Az új francia kormányban 28 tagból 14 nő van, a magyarban egy, akinek egyik legfőbb és legismertebb erénye, hogy focilabdával jól tud dekázni – bár a Karmelita erkélyéről a Népstadionig talán még ő sem rúgja el. Nem úgy, mint a főni. De a kormánytisztviselők rangsora összevethető, vessünk hát össze. 

Francia tévét nézek röviden, politikai hírelemző műsorban Emmanuel Macron, az újraválasztott francia elnök önmeghatározásként arról beszél, hogy ő nem a „magyar utat” követi. Angela Merkel visszavonulása és a Brexit után nem túlzás azt mondani, hogy ő lett az Európai Unió világszinten legtekintélyesebb politikusa. Kijelentése szekunder szégyen, nem épp komilfó az érzet, hogy ellenpéldának pont kis hazánkat választja.

Hogy Macron mennyire erős, rafinált és kegyetlen hatalomtechnikus, azt nem az én tisztem megítélni, nem vagyok a francia belpolitika benfenntese. Az viszont fontos összehasonlítási alap, hogy a magyar és a francia kormány megalakulása szinte egyszerre történik. 2022 van, szügyig gázlunk a 21. században (mint az egykori honkanász nóta szerint Horthy Miklós a „büdösoláh vérben”), klíma és energia, neosztálinizmus és autokratikus populista ambivalencia, amiben a digitalizáció áldás, és valamennyire pedig azért a sötét oldal eszköze is. Persze nem csak a Pegasus. (Kémszoftver, hazánk komoly kormányzati erőfeszítéseket tett megszerzésére, az Orbán-Netanyahu haverozás fontos szerepet játszott benne; Netanyahu azóta megbukott, Orbán ötödször triumfált. Nem kicsit triumfált.)

Vessük össze a frankofón közéleti hozzáállást a hungarikummal, mely kétségkívül szinte társtalan és egyedülálló az egységbe forrt szabad köztársaságok között.

A francia elnöki rendszer annyiban nem az amerikai mintáján épül, hogy rendes európaiként van miniszterelnöke is, aminő berendezkedésnek a hazai éppen a fordítottja: nálunk a miniszterelnöknek van köztársasági elnöke. (Vicces is lenne, ha Novák Katalinnak lenne Orbán Viktora.) Élisabeth Borne korábbi munkaügyi miniszter kinevezése válasz a választási kampányban fontos szerepet játszott Éric Zemmour másik szélsőjobboldali jelölt – az egyik ugye Marine Le Pen volt, széljobber dinasztia üdvöskéje, kampányát a magyar MKB is támogatta –, aki zsidó származása ellenére mindenféle történelmi alap nélkül azt hírdette választási hadjáratában, hogy a Petain marsall vezette világháborús kollaboráns Vichy-kormány sokat tett a francia zsidókért, effektíve mentette őket, ami a történész szakma szerint nem épp fedi a valóságot.

Az új francia miniszterelnök egy 61 éves asszony, Élisabeth Borne egy a II. világháborús ellenállásban is aktív, Auschwitzot megjárt Holocaust-túlélő lánya, akinek az apja a leány 11 éves korában öngyilkos lett. (Orbán Győző sr. közöttünk van, isten éltesse!) Borne nagyszülei száz éve Lengyelországból vándoroltak Belgiumba, akkor még Borensztejn néven, onnan mentek tovább Franciaországba, ahol csak a világháború után lettek állampolgárok. Szüleinek gyógyszerészeti vállalkozása volt. A miniszterelnökasszonynak az energetikai tervezés és az ökológia a szakterülete, gyerekkorától a tudomány érdekelte, ritka interjúi egyikében említi, hogy „megrázó volt olyan korán elveszíteni az apámat, de a matematikában megnyugvást találtam”.

Mindenesetre francia elemzők szerint a hit a kemény munkában és a felfelé irányuló mobilitásban szinte genetikusan kódolt az új miniszterelnök asszonyban.

A nagyon racionális, kompetens és a számokban, adatokban hívő új miniszterelnök az újságírói kérdésre, mire gondolt a kinevezésekor, azt válaszolta, hogy „az apámra gondoltam”. (Az ötödik Orbán-kormány felállításakor már elég ismert a magyar miniszterelnök személyiségképlete, talán még az is, hogy mire gondol, ha hivatalára, hatalmára gondol.) Madame Borne kabinetjében egy parlamenti miniszter (Olivier Véran, 42) és az 59 éves Isabelle Rome foglalnak helyet, utóbbi esélyegyenlőséggel és társadalom-diverzifikációs kérdésekkel foglalkozik.

