A The New York Times azzal kezdi cikkét, hogy az orosz közbeszéd szerint Nyugaton már az ember-állat esküvők legalizálásánál tartanak, hogy az ukrán nackó „nem ember” és Zelenszkij elnök Adolf Hitler reinkarnációja. Nem az amerikai lap találta ezt ki, hanem „metélt/mák”, ezek a régi jó dumák, melyek Putyin belső köreiben mennek. Posztulátum, hogy „mindenki Oroszország ellen van”, ha van Putyinnak ideológiája, mint ahogy nincs, akkor ez a bolsi-konzervatív-reakciós világlátás a szilovik-elit leglényege. Sziloviknak azt a titkosszolgálati/szervezett bűnözői hátterű oligarcharéteget nevezzük, mely Vlagyimir Vlagyimirovics hatalmának alapja, szociokulturális bázisa, és ez nekünk, kicsi, pici vengereknek is ismerős valahonnan. 

A hatalombázist nyújtó szilovikok egy része kollégája volt az orosz elnöknek még a KGB-nél, és nyugati megfigyelők szerint ők felelősek a gyilkosságokért és novicsokos kísérletezgetésért, cyberkémkedésért meg az orosz veteránokból verbuvált Wagner-csoport brutális hadviseléséért Líbiában, Szíriában, Maliban és másutt. Lehet, nemsokára Ukrajnában is. Nariskin orosz kémfőnök például azt emlegette nemrég, hogy a Navalnij-mérgezés nyugati ügynökök műve volt: Putyint akarták nehéz helyzetbe hozni a latrok.

Bezzeg a Szovjetunió dicső múltja! Patrusev elnöki tanácsadó szerint a Szovjet 30 év előtti összeomlása teljességgel a nyugati neoliberális elitek kezébe játszotta a világot, akik teljességgel a nem-konvencionális értékek mellett törnek lándzsát: felszabadító szovjetkatonaként ne csak dugni lehessen a kecskét (vö.: Konrád György: A cinkos), de a házasság, örökbefogadás, örökhagyás se legyen tabu. A nyugati megfigyelők azt figyelik, hogy az elnök mennyire hallgat oda ezeknek a kansziréneknek a vokális énekhangjára.

Oroszország célja a birodalom restaurálása, hiszen Putyin „geopolitikai katasztrófaként” tartja számon a Szovjet megszűnését.

Mindent ennek szolgálatába állítottak most: a béke Nobel-díjas Andrej Szaharov védnöksége alatt indult Memorial történészcsoport közelmúltbeli ellehetetlenítése is arról szólt, hogy a Gulag-kutatók ellentmondtak annak a birodalom-restaurációs alapvetésnek, miszerint Sztálin cool volt. Nem, Sztálin kicsit sem volt menő, mondogatták a történészek, addig-addig, míg rá nem faragtak.

Putyin harapófogóban van, a klímaváltozás a legjobban talán Oroszországot sújtja, a januári szibériai erdőtüzek és a permafroszt egyre gyakoribb kiolvadása nem csak olyan szórakoztató híreket hoz, hogy ehető tízezer éves mamuttetem engedett ki Jakutföldön, de a hatalmas ország egész keleti részének totális átrendeződésével fenyeget.

A sarokbaszorult Putyin népszerúsége csökkenőben, ujabb választások közelednek, egyre nehezebben megy a csalás, a nemzeti-birodalmi kártyát húzta a talonból: a Nyugatra kacsingató Ukrajna ráncbaszedését ígéri. Jó handléként túlárazza: a NATO vonuljon vissza 1997 előtti határaihoz, magyarul a Varsói Szerződés volt államai (köztük hazánk) álljanak ki a nyugati szövetségből. Épp csak „Orosz Amerikát”, Alaszkát, nem követelte vissza az USÁtól, mely 1867-ben tetemes készpénzért megvásárolta tőle.

A Szovjetunió kikiáltásának századik évfordulója 2022-ben a szavazóbázisnak tökéletesen eladható időpontnak tűnik neki a restaurációra.

Az ukrán (és az amerikai) hírszerzés szerint 125,000 orosz katona sorakozott fel a közös határon és Belaruszban, ha megindulnának, orosz számítás szerint négy nappal később a kárpátaljai Fekete-Tiszánál itatnák a lovaikat a kozákok. Szokatlanul éles választ adott a Nyugat: amerikai katonák ezrei állnak Lengyelországban és Romániában az ukrán határon; a „Globális Británnia” kócos miniszterelnöke szerint készen állnak a szárazföldi, légi és tengeri segítségre, brit és amerikai hadgyakorlat zajlik a Fekete-tengeren; Franciaország egy nagyobbacska csapategységet küld ősi szövetségese, Románia területére.

