Nincs az a kínai vagy posztszovjet diktátor, hadúr, különítményes vagy csak egyszerű fegyverlóbáló (gunslinger) aki kétségbe vonná, hogy az Egyesült Államok hadereje a legpotensebb a földgolyón. És mégis, az elmúlt évek hadviselései – ukrán háború, Gaza és a Közel-Kelet, mint olyan (as such), a kipróbálatlan kínai hadviselési eszközök abba az irányba mutatnak, hogy újra kell gombolni a láthatóan rosszul begombolt mellényt – hogy a rendszerváltás idején oly divatos Deák Ferenc bon mot-t alkalmazzuk ehelyet. 

Drón. Drón. Drón! Ha ötven évvel ezelőtt a vietnami háború a helikoptereket tette meg a hadviselés egyik legfontosabb eszközének, s nem képzelhető el vietnami háborús film a gép elején festett cápafogakkal ijesztgető Huey-k, vagy nagyobb csapategységeket mozgató Chinook látványa nélkül, addig a ma háborúi párszáz dolláros drónokról szólnak, olyan gadget-ekről, mint a Hezbollah-zsebekben robbanó – magyar/bolgár közvetítésű tajvani csipogók –, a “Magyar” hívójelű kárpátaljai Robert Brovdi parancsnok, akiről remélem egyszer még óvodát vagy katonai tanintézetet neveznek el Magyarországon, aki drónparancsnokként mérhetetlen károkat okoz Putyin seregének.

87%

Év végéig még

16 304 820 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

És akkor még nem esett szó hősömről, a 35 éves kijivi DJ-ről, Artyem Tyimofejről, aki a megszerzett orosz állampolgárság birtokában szállítmányozási vállalkozásba kezdett ottan, öt kamionja az orosz stratégiai nehézbombázók telephelyei környékén megálltak, a szállított kész faházak teteje megnyílt, és 2-300 dollár értékű drónok a földön pusztították el a szovjet légierő büszkeségeinek több, mint 30%-őt. Ezenközben a férfi már átesett az orosz-kazah határon a kazahsztáni útlevélvizsgálaton. Mikor Zelenszkij elnök egyik sikertelen washingtoni Canossáját járta épp, akkor hagyta egy fogainak léckerítését az a hangsor, hogy és esetleg, de ők is tudnának az amerikai hadiipar segítségére lenni.

Dávid parittyája: olcsó drónokkal a megvalósult szükségszerűség érdekében!

Az amerikai katonai doktrina a nagybani logisztika, felszereltség, korlátlan pénz doktrinája. Néhai apám alaptörténete volt az 1944. decemberében Belgiumban lelőtt amerikai szállítógép esete. A lelőtt gép viszonylag intaktan viselte a crash landing-et, a legénységet letartóztatták és talán egy Totenkopfos SS-tiszt ment a raktérbe a szállítmányt ellenőrizni. Mikor kijött, krétaszín arccal, remegő kézzel és szájszéllel, kérdezték: mit látott? Fegyvereket, sosem látott gyillkoló eszközöket? Nem, válaszolt az Obersturmbanführer, csokoládétortákat. Csokoládétortákat? Igen. És az mit jelent? Azt jelenti – válaszolt a náci parancsnok, hogy mi már rég patkánykarbonádlit eszünk, használt autógumiból próbálunk benzint fakasztani ezek meg átrepülik az óceánt egy rakomány csokoládéátortával, hogy “Boldog karácsonyt/hanukát kíván a fronton harcoló fiainknak a Massachussetts-i Anyák Nőegylete. Magyarán mindenre van pénzük.”

És valóban: százmilliárdos beruházás volt a USS Gerald Ford repülőgép anyahajó, hasonló összegbe kerül egy-egy nukleáris meghajtású atomtengeralattjáró – ilyet vezényelt Trump az orosz partok közelébe, mikor épp vitája volt Putyinnal –, és ezek drága, nagy hatékonyságú harceszközök.

A háború a gazdaság folytatása más eszközökkel. Ha a Hezbollah kilő kétszáz drónt Észak-Izraelre, vagy a Hamasz a PVC-csőből fabrikált Kasszám rakétáit Délre, akkor azokat a Vaskupola alsó hangon 20,000 dolláros Patriotjai fogják el darabonként. Nem kell egy közel-keleti bazár királyának lenni ahhoz az egyszerű aritmetikához, hogy ez nem jó bolt. Az amerikai média liberális vezérhajója, a The New York Times decemberben, egymást követő napokon a szerkesztőségi cikkében – amit egy olyan soktucat szakértőből álló “kutatóintézet” jegyez, hogy Schmidt Mária és az MCC-s hazaáruló OrbánB az összes rövid ujját nyalogatná, ha hasonlójuk lehetne – az amerikai katonai erő kérdéseivel volt és van foglalkozandó.