A világ első hadseregeivel bíró államok között helyet foglaló Franciaország védelmi minisztere egy 35 éve fiatalember, Sébastien Lecornu a neve. Bruni Le Maire (53) a gazdasági és pénzügyminiszter, Catherine Colonna a külügy-, és Európa-ügyi miniszter, a frankofónia területét – vesd össze határon túli magyarok „nemzetpolitikai” ügyei – egy „bevándorló hátterű” asszony, Chrysoula Zacharopoulou felügyeli államtitkárként. Brigitte Bourguignon az egészségügyi miniszter – ez Franciaországban valamiféle félreértett hagyományként még mindig önálló terület –, a tapasztalt Éric Dupond-Moretti (61) az igazságügymniszter, a 47 éves Justine Benin tengerészeti miniszter szerepe hazánkban csak az űrkutatási kormánybiztoséval (Ferencz Orsolya) vethető össze, mert ha tengere ugyan nincs is a fatornyos kishazának, de ege csak van, ha bolygószinten elhanyagolható méretű is.

„France Culture” – ez nem csak közszolgálati rádiócsatorna neve, de valójában a Köztársaság értelme, a gall kultúra egészének, múltjának, jelenének, jövőjének képviselete és fejlesztése. Egy másik nagy nyugat-európai ország kimagasló vezetője, Churchill brit világháborús miniszterelnöknek tulajdonított mondás az, mikor a hadiköltségvetés növelését az angliai csata idején többen a kulturális kiadások rovására tették volna meg, akkor Sir Winston úgy válaszolt: „De uraim! Akkor miért harcolunk?”.

Ebben Franciaország sem más, a kultúra kiemelt fontosságú, diverz és sokszínű, a Roland-ének éppúgy része, mint Macabrù, a provanszál trubadúr vagy a nagytermészetű Rabelais, a politikailag elfajult, ám roppant vagány remekíró Céline, az „arab-zsidó” Émile Ajar (Romain Gary); vagy a frankofon hiphop, hogy a végére kilépjünk az irodalmiaskodásból. Az új francia kulturális miniszter egy negyvenes, egy libanoni születésű, moszlim hátterű hölgy (Rima Abdul Malak, 43) és nem egy kollégista cimbi, akinek eddig nem sok köze volt az irányított területhez.

*

„Deák Ferenc tárcája ma a kormány uniós kapcsolataiért is felelősséget visel, ezt senki sem irigyli öntől” – mondta a magyar miniszterelnök kormánya egyetlen nőtagjáról, a Brüsszelben kardozó vagy a sajtó elől látványosan menekülő Varga Juditról.

A KDNP a kormány „szellemi ideológiai magja”, ezért a kereszténydemokrata párt elnökét megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte Orbán a Parlamentben. Erről most is sokat lehetne beszélni, ami viszonylag gyéren tűrné a nyomdafestéket, hagyjuk, viszont Semjén felelőssége lesz az összmagyarság képviselete, amit ünneplünk, mióta egyszer bevonult Kézdivásárhelyre lovon.

A belügyminiszter Pintér Sándor is régi bútordarab, feltétel nélküli bizalmat élvez, „minisztériumát továbbra is Belügyminisztériumnak hívjuk, valójában ez már a belügyek minisztériuma” – mondta róla Orbán, és még azt is, hogy a legnehezebb területek irányítását bízzák Pintérre, mert neki van a legnagyobb politikai tapasztalata. Megkapta az egészségügyet, ami ugye csak részben rendőri kérdés, viszont elvették tőle a titkosszolgálatokat, ami azért nem a feltétlen bizalom jele, azt megkapta a propagandaminiszter.

Ez sokatmondó, elemződik is, történelemszakosoknak ajánlható, milyen államigazgatási tanulsága lett volna annak, ha Zsdanov és Jezsov, vagy Goebbels és Himmler egy és ugyanazon személy.

Varga Mihály: továbbra is, és ekként tovább, Palkovics László folytatja a technológiai és iparpolitikai fordulatot, de a Fudan-ügyet elvették tőle. Illessze az energetikai rendszert a kor kihívásaihoz és kezelje az energetikai ellátási láncokból fakadó veszélyeket, a növekvő fogyasztási igényeket, kezelje a megugró árakat, csökkentse a gazdaság károsanyag-kibocsátását. A környezetvédelem azért került hozzá, hogy összehangolja a gazdasági növekedést a környezetvédelemmel. Egy reneszansz emberbe ojtott James Bond, aki épp csak egy kicsit lett megregulázva.

