vageszblog

Vágvölgyi B. András blogol. TLDR.

vageszblog

Két RFK, illetve a múlton és jelenen átívelő amerikai jövő egy lehetséges változata

Robert F. Kennedy (RFK) tipikusan az ausgesagt utód volt bátyja (JFK) – John Fitzgerald Kennedy – után, akit 1963. november 23-án egy valójában máig tisztázatlan bűnügyben lelőttek Dallasban. RFK az Elnök öccse és igazságügy-minisztere (Attorney General) volt, aki demokrataként jó eséllyel indult az 1968-as elnökválasztás előválasztásán – párton belüli ellenfele Hubert Humphrey volt, aki aztán akkorát bukott a novemberi választáson Richard Milhous Nixon ellenében, mint az ólajtó. RFK-t 1968 június 5-én, épp 55 éve, a kampányút egy Los Angeles-i állomásán az Ambassador Hotelben a rendezvény után egy Sirhan Bishera Sirhan nevű közel-keleti merénylő lelőtte.

Hasonlóan, mint bátyját a nyomozás végeredménye szerint a Moszkva által beszervezett Lee Harvey Oswald. RFK, valószínűleg jó elnök lett volna, ahogy Nixon nem volt az.  De legalábbis jobb. Kennedyék Camelotja térhetett volna vissza vele, egy arisztokratikus Massachussetts Liberal Cape Codról, Hyanis Port-Martha’s Vinyard-Nuntucket elegáns háromszögéből, de nem térhetett. Most viszont a politikai pástra lépett fia, RFK jr., aki bizony elég fura szerzet.

Az amerikai „új újságírás” (New Journalism) királynője – a sok férfi mellett: pl. Tom Wolfe, Michael Herr, Gay Talese, Jimmy Breslin, George Plimpton, Hunter S. Thompson, hogy tényleg csak egy párat említsek közülük – a kaliforniai Joan Didion volt, aki újság- és szépíróként is nagyot domborított. „A The Royal Hawaiian Hotel teraszán néztem Robert F. Kennedy temetését Honoluluban” – kezdi egyik híres dolgozatát Didion.

 

1968 mitikus évéről írt híres, White Album c. gyűjteményében, amiben van írása az észak-vietnami Tet (holdújévi) offenzíváról és az amerikai tengerészgyalogosok My Lai falu melletti tömeggyilkosságáról, Lyndon B. Johnson inkumbens elnök visszalépéséről az újabb elnökválasztástól, és természetesen Martin Luther King meggyilkolásáról. Személyes profilt írt Nancy Reagenről, a későbbi First Ladyről és Jim Morrisonról, a The Doors frontemberéről. A King tiszteletes megölése utáni utcai turbulenciáról, és meglátogatta a Fekete Párducok (Black Panthers) egyik fontos vezetőjét, Huey Newtont az Alameda megyei börtönben. Erős tavasz, erős nyár, nem csoda, hogy Joan Didion az amitriptyline nevű antidepresszánshoz nyúlt.

1968 nyara szédülést, émelygést és undort okozott a szerzőnek.

A liberális Didion nem Robert F. Kennedy támogatója volt ebben az elnökválasztási kampányban – egy cikkében könyörtelennek és arrogánsnak is nevezte –, ő az arizonai libertárius Barry Goldwatert támogatta, mint Jack Kerouac például, de őt a demokraták többsége ugyanúgy „fasiszta disznónak” látta, mint az 1960-as elnökválasztás tévévitájában csúfosan leszerepelt korábbi alelnököt, Richard Nixont. Didionnak ezt a könyvét tényirodalmi mesterműnek, a hatvanas évek kulturális és politikai mozgásai egyik legeminensebb dolgozatának tartja a széles közvélemény. Itt olvasható Didion híres mondata:

„azért mondunk el történeteket, hogy éljünk általuk”