Miért kell az amerikai katonai komplexumnak újra kitalálnia magát – teszi fel a kérdést The New York Times  szerkesztőségi cikk rovata. Xi Jinping (Hszi Csin-ping) kínai kommunista elnök beállította a tervcélt: a kínai Népi Felszabadító Hadseregnek 2027-re készen kell állnia, hogy “felszabadítsa” Tajvant. 1949 óta az összes amerikai elnök kiállt amellett, hogy a Kuomintang szigetországát, a Kínai Köztársaságot megvédi a Népköztársaságtól. A Pentagon katalogizálta azokait a népi kínai eszközöket, melyek képesek lennének amerikai harci gépeket, nagy hadihajókat, katonai műholdakat megsemmisíteni.

Amerikai szempontból nagykép konzisztens és felkavaró. Az amerikai fegyverzet drága és sérülékeny elemekből áll, a kínaiaké olcsó és technológiailag fejlettebb. Az elmúlt évtizedben az amerikai hadi potenciál töpörödött, képessége csökkent, hogy egy nagy ellenféllel szemben hosszú háborút nyerjen. Amerika majd negyven éve megnyerte a hidegháborút – elkényelmesedett – nem áll jól a globális kihívások és a forradalmian új technológiák katonai felhasználása tekintetében.

A világlap elemzői a francia véderő 1940-es helyzetével hasonlítják a jelenlegi helyzetet: a békaevők beszorultak mindenhatónak vélt Maginot-vonaluk mögé, Németország pedig Belgium felől támadott. Az orosz hadigépezet nekirontott Ukrajnának négy éve, de figyelmen kívül hagyták a pusztító erejú Javelin rakétákat. (FYI: a Javelin az egyik legnépszerűbb ukrán keresztnév az elmúlt évek ukrán újszülötteinek.)

Régi koncepciók alapján megnyerhetetlenek az új háborúk.

És itt a mostani amerikai adminisztráció bibije! Trumpék 1 trillió (!) dollárral növelnék 2026-ban a katonai költségvetést, de ez a mostani koncepció szerint a gyengeségeket növelné, nem pedig a hatékonyságot erősítené; ennek globális szívás lehet a vége. Nyugat-Európa, Japán, Dél-Korea befolyásos demokráciák és ez jórészt az amerikai hatalomnak köszönhető. Egy olyan világban, ahol a totalitárius Kína katonailag rátehénkedne Ázsiára és Oroszország vígan lubickol abban a rettegett iváni elképzelésben, hogy szabadon packázhat és fenyegetheti Európát, ez a világ Amerikát is elszegényíti és mindenhol fenyegető a demokráciák állapotára – de ezt nekünk, magyaroknak, nem kell magyarázni.

Az Új Realitás legalábbis 2022 óta jól kitapintható, elsősorban Ukrajnában. Az ukrán gógyi, innovatív szellemesség a harctéren is bizonyul: nálam az év hőse a amár említett Artyom Tyimofej, de azt sem zárom ki, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) vezetőjéről, Kirilo Budanovról idővel kadétiskolákat nevezzenek el Európa-szerte. A GUR persze ünnepli, mikor fejlett, csúcstechnológiás harceszközöket kapnak Amerikából és európai barátaik – akik közé a mi országunk hivatalos szinten fájdalmasan nem tartozik; csak az olyan társadalmi önszerveződő iniciatívák, mint a Kárpátaljai Sárkányellátó – , de a jelenlegi Európában a legnagyobb, harctéri és vezetési tapasztalattal bőven rendelkező ukrán haderő az, amelyik a legerősebbé vált a földrészen, erősebbé a német, francia, brit, lengyel haderőnél, és keresi a szellemes megoldásokat (is).

Olcsó drónokat építenek, melyek Szibériában csapnak le, tengeri ladikokra szerelt robbanófejekkel okoznak mérhetetlen károkat az orosz haditengerészetnek és az árnyékflottának.

Ha hasonmást keresünk az ukrán véderő mozgásának – és nyilván nem a terepviszonyokra, időjárásra, korszellemre utalva – akkor az az elmúlt 50-60 év történetéből a vietnami háborúban a Vietkong működése volna: azt is konzseniális hadvezér vezette, a nemrég 106 éves korában elhunyt Vo Nguyen Giap tábornok, aki fiatalon harcolt már a megszálló japánok ellen, aztán megverte a franciákat s véget vetett Francia-Indokínának, majd addig abajgatta az amerikaiakat, hogy vereséggel felérő pánikmeneküléssel hagyták el Saigont 1975-ben. Megszabdította Kambodzsát a Khmer Rouge-tól, és bónusznak még leverte Kínát egy határháborúban 1979-ben. Szép portfólió!

