híveként arról is beszélt, hogy a merénylet inside job (a liberális elit mélyállami összeesküvése) volt. Kamala Harrisszel kapcsolatban megjegyezte, ha ő lesz az elnök, akkor a Fehér Ház currytől fog bűzleni és a call centerek jelentős részben indiai alkalmazottaira is volt csípős megjegyzése, mely Harris jelenlegi alelnök édesanyja származására tett rasszista célzás. Trump kutyus-cica-evő bevándorlóira rátromfolt, szerinte Springfieldben „20,000 haiti kannibál él”.
A Trump-táboron belül is kiakadt a biciklilánc, Marjorie Taylor Greene, a Képviselőház talán leginkább szélsőjobboldali republikánus képviselője is „visszataszítónak és szélsőségesen fajgyűlölőnek” nevezte az exelnök mostani darlingját. Mire Loomer azt válaszolta, hogy „nem fogok bocsánatot kérni azért, mert van humorérzékem”. Erre a dél-karolinai republikánus szernátor, Lindsay Graham „igazán toxikusnak” nevezte Loomer munkásságát, aki ezután megkérdőjelezte a szenátorasszony lojalitását Trump felé, amire meg a másik, az északi Karolinába valósi szenátor, Thom Tillis tromfolt, hogy Loomer „egy őrült konteo hívő, aki rendszeresen gusztustalan szemetet okádik azzal a szándékkal, hogy megossza a republikánusokat”. Az influenszer ezután RINO-nak nevezte a szenátort – Republican in name only/csak nevében republikánus – és azzal vádolta, hogy a 2021. január 6-i ellenforradalom (a Capitolium ostroma) után támadta Trumpot az események előidézésével.
Trump azt mondta róla, hogy ő nem kontrollálhatja, amit Loomer mond, és azt mond, amit akar, és letagadta, hogy tudna rasszista megjegyzéseiről. Ígérte, hogy utánanéz miket mondott híve, és majd nyilatkozik. Saját közösségi médiáján, a Truth Social-on azt írta később, hogy nem ért egyet vele, de megérti, hogy teli van neki is a retikülje azokkal az erőszakos támadásokkal, amiket „radikális marxisták és fasiszták” követnek el ellene. Miss Loomer támogatói között van a részben magyar származású egyik legsötétebb politkai macher és kampánytanácsadó, Roger Stone is, akinek Richard Nixon – az egyetlen politkai ok (Watergate) miatt lemondott elnök – portréja van a hátára tetoválva. Nixon egyik legnagyobb és egyik leghatásosabb kritikusa volt Hunter S. Thompson, kinek híres mondása a címben idézett maxima, when the going gets weird, the weird turns pro. Melynek lehetséges fordítása: mikor megbolondulnak a dolgok, a bolond lesz a profi.
Várjuk, hogy a „konzervatív think tank”, az MCC örsvezetője, a hazaáruló nyilatkozatokat tevő – „1956 tanulsága az, hogy nem kell ellenállni az orosz támadásoknak” – Orbán Balázs miniszterelnöki politikai igazgató hívja meg Laura Loomert Budapestre, és a belvárosi Scruton kávéházban, vagy másutt fogadja visongó megafonos influenszer-had az új idők új dalnokát, hiszen a Megafon és a Mandiner, valamint a Pesti Srácok már régóta ezt a trumpista loomot pörgetik.
Vágvölgyi B. András
Címlapkép: @lauraloomer / X
Évek óta először jártam Galliában, ezeket találtam.
A nyár elején az elnök-jelölti vitában az inkumbens Joe Biden elnököt meghaladta a később fülönlőtt Donald Trump , de a Demokraták – ha késve is, de új jelöltet állítottak, és az új jelölt új lendületet adott a liberálisok kampányában.
Olvasom a Szabad Európán Putyin jubileumát és gondolkodom. Valójában az Átlátszó főszerkesztőjének interjúja miatt kattintottam oda, mely az újabb hatósági vegzálást tárgyazza.
Daniel Freund EP-képviselő szakmai és magáninformációi – ha az a helyzet, amire gyanakszik – a kormányzati „backoffice” vezető Rogán Antal propaganda-, és titkosszolgálati miniszter íróasztalán landolnak.