A 33 éves Joan Didion és 36 éves férje, George Dunne hollywoodi forgatókönyvíró a gyilkosság másnapján a kaliforniai Sacramentóban lévő otthonukból San Franciscóba, a repülőtérre mentek, mikor a megmerényelt, kritikus állapotban lévő Robert Kennedy életmentő sebészeti beavatkozás tárgya volt Los Angelesben. Közelről fejbe lőtték. Waikikin a Royal Hawaiian Hotel a legrégebbi szálloda, és az írópár a Kahanamoku hercegről elnevezett közeli koncertterembe ment Don Ho koncertjére. Helyi idő szerint 10.40-kor a koncert megszakadt és Don Ho bejelentette, hogy Bob Kennedy elnökjelölt elhunyt. Két nappal később temették, New Yorkban volt felravatalozva és Washingtonba vonatoztatták, és az arlingtoni temetőben temették. Útján kétmillióan kísérték, sokan szerették, bátyja miatt is, meg maga miatt is.

Korabeli címlap

Két hónappal korábban ő mondott beszédet Dr. Martin Luther King temetésén, ahol azt mondta, hogy „amire most szükségünk van az Egyesült Államokban, az nem a megosztottság, de szeretet, bölcsesség és együttérzés egymás iránt”. A Kahanamoku hercegről elnevezett közeli koncertterem közönsége nem kívánt erről tudomást venni, mert a felhőtlen szórakozás vágya felülírta a részvétet és az ország sorsán történő morfondírozást, Didionék nagyon feszültek lettek, „nagy lelki konfliktus volt mindennel és mindenkivel”.

George Orwellt olvasta újra a parti homokon, olykor-olykor felpillantva a hullámlovasokra. Az 1968-as Amerika egy végletesen megosztott társadalom volt, „nem érdekesek a politikai érzéseid, ha a nemzetet közösségnek fogod fel – és magadat e közösség tagjának –, de ekkor történt valami a közösséggel”. Émelygés és undor. Félelem és reszketés.

Ez a sajnos Magyarországon túl sok ideje ismerős érzés ismét erősödni látszik Amerikában is. Demokrata és republikánus, Trump híve és liberális demokrata, vörös és kék államok között talán nem volt olyan mély a szakadék 1968 óta, mint ma. Persze vannak árokbetemetők, önjelölt hídemberek, kompromisszumkeresők. Személyi összefüggések is vannak 1968 végzetes nyarának főszereplői és mai feltörekvők között.

Az amerikai sajtóban egyre többet hallani RFK fiának, a 69 éves Robert Kennedy juniornak a nevét. Szokás mondani, hogy Amerika nem monarchia, de egy királyi családhoz leginkább a Kennedyek állnak közel. Világcelebek tegnap és ma, Jackie O. és a Kennedy-lányt, Maria Shrivert feleségül vevő stájer parasztgyerek, testépítő, filmsztár és Kalifornia republikánus kormányzója, Arnold Schwarzenegger; elnökjelöltté egy zavaros, halálos végű autóbaleset miatt soha nem válhatott Edward (Ted) Kennedy szenátor, és még sokan mások, igazán színes a családi paletta.

 

RFK jr. is családtag, meglehetősen furcsa családtag. Minden közéleti trendváltáshoz szükséges valamiféle médiaforradalom, Franklin Delano Roosevelt volt a rádió-elnök, Jack Kennedy a tévé-elnök, Trump a Twitter-elnök és a jövő évi választáson indulni vágyó RFK jr. pedig a podcast-elnökjelölt lehet. A The New Yorkerben jelent meg érdekes cikk Timothy Denevi tollából a témában: az ifjabb Kennedy bolondos konspirációs teóriák megszállottja, zavaros, de agresszív vírustagadó és UFO-hívő, aki valójában egy amerikai Fidel Castro szeretne lenni, de alufóliasisakja tán még nincs.