És ne tévedjünk, ha valamilyen trumpi okból rá is kényszerítenének egy kedvezőtlen, időlegesen területet átengedő tűzszünetet, vagy horribile dictu békét Ukrajnára, az évtizedekre kiterjedő partizántevékenységet eredményezne – ahogy 1945 után is eredményezett a “Bender-bandák” részéről Nyugat-Ukrajnában, vagy a balti “erdei emberek” Észt-, és Lettországban, Livániában. Nem lenne a ruszkinak nyugta jó darabig. Valódi pillangó effektus, ahogy az ukránok olcsó kis eszközökkel nagy galibákat okoznak a távoli Szibériában is. A I. és II. világháborús lövészárkos tüzérségi állóháború a Blade Runner cybertechnológiájával és körúti csibészséggel társul, míg az orosz oldal az évszázados beidegződés, a féktelen brutalitás eszközét használja.

Mikor kettővel ezelőtt Zelenszkij találkozott Trumppal, említett neki egyfajta kölcsönösséget: megmutatják az amerikaiaknak az olcsó harctéri hatékonyság technikáit, felkészülést a jövő háborúira. Trumpot nem így nevelték. Hiába funkcionális analfabéta, azt tudja, hogy nagy költségen nagy a haszon: a legújabb anyahajó, a USS Gerrald Ford 13 milliárd dollárba fájt 2022-ben, fedélzeti atomreaktorral, elektromágneses repülőgépindítókkal, és ilyenekkel kívánják a jelenlegi Nimitz-osztályú repülőgép-anyahajókat lecserélni. Ezt a magasszínvonalú óriást kísérő rombolók és cirkálók garmadájának kell kísérgetni, hogy megvédjék.

Kérdés, hogy a rombolók és cirkálók garmadája mit tud tenni ladikméretű rafinált vízidrónokkal szemben, amiket például a kínaiak olcsóért fejlesztenek?

A USS Gerald Ford hatékony lehet olyan elszegényedett és gyenge országok ellen, mint mondjuk Venezuela. De Kína, vagy Oroszország? Egy Pentagon-jelentés szerint a Fordhoz hasonló hajókat gyakran elsüllyesztik, talán még azelőtt, hogy egyszer is használná hiperszónikus rakétáját

A The New York Times felveti az egyáltalán nem szürrealisztikus lehetőséget, mi történik akkor, ha orosz csapatok rámozdulnak az amúgy 98%-ban oroszok lakta észtországi városra, Narvaa-ra. Ennek előkészületei látszanak, a ruszkik tengeralatti kábeleket vagdosnak, Ukrajnában a saját könnyűmozgatású drón és cruise missile haderejüket tesztelik, készülnek a kis lépésekkel baszogatásra míg a böhöm Burevesztnyik rakétával ijesztgetnek. Kína a cyberhadviselésben élenjáró, malware-nagyhatalom, oroszmintára államilag irányított hackercsapata, a Volt Typhoon igazi nagy kavarásokat kéves előidézni a Csendes-óceáni térség cyberszféréjában. Ebben az amerika katonai-ipari komplexum leszűkítése 5 beszállítóra az innováció ellen hat – húsz éve még 51 cég volt leszerződve a Pentagonnal.

De jó is történik: David Berger tábornok, a tengerészgyalogosok parancsnoka kiiktatta a tankokat a USMC-ből, és az ukrán háború bebizonyította, hogy éles helyzetben mennyire sérülékenyek a nehézpáncélosok. A katonai kultúrát kell átalakítani. Egyszerűbb volt, míg egy fő ellenség volt – a Szovjetunió – és nem számos kisebb, nagyobb; más típusú hadkultúrával. Jake Sullivan, a Biden-adminisztráció nemzetbiztonsági főtanácsadója már az ukrajnai háború kitörésekor felhívta a figyelmet a paradigmaváltás szükségességére.

Az amerikai katonai erő évtizedeken át ellenállt a változtatásnak. A Pentagon Robert Gates vezetése óta – aki George W. Bush és Barack Obama adminisztrációjában is szolgált – nem mutatott komoly változást. Az M10 Booker könnyűtankok sérülékenyek, az sem segít, hogy Trump katonai eszküzöket is használ otthon migránsok és drogproblémák kezelésére. Trump második ciklusának kaotikus eleje megmutatatta a hadsereg félrehasználatának kerékkötőit. A növekvő Kína, a revansiszta ruszkik duplaproblémát jelentenek és akkor még ott vannak az AI-, és a biológiai fenygetések a szabad világra.

Lehet, hogy többet kell külteni az amerikai haderőre, de nagy valószínűség szerint másként kell költeni. A GDP 3,4%-a impresszív, de az elmúlt 80 évben mégis a legalacsonyabb, még a trumpi emelések után is. A szövetségesek, Kanada, Japán, Európa hosszan az amerikai védelmi költségvetésre hagyatkoztak – Kínával pariban lenni csak a szövetségesek nagyobb és integrált védelmi költésével lehet. Bölcs befektetések, szellemes innovációk, cselek és trükkök is kellenek. A jövő háborúi erősebb – és jobban vezetett – Amerikával előzhetőek meg. A váltás sürgető.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: U.S. Army / Facebook