Kína erőt fitogtat, Amerika békít és véd, Tajvan szorong. Joggal szorong, elképzelni is borzasztó mit művelhetne a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA), ha netán partra szállna Tajvanon. Annyiban nem Tajvan lenne az új Tibet vagy új Xinjiang (Hszicsiang), hogy itt az elnyomandók ugyanúgy zömmel han kínaiak lennének, mint az anyaországban, nem tibetiek vagy ujgurok és nem is valamilyen destruktívnak kikiáltott spirituális szekta, mint amilyen a Falun Gong követői. A kínai nemzet-, és birodalomeszmény turbófokozatba kapcsolása nem engedi a szakadár kínai állam létezését, a mostani globális geopolitikai helyzetet látják Pekingben elérkezettnek, hogy véget vessenek a Kuomintang egykori szakadárjai cincogásának és az „egy Kína” koncepciónak végre érvényt szerezzenek. 

A kínai polgárháború (1927-49) végén a nacionalista Kuomintang Chiang Kai-shek (Csang Kaj-sek) vezetésével Tajvanra (korábban: Formosa – portugál név, 1895-től 1945-ig japán birtok) menekült. 40 éve nem volt ekkora a córesz Kína és Tajvan között mondta Chiu Kou-cheng (Cseu Kuo-cseng) tajvani védelmi miniszter, de negyven éve talán még Quemoy és Matsu ágyúzása is soron volt, amit még a koreai háború (1950-53) idején kezdtek meg.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Quemoy és Matsu két Tajvanhoz tartozó szigetke, amelyek hagyományos tüzérségi eszközökkel is elérhető távolságra vannak a kínai szárazföldtől, meg-megújuló ágyúzás volt osztályrésze e két szigetenek a politikai helyzettel együtt ingadozva sokáig.

A teng hsziao-pingi (Deng Xiaoping) reformpolitika részeként ez az ágyúzás a hevenes évek végétől alábbhagyott. 1961-ig egyébként Kína különböző területein, leginkább a burmai (ma: Myanmar) határ közelében gerillaakciók voltak a Népköztársaság ellenében. Péntek óta, alig négy nap alatt közel 150 kínai katonai légijármű – közöttük H-6-os nehézbombázók és J-16-os vadászgépek – hatolt be a sziget légterébe, a tajvani légvédelem gépei csak kísérték a kínaiakat, de kerülték a konfrontációt.

A tajvani védelmi miniszter szerint Kína 2025-re képes lesz széles körű inváziót indítani Tajvan ellen, mondta talányosan, de már most is megtehetné, csak egyelőre „más dolgokat is figyelembe kell vennie”. Ez a „más dolog” elsősorban az Egyesült Államok és Tajvan védelmi képességei, melyek pont most nőttek az AUKUS nevű indiai-, és csendes-óceáni relációjú amerikai-brit-ausztrál védelmi szövetség létrehozásával, és az ausztrál flotta amerikai nukleáris tengeralattjárókkal történő megerősítésével – amin francia barátaink nagyon megsértődtek, de ez egy másik történet.

Jó jel viszont, hogy Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök „még az idén” online tárgyalást eszközölnek a világuralmi versenyfutásban. 1971-ben Nixon elnök és Kissinger külügyminiszter a „pingpong diplomácia” révén kapcsolatba került Mao birodalmával, fokozatosan elismerték a Peking által nyomatott „egy Kína” elvet – az ENSZ Biztonsági Tanácsában az állandó tagok között a Kínai Népköztársaság felválthatta a Kínai Köztársaságot (Tajvant) –, de az USA ragaszkodott az önálló tajvani entitáshoz, még ha a világ többsége, a Kínával való jóviszony érdekében nem is ismeri el a szigetet szuverénként.

Kína Hszi (Xi) elnök uralma óta agresszív terjeszkedő politikát folytat a térségben, hadiengerészetét minden határon túl fejleszti, mesterséges szigeteket hoz létre a Dél-Kínai-tengeren, vizeinek, tengeri határainak segítségükkel történő kiterjesztése érdekében.

Nézzünk a térképre: nekik is van egy olyan évszázados problémájuk, mint az oroszoknak a „melegtengeri kijárat” ügyében, Kínának a nyílt óceánhoz nincs közvetlen kapcsolata, Dél-Korea, Japán, Tajvan és a Fülöp-szigetek (mind az USA szövetségesei) blokkolni tudják a kijutást. Még az az ironikus történelmi paradoxon is megeshet, hogy az Egyesült Államok katonailag együttműködhet Vietnammal a „Nagy Testvér” esetleges tengeri blokádjában.

