Támogatom
EN

vageszblog

Vágvölgyi B. András blogol. TLDR.

vageszblog

Amerika Ukrajnában: Mit jelent a Jill Biden-látogatás északkeleti szomszédunknak?

8
K Ap20220508109 Scaled E1652178522543

Jönnek-mennek az amerikaiak titkos utakon Ukrajnában és környékén. Joe Biden elnök, majd Kamala Harris alelnök Lengyelországban vizitált és keresett fel ukrán menekülteket, Jill Biden, a first lady most kezdte lengyelországi, szlovákiai és romániai turnéját, majd meglepetésszerűen Ungváron találkozott Zelenszkij feleségével; csak éppen hozzánk nem jön senki.

A magát nyolcvanasan is fiatalosnak mutató Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke volt a múlt hétvégén a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki Kijevbe látogatott Zelenszkijhez, azóta is egymásnak adják Kijevben a kilincset az amerikaiak: előző héten Antony Blinken amerikai külügy-, és Lloyd Austin védelmi miniszterek látogattak a nyilvánosság mellőzésével Kijevbe, most éppen Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

És akkor az elnök asszonya meg egyszer csak felbukkant Ungváron, rá aztán tényleg nem számított senki, még annyira sem, mint a társadalmi kérdésekben érzékeny hollywoodi sztár, Angelina Jolie vírusvideón is látható epifániájára egy lvivi (lembergi) kávézóban.

Zelenszkaját február 24-e óta nem látta a nyilvánosság, titokban Kárpátaljáig fáradt most, hogy az amerikai sajtóban csak Dr. Bidennek nevezett First Ladyvel találkozzon. „Azt gondoltam fontos megmutatni az ukrán embereknek, hogy ezt a háborút, ami brutális volt, abba kell hagyni azonnal” mondta az East Wing úrasszonya, és még azt is, hogy „az amerikai nép Ukrajna mellett áll”. Dr. Biden ugyanakkor, vasárnap érkezett Ukrajnába, mint a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau és a U2 ír rocklegenda frontembere, Bono. (Utóbbi a Putyin-felszopó új újbalos nyugati brigádnak is tagja volt.) Ezenközben az amerikai nagykövetség Lembergből visszaköltözött Kijevbe, és újraindította működését.

Az orosz propagandavádak szerint valójában egy orosz-amerikai háborút látunk – olykor az 1867-ben készpénzért eladott Orosz-Amerikát, azaz Alaszkát is szóbahozzák, hogy kéne vissza az is –, és az ukránok csak a náci közvetítők, golyófogók és biodíszlet, valamint előretolt ék ebben. Az oroszok, Lavrov külügyminiszterrel az élen tehát orosz-amerikai proxiháborút vizionálnak, nem ők támadták meg a nyugati szomszédjukat, Ukrajnát, nem; a történelmi juss, az etno-oroszok védelme, és a régi dicsőség ideológiai zászlaját magasba emelve nem az orosz imperializmus rút orcáját látjuk újfent, hanem az amerikaiak tesztelik már megint legendás béketűrésüket.

Tyúk és tojás. Egyszerre! A tyúktojás és a tojótyúk neve: Putyin.

1999-2000 szilveszterét egy leányfalusi weekendházban töltöttem, éjfél után felmentünk a hegyoldali a hóba, telihold vakított és az eget is kivilágosította; mégsem robbant ránk a Y2K, és a csillagos égre pillantva akkor fogott el először a putyinérzés, úgyis, mint morális törvény. KGB-tiszt az orosz hatalom csúcsán, baljós!, mindigis csodáltam azokat, akik képesek voltak Putyint csodálni, mármint negatíve csodáltam az orosz elnök dicsőítőit.

Ha van kognitív disszonancia, márpedig van, akkor egy nemorosznak az orosz elnököt, az orosz imperializmus visszatértét ünnepleni aztán igazán kognitív disszonancia. 1%-os ismertsége volt, mikor az agg alkesz Jelcin megnevezte utódnak, aztán valahogy felrobbant néhány tömbház Rosztovban és Moszkvában, az új seprő úgy sepert, hogy a sarkára állt és megindította a második csecsen háborút a feltételezett, noha nem a valós, elkövetők hátországa ellen.

De nem csak Anna Politkovszkaja és más progresszív oroszok agyában fogalmazódott meg, hogy a több, mint 300 halálos áldozatot eredményező robbanások milyen szépen illenének az Ohrana-Cseka-GPU-NKVD-KGB-FSZB-GRU vérvonal tradícióiba. A robbanások után – ahol Rosztovban még később elhallgattatott szemtanú is volt a titkosszolgálati szereplők tevésvevésére az egyik tömbház pincéjében, ismeretlen eredetű anyaggal bíbelődve – Putyin népszerűsége drasztikusan megugrott, a 140 milliós lakosság többsége már támogatta és ő, az élvezeteket fokozandó, háborúzni kezdett Csecsenföldön.