Románia komolyan veszi a NATO-tagságot, állandó amerikai támaszpont van a területén, de még az oroszbarát lelkületű Bulgária is felhorgadt a hirtelenjött orosz igényektől. Svédország és Finnország, az örök semlegesek, a NATO-belépést fontolgatják. Boris Johnson brit miniszterelnök harciasan szólalt meg Kijevben: „minden orosz behatolás ukrán területre tragikusan elszámítaná magát”.

Közép-Európa más. Egyedül az új német kormány blokkolja, hogy német gyártmányú fegyverzet és hadianyag kerüljön Ukrajnába, a lett külügyminiszter szerint Németország álláspontja „immorális és hipokrita”. Német találgatások szólnak arról, hogy a II. világháború óta a legnagyobb háborús konfliktusba sodorja-e a világot a putyini egó, vagy csak egy jól elaborált blöffről van szó, mint egy pókerasztalnál, hogy bizonygassa: még mindig olyan veszélyes, mint volt boldogult úrfikorában? Vagy igaz az amerikai mondás, his bark worse than bite, magyarul csahol, de nem harap.

Hogyan vált Magyarország az orosz Roszatom közép-európai központjává?

Magyarország modern történelmének egyik legfontosabb szerződését egy hónappal a Krím-félsziget orosz megszállása előtt, 2014 januárjában írta alá Orbán Viktor hivatalos moszkvai látogatása során. Nyolc évvel később, 2022 februárban, amikor Ukrajna határai mentén százezer fős orosz hadsereg vonult fel, a magyar kormányfő újra Moszkvába utazott. Az évforduló alkalmából megvizsgáltuk, miért nem megfelelő partner a Paks II.

A burzsoá epatírozásra mindig kész francia újfilozófus, Bernard Henri-Lévy élesen támadta a német kormányt tutyimutyi háttéralkudozásáért és puhagerincű Ostpolitik-jáért. Annalena Baerbock új német külügyminiszter január 17-én Kijevben kizárta a katonai megoldást, így kolleganóje, Cristine Lambrecht hadügyminiszter igazán vicces blamába keveredett: segélyként 5,000 darab jó német rohamsisakot tudott küldeni, annak hangsúlyozásával, hogy védelmi eszközöket adott postára.

Továbbvizsgálódva és ká-európai reakciókat kutatva cseh barátaink tavaly igenmód megbántódtak, mert orosz ügynökök felrobbantottak egy csehországi legális fegyverraktárt; lengyel barátaink hozzáállást ismerjük: ők minden oroszban Konsztantyin nagyherceget, Novoszilcov varsói kormányzót, katýni tarkonlövőt, szmolenszki légiirányítókat látnak; indulataik ismertek és értékelhetőek. Még a többségben szlavjanofil érzelmű szlovákoknál is nőtt a félelem, a reszketés és a ruszofóbia.

Csak egy legény van hát a ká-európai gáton, aki másként érez, másként cselekszik, és másként fogják: Orbán Viktor magyar minielnök, aki a minap Moszkvába látogatott.

Persze hogy „békemissziónak” állította be utazását tartótiszjéhez. Bajtársiasság jellemezte a látogatást, bár az ölelgetős, lapogatós részek most a pandémia okozta távolságtartás miatt elmaradtak. Orbán megjegyezte, hogy nem tervez távozni az áprilisi választások után sem, „indulok és maradni szeretnék” mondta az szuperszónikus hosszúságú asztal másik feléről Vova cárnak, majd rövidke csuklás és torokköszörülés után közölte, hogy „jó az esély arra, hogy még jópár évig együtt dolgozhatunk”, és hálásan Putyinra pillantott. Hogy ez most mit jelent, mit ígért meg a cár a venger végek helytartójának – Popov mérnököt, mint 2018-ban; az amerikai elnökválasztásokból ismert orosz hackereket: Guccifer2.0-át, Cozy Beart –, azt nem tudhatjuk.

A minielnök békemissziónak nevezte moszkvai küldetését, sőt, az Unió egyik legszélesebb körben utált vezetőjeként EU-szóvivőként is fellépett: „egyetlen európai vezető sem akar konfliktust vagy háborút”, amire talán lehetett mandátuma, de „a készen állunk egy észszerű megállapodásra” hangalak éppenséggel verhetne ki biztosítékokat Brüsszelben és Strassbourgban. Barátságosan még azt is megjegyezte, hogy „életében nem látott még ilyen hosszú asztalt”, de ezen nem szabad megakadnunk: régen azt is tudtuk a viccből, hogy a szovjet törpe óriási.