A Mátyás királlyal biolegózni kívánó Kásler professzor helyére került a kultúrába Csák János üzletember, volt londoni nagykövet, jövőügyi minisztériumnak nevezte tárcáját a föni, ami egyszerre felel a családpolitikáért, a kultúráért, a felsőoktatásért, a szakképzésért és az innovációért. Tőle azt várja el, hogy miközben fegyelmezett, keresse „miként léphetünk túl a mai realitások korlátain”. Tyű, erre azért oda leszünk figyelve.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az új honvédelmi miniszter, a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra férje, a virtuális valóság-kreátor Habony Árpád barátja, a nagy múltra visszatekintő csehországi hadipar aktora, akinek a tudására a miniszterelnök szerint a közeli háború miatt még nagyobb szükség van, neki a haderőfejlesztésre kell koncentrálnia. Orbán szeretné, hogy az ország hadiipari központtá váljon, becses gondolat.

Szijjártó külügyminiszter – aki barátjától, Lavrovtól már megkapta a „Szovjetunió Hőse” kitüntetés mai megfelelőjét – a miniszterelnöki kívánalom szerint „legyen okos, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb, de leginkább érje el, amit kell”. Ő felel a Paks2 beruházásért is, ez több embert kívánna, „de a miniszter úr az elmúlt években bizonyította, hogy egyszerre több helyen is tud lenni”.

Igen, ezt láttuk két éve nyáron, mikor a hivatalában is volt, meg a Lady Milliárd nevű yachton is. Egyszerre.

„Nem volt hajlandó megöregedni” – jegyezte meg a miniszterelnök Gulyás Gergelyről. A Miniszterelnökségen nemigen maradt ugyan hatáskör, de Orbán szerint az ő feladata a stratégiai tervezés, a minisztériumok működésének összehangolása, és az, hogy „képviselje a tisztelet és az együttműködés kultúráját, alakítsa ki ennek technikáit”. Ilyenkor óhatatlan elégedettséggel csettint az egyszeri állampolgi, „költő vagy főnök, költő” idézve egy klasszikust, Orbán szerint ő lesz a kormány villámhárítója, Gulyásnak kell képviselnie a kormány érveit a Magyarországról szóló szellemi természetű vitákban itthon és külföldön.

Nade hol marad innen a mindig szórakoztató Kovács Zoltán?, kiált fel ekkor az állampolgár, aki annyira szereti, mikor a volt CEU-hallgató szőnyegszélre állítja a BBC-t vagy a CNN-t.

Új fiú Nagy Márton, aki a miniszterelnök jobbkezének (Matolcsy) volt a jobbkeze eddig, azt várja a miniszterelnök, hogy unortodox és innovatív lépéseket tegyen, hiszen az európai gazdaság nagy bajban van. A magyar észjáráson alapuló gazdaságpolitikai javaslatokat vár el tőle, „még annak kockázatát is vállalva, hogy ezek között lesznek szép számmal olyanok, amelyekkel már a közeljövőben sem csak barátokat szerez magának”.

A szupernehézsúlyra erősödött Rogán Antal feladata, hogy „egy demokráciában döntő tényező a kormány és a polgárok közti folyamatos kapcsolattartás”, erre pedig a propaganda mellett a titkosszolgálati tevékenységek összhangzattanának megteremtése. Ezt a feladatot ma még nehezítik az adatvédelmi jogszabályok, az állampolgárok érzékenysége és az ellenzék folyamatos támadásai. Nade, majd a Tóni, aki már süvölvénykorában az akkori titkosszolgálati miniszter kabinetfőnökeként működött, s nem volt rest sem tanulni, sem tenni. „A kormányzati döntések mögött húzódó elvek és célok a demokratikus közvélemény egésze számára legyenek megismerhetőek. Ebben a háborús évtizedben különösen fontos, hogy a velünk egyetértőknek és az egyet nem értőknek is világos legyen, mit miért teszünk.”

Bravó! A titkosszolgálatok átalakítására utalva a miniszterelnök kiemelte, szuverenitásvédelemben Rogánra számít elsősorban a továbbiakban.

Vannak aztán a nagy visszatérők! Navracsics Tibor például, akire az idősebbek még emlékezhetnek, hogy mint frakcióvezető egyedüliként kardozott a Gyurcsány-kormányt támogató parlamenti többséggel, felkészülten látott el egy fontos feladatot, míg frakciótársai a fizetett szabadság örömeit élvezték politikai megfontolásból. (Ma ez már, Kövér László házelnökségével nem fordulhatna elő.) Orbán Navracsicsról azt mondta, régi harcos, komoly belpolitikai, uniós és közigazgatási tapasztalattal. Szerinte neki van a legnagyobb esélye, hogy „a brüsszeli bürokraták és a magyar képviselők malomkerekei között ne őrlődjön föl”, magyarul ő lett felkérve az emberarcú fideszes szerepére, amire most nagyon nagy szüksége van, hiszen hamarosan át kellhet dobni a váltót, megtagadni az eddigi pincsiséget és kísérletet tenni – ami nem lesz könnyű neki személyesen – a Nyugatba való visszatagozódásba.