Tajvan a nyolcvanas évek végén, kilencvenesek elején formálódott többpárti demokráciává a korábbi állampárti katonai diktatúrából. 1949-től 1987-ig katonai szükségállapotban élt az ország, a demokratikus szabadságjogok nem nyalták meg az ég alját. A ma 23 milliós szigetország vezető IT-hatalom, a nyolcvanas évektől volt már „ázsiai kistigris” (Dél-Korea, Hongkong és Szingapúr társaságában), sokáig jobboldali diktatúra volt, de menet közben jelentősen demokratizálódott. Bár délen van, de leginkább mandarint (putonghua) beszélnek a szigeten, ami azért érdekes, mert ezen a szélességi körön Kína szárazföldi területein már a sokkal olaszosabb kantoni nyelven társalognak.

A tajvani védelmi minisztérium szeptemberben benyújtott elemzésében azt írják, hogy Kína hadserege már képes lenne megbénítani a teljes tajvani védelmi rendszert, és a szigetre beszivárgott kínai kémek és ügynökök pedig jelentős károkat tudnának okozni a gazdasági infrastruktúrában. Pár nappal ezelőtt Kína például Tajvan légterének harci gépekkel történt megsértésével ünnepelte a Népköztársaság megalakulásának évfordulóját.

Elemzők egy része úgy tarthatja, hogy Tajvan elfoglalása hasonló lesz a déli, a Tonkini-öbölnél a Dél-Kínai tengerben szituált trópusi Hainan szigetének kommunista megszállásához 1950-ben.

Mások vad partizánháborút vizionálnak, városi gerillákat a nagyvárosokban, magashegyi undergoundot a sziget keleti részén fekvő kihívásos terepviszonyok közepette. De a leglényegsebb tényező az Egyesült Államok! Az USA régi, bár nem hivatalos szövetségesként tekint a szigetre, már a kínai polgárháború idején is Amerika a Kuomintangot támogatta a kommunisták, Borogyin sztálinista Komintern-ügynök „kínai szovjetjei”, mandzsúriai anarchisták, kisebb-nagyobb területeket ellenőrző hadurak és legfőképpen a japánokkal szemben.

Volt, hogy a kommunisták összejátszottak az ország jelentős részét elfoglaló japán Császári Hadsereggel a Kuomintang gyengítésére, és a csendes-óceáni hárorú utolsó szakaszában, 1945 nyarán a vereség után az északkeleti Mandzsúriában a szovjeteknek magát megadó japán Kwantung-hadsereg fegyvezete is Mao kommunistáié lett. Így megerősödve is négy év alatt tudták a nacionalistákat kiszorítani a szárazföldről, noha az incidensek, csetepaték, ágyúzás sokáig napi szinten volt része az életnek.

Egy 1979-es amerikai törvény szerint az Egyesült Államok beavatkozhat Tajvan védelmében, ha támadás éri a szigetországot, ugyanakkor ez a törvény sem kötelezi erre. Úgy tűnik, a sanghaji kötődésű Hszi (Xi) elnök nem csak a pekingi Tiltott Város hagyományosan birodalmi világlátását tette magáévá, de világuralmi törekvéseket is dédelget, és ebben Tajvan puszta léte „kavics a cipőben” – ahogy ezt a triádok (kínai szervezett bűnözői csoportok összefoglaló neve) is mondanák.

Az USA katasztrofális helyi következményekkel járó afganisztáni kivonulásának az egyik hivatalos magyarázata az volt, hogy Amerikának végre az igazi kihívással, Kína növekvő, nem csak gazdasági, de politikai-hatalmi szerepének növekvő kihívásával kell szembefordulnia, ezért is ügyezik sokat Kínában Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó, és minden bizonnyal ezért is tudta megbékíteni az atomtengeralattjáró ügyben mérgelődő Macron francia elnököt a párizsi neveltetésű amerikai külügyminiszter, Antony Blinken.

Mondhatni, hogy a 2020-as évek kulcskérdése, hogy mi lesz a két óriás, Kína és az USA vetélkedésének kimenetele, amihez még sokkal gyengébb harmadik felek – az Európai Unió, Oroszország, India – is hozzászólhatnak.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: CM-32-es harcjárművel manővereznek katonák a 37. alkalommal tartott évenkénti Kínai Dicsőség (Han Kuang) fedőnevű tajvani hadgyakorlaton Hszinpejben (Újtajpej) 2021. szeptember 16-án. MTI/EPA/Ritchie B. Tongo