Na, ha támadnak az oroszok, akkor a sokezer áldozat mellett lesz soktízezer menekült is a lengyel-szlovák-magyar-román határon, az ország felosztása, a Kijevtől keletre és délre eső, ma még oroszajkú kifli, az ország fele, valamilyen módon kötődjön erősebben Oroszországhoz, esetleg annektálják, mint hat éve a Krímet. Vagy csak kóstolgassanak, két lépés előre, egy lépés hátra, már Lenin is tudta ezt.

Mi következhet? Nagyon, hangsúlyozom: nagyon erős nyugati nyomás, amit Putyin nem akarhat, mert egy full scale war csak az ő vereségével végződhet.

Esetleg a ma ismert világ pusztulásával még. Ha elfoglalná Nyugat-Ukrajnát is, annak elhúzódó partizánháború lenne a vége, és azt olyannak vizionálom, mint Elem Klimov robusztus világháborús filmjét, az Igyi i szmatrit (Jöjj, és láss, 1985).  Ehhez, a teljes ország elfoglalásához 325,000 katonára volna szüksége, de azt nagyon nehéz lenne még neki is összekukáznia.

Röhög-e majd a történelem? Az ukrán-orosz konfliktus és a világháború esélye

Amit ma megélünk, már persze azok, akik hederítenek a világ történéseire, geostratégiára és a globális környülállásokra, azok most úgy érezhetik…

Putyin számára a legkedvezőbb egy megosztott Ukrajna lenne, nagyjából a Dnyeper mentén a határral, de ezért háborúznia kéne. Valami provokáció persze jól jönne, amilyen mondjuk Herschel Grynszpan, a 16 éves lengyel zsidófiú esete volt Párizsban 1938-ban vom Rath német követségi tanácsossal, aki abuzálni próbálta, a fiú meg lelőtte. Nem csak a Kristályéjszakát, de Lengyelország megtámadását is próbálta ehhez kapcsolni a náci propaganda.

Vétlen-e a Nyugat az ukrán-orosz konfliktusban? Jó kérdés, az amerikai elnök fia, Hunter Biden ukrajnai bizniszei a Burusima olajvállalat igazgatóságában biztos nem segítették a helyzetet.

Kicsit a volt német kancellár, Gerhard Schröder mozgását idézi jó másfél évtizeddel ezelőttről: Schröder hivatali távozása után a Gazprom igazgatótanácsában vállalt feladatot, az Északi Áramlat gázvezeték is sejteti a kezenyomát, mint ahogy a jelenlegi német puhapöccsség is, és ne feledjük, 2006 óta Németországnak először van szocdem vezetésű kormánya.

Hogy az orosz elnök nagy stratéga, azt senki nem vonhatja kétségbe. Valamint azt sem, hogy állami kalóz, mint Sir Francis Drake volt, és piaci handlé, mint Monori Sanyi bácsi a Teleki térről. Ami most történik, irreális és irracionális követelések a Nyugattal szemben, hogy miért, arról sokféle találgatások vannak. Mi ez Putyinnál: az életmű beteljesítése vagy előremenekülés? Ukrajna-e az új Lengyelország (1939. szeptember 1., és szeptember 17.), amire aztán a nyugati hatalmak – akkor: Anglia és Franciaország – egyfajta drôle de guerre-rel, furcsa, óvatoskodó, semmire sem kötelező háborúval válaszoltak.

Ukrajna furcsa szerzet, sajátlagos, autochton politikai hagyományai anarchista vagy náci gyökerűek. Machno, Petljura ugyanúgy ukrán anarchistaként voltak csomó a szovjethatalom kákáján, ahogy Sztyepan Bandera, az OUN és az UPA néven ismert reguláris fegyveres erői náci szövetségben harcoltak a Szovjet ellen. Ukrajna egyfajta „édes Erdély itt vagyunk”-szintű életérzés minden orosz szív (kázsdij ruszkij szerce) dobbanásának, és nyilvánosan Putyin sem kér mást aljas ukrán szomszédjától, mint tiszteletet. Másodperceken belül elő tud kerülni egy oroszokkal folytatott ukranológiai konverzációban Rurik és a Kijevi Rusz, a nagy keleti szláv Bruderschaft, gyökerek és a jövendő messzeringó szép közös céljai.

„Élhess mozgalmas időkben!” – tartja az ősi kínai átok, és meg vagyunk átkozva.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: A Kreml által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök (j) tárgyalása Moszkvában 2022. február 1-jén. MTI/Kreml

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.