Kemény meló, Mutti Merkel nincs már, és a német autógyáraknak is bizonyos otthoni kritikával kell szembenézniük magyarországi üzemeik tekintetében; az orosz-ukrán háború pedig megmutatja, hogy még a költségkímélő keleti munkaerő-alkalmazásnak is lehetnek politikai határai, ha már jóízlésbeliek nincsenek is.

Ugyancsak nagy visszatérő az eddig Békés megyében egy angol lord életét élő rókavadászlelkű Lázár János volt mindenes miniszter, akinek korábban emlékezetes csörtéi voltak Rogán miniszterrel, Csányi Sándor OTP-vezérrel, ambíciója nyalta az ég alját, és ez a föninek is szemet szúrt, Lázár szerencséjére ennek az országnak nincsen Szibériája, így jött a mezőhegyesi ménesbirtok igazgatása.

A beruházási tárcát Orbán országépítési minisztériumnak nevezte. Korábban a feladat szét volt tagolva a különböző minisztériumok között, ez mára az állami beruházások hátránya lett a növekvő nyersanyagárak, a neosztálinista háború gazdasági hatásai, a beruházók óvatoskodása és a várható európai recesszió miatt. Lázárnak kell biztosítania a beruházásokra fordított állami erőforrások hatékony felhasználását, meg kell újítania az építésügyi szabályokat és az ő feladata „épített örökségünk védelme és a polgári jó ízlés képviselete az építkezéseknél”.

Elnézegetve Lázár korábban nyilvánosságot kapott vadászkastélya képeit, nem kell attól tartanunk, hogy az eddig renitens Lázár – az M5 autópálya vonzáskörzetében élőknek csak „Lézer” – miniszter félni fog a széptől. „Visszatértem” – mondja. „A közelmúltban sokan és sokféleképpen értelmezték ezt. Számomra ez nem politikai revansot és nem a bársonyszékhez való visszatérést jelent, hanem a cselekvőképesség egy magasabb szintjét. Feladatot és lehetőséget.” Reméli, hogy azt a munkát, amit eddig a Dél-Alföld érdekében folytatott két rókavadászat és tweedzakóban-gumicsizmában-kilométerkőre-mászás között, azt most hungaroglobál mértékben is folytathatja. OK.

Egyik legfőbb eredménye Csongrád megye átnevezése volt Csongrád-Csanád megyére, ami fasza – a megyék többnevesítése is egyfajta trianonozás; vö. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron-(Pozsony) –, ezért arra kérjük ehelyről Lázár minisztert, ne hagyja abba a harcot, érje el, hogy tegyék hozzá Csongrád-Csanád megye nevéhez Torontált is, hiszen a hajdan majdnem Belgrádig elhúzódó Torontál megye északi csücske – a Tisza, a Maros, valamint a román és a szerb határ által bekerített országdarab –, az egykor más vármegyékkel együtt Sváb-Törökországnak (Schwäbische Türkei) nevezett terület ma is választókerületének része, fontos lenne, hogy számos ambíciója közül ennek végigviteléhez is legyen ereje és ideje.

*

A francia kormány minisztereinek átlagéletkora 48 év, saccperkábé a magyar ennél jócskán több. A 28 tagú francia kormány tagjainak fele nő – amit, híbásan, hímsovénnek és machónak tartott feministaként ünneplek –, Dánia, Svédország, Új Zéland, Kanada elöl jár a jó példával; kár hogy a politikusnőknek olykor szülési szabadságra kell menniük, dehát ez az élet rendje és a fajfentartás parancsa. Franciaország és Magyarország az Európai Unió két szélső pontja, jelen helyzetben Franciaország determinisztikusan az Unió vezető állama, noha gazdaságilag jócskán alulmarad a politikailag elgyengült Németország mögött, míg hazánk egy neosztálinista mentor nélkül maradt rentienskedő rosszcsont, akire ujjal mutogatnak, hogy „nézd a destruáló hülyét!”.

Igaz, Franciaország, definíciószerűen: Köztársaság! Respublika, République – és nem uradalom.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: kormany.hu