„Ahogy a nagybátyám 1960-ban megtalálta a televíziót és tudta, hogy ezen keresztül vezet útja a Fehér Házba, úgy a podcast az én médiám, mert a kommunikációban a leggyengébb pontom a rövid sound bite-ok ismételgetése.”

Szenved egyfajta betegségtől, ami szpazmodikus diszfóniának neveznek, hogy legalább öt-hat percet kell beszélnie, hogy hangszálai kiengedjenek egyfajta görcsből. Persze más közösségi médiákban is nyomul, nem csak saját podcast-csatornáján, mostanában azt ünnepli, hogy az Instagram lezárta felfüggesztését, amit azért kapott a Metától (Zuckerbergtől), mert hamis orvosi információkkal bombázta követőit, de podcastjaival – mint mondja – esélye van „meghaladni a cenzúra pusztító erejét”.

RFK jr. korunk tipikus politikai terméke: kapcsolatot fedez fel a Covid-vírus elleni vakcinák és az autizmus kifejlődése között, megtalálta az okát, miért Amerika a felelős azért, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, nagybátyját, JFK-t a CIA és a maffia összeesküvése merényelte meg (ennek azért van némi valóságalapja, bár az FBI negyven évig „örökös” igazgatóját, J. Edgar Hoovert szokás inkább a hunyók között emlegetni). Szoros kapcsolatot vél felfedezni az antidepresszánsok egy fajtája (SSRI) és a tömeges, leginkább iskolai lövöldözésék között. Egy időben HIV/AIDS-tagadó volt, ebből ugyan kigyógyulni látszik, de megkérdőjelezte egy ponton, hogy Sirhan Bishera Sirhan adta volna le a halálos lövéseket apja koponyájára (noha ezt tévéfelvételek bizonyítják).

Minden őrülete ellenére a demokrata szavazók negyede támogatja és Joe Biden legjelentősebb párton belüli kihívója lehet. Az ifjabb Robert Kennedy egyébként szakmaszerűen környezetvédelmi ügyekre szakosodott ügyvéd, évtizedes oltásellenes, aki a mogyoróallergiától az ADHD-ig mindenért a vakcinákat okolja, de mint a podcasterek jelentős része, ő is hajlamos az elkalandozásra, így eljut Gizikétől a gőzekéig. „Mindenki rájött, hogy már nem demokráciában élünk, az emberek elveszítették uralmukat az életük, jövőjük felett, ezért aztán reményvesztettek. Cinizmus és elkeseredettség folyik át az állami-korporatív szféra korrupt összefonódásán”.

 

Ha ezt Magyarországról mondta volna, azt jobban értenénk, de ő Kubát emlegeti: „kampányomban a felkelések történetéről beszélek, beleértve Castro történetét is. Hogy 53 emberrel kihajózott Mexikóból és Kubába tartott egy rozoga hajón, és az 53 ember zöme ugyan meghalt a harcokban, de két évvel később bevonult Havannába! Az én kampányom is egyfajta spirituálisan megalapozott tűzvész lesz!”

RFK jr. Twitter-eseményen vett részt a vállalatot lerohasztó új tulajdonossal, Elon Muskkal és a mutatós Tulsi Gabbarddal, az Irakot és Afganisztánt megjárt, őrnagyi rangú tengerészgyalogos-nővel, aki Hawaii képviselője a Kongresszusban, az első hindu vallású ezen a helyen. Arról beszélt velük, hogy lezárná a mexikói határt, amit podcastjainak nyerstej-ivó, magolaj-szkeptikus, vakcinatagadó és radikális környezetvédő követői ünnepeltek.

Ha lenne kedv viccelődni, akkor egy év múlva milyen, de tényleg mennyire vicces lenne egy Trump-RFK jr. elnökválasztási küzdelmet nyomon követni, mely korunk esszenciája lenne, a szabadonfutó Zeitgeist, a késő-római birodalom összes őrületével, az emberi civilizáció pusztulása előtti finálé.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Robert F. Kennedy jr. / Facebook

Megosztás