Miután az otthoni népszerűség megugrott, és Oroszország némileg rendezettebb lett és fosszilis energiahordozókra alapozott növekedési pályára állt, Putyin elkezdett külföldön is populáris vezető lenni. Nem egy Jelcin volt, aki erősen ittasan alsónadrágban dajdajozik éjszaka a washingtoni Pennsylvania Avenue-n, a hivatalos látogatás nemhivatalos appendixeként; igaz, nem is egy Gorbacsov, akit, a maga idejében, tényleg megszeretett a világ. Putyinban a kemény csávót ünnepelték Nyugaton, ünnepelték, mikor egymagában megfutamította 1989 őszén Drezdában a helyi KGB-kirendeltség ellen vonuló tüntető tömeget, úgy emlegették, mint a jelenkori csibészet-vagányság ófrancia Roland-énekét a trubadúrok.

Leningrádi dzsúdós, Gletkin a Darkness at Noon-ból, az Arbat gyermeke. Kritikusainak: a Szőke Tatár. (Kékszemű Dzsingisz kán.)

Egy új újbalos nemzedék lett a rajongója: Tony Blair, Gerhard Schröder, Gyurcsány Ferenc, hogy csak néhányat soroljak. Ő meg leváltotta otthon az oligarchákat és újakat nevezett ki, először a liberális ellenzékét tette tönkre, a médiát gleichschaltolta, aztán fizikai megsemmisítésekbe is fogott – Politkovszkája, Magnyitszkij, Nyemcov, Navalnij (utóbbi sikeretelen kísérlet) –, tényleg csak példálózó felsorolást tartva. 2008-ban rátámadt Grúziára, hogy elkezdje helyreállítani a Szovjetunió szétesésével bekövetkezett „geopolitikai katasztrófát”. Akik nem dőltek be a hallani akart korábbi orosz drúzsbázó műdalnak, azok már ekkor tudhatták: Putyin megkezdte az orosz imperializmus újraélesztését.

Clintonnak (Bill) már nem sok dolga volt Putyinnal, egy évet töltöttek együtt, tapogatózva. George W. Bush 911 után másirányban volt elfoglalt. Obama talán legnagyobb hibája volt, hogy a kis-Bush iraki kamuindítékát látva, és a külföldi amerikai katonai szerepvállalásokba beleunt hazai lakosságra figyelmezve nem avatkozott be Szíriában. Ahol az oroszok beavatkoztak.

Van egy kép 2016 nyaráról, talán a G20-ak japáni tárgyalásán Obama egy folyósón kérdőre vonja Putyint – nyilván az amerikai elnökválasztási kampányba történő orosz cyberkalóz-, állami hacker-beavatkozás miatt. A magas Obama feddőleg hajol a kistermetű Putyin fölé, aki, mint a rosszgyerek az iskola igazgatói folyósóján pengeszájjal hallgatja a feddést, de látszik, eltökélt kis gonosztevő, folytatni fogja aknamunkáját. Clinton (Hillary) keményen lépett volna fel ellene, de nem ő lett az elnök, és ebben Putyinnak is szerepe volt.

Ha most, az ukrán háborúban kemény amerikai fellépést látunk, akkor fogjuk fel úgy, hogy a Nyugat megfizet 2016-ért – Brexitért, Trumpért –, a Putyin által kitalált állami kalózkodásért? Felfoghatjuk így is. És felfoghatjuk úgy is, hogy a világban létező két legerősebb hatalom, az USA és Kína, gazdasági küzdelmét és távolságtartó katonai menüettjét látva a gyenge triumvír (Oroszország) kitalálta, hogy most töri a borsot az orrok alá, és a „demens vénembernek” tartott amerikai elnök utolsó külpolitikai katasztrófához vezető lépését (a rendezetlen afganisztáni kivonulást augusztusban) kihasználva, Iván Groznij szellemében visszahozza Oroszországot az első vonalba.

Vannak a kisebb háborúk, fegyveres konfliktusok a világban, amikre szinte oda sem figyelünk, magyar ember és a külpolitikai?, na nemár, „extra Hungariam”, és különbenis, elkülönült, elkülönülő nyelvet beszélünk, mely költészetre és disznó nóták éneklésére kiválóan alkalmas, de rokontalan nyelv, többek között ezért is hiányos az országlakosság külnyelv-értése. Voltak franciák Maliban mostanában, dúlnak harcok Dél-Szudánban és Csádban, Etiópiában és Myanmarban, Szomália sem épp megnyugtató, etc.

Szinte figyelmen kívül hagyta a magyar közvélemény, hogy az oroszok mi mindenben vettek részt ezekben a helyi konfliktusokban, és mindig a Nyugat ellenében. A szíriai Aleppo ostromában jelentős volt az orosz szerep, rengeteg áldozattal. Pedig mulatságosan indult a dolog, egy orosz anyahajó pöfögött át a La Manche csatornán, füstölt, köhögött, mint a veszettfene, egy még a szovjet időkbül megmaradt orosz fenntartású szíriai hadikikötő felé igyekezett, és hiába röhögött fulladásig a Csatorna mindkét partjának közönsége, csak eljutottak Tartúszig.

A Wagner csoportnak nevezett orosz zsoldossereg – nevét Richard Wagner német klasszikusról veszi, akiben elsősorban nem is zeneiségét, hanem a komponista széleskörben ismert antiszemitizmusát ünnepli az alapító Dimitrij Utkin alezredes – Szíriában és Líbiában is derekesan hívta fel magára a figyelmet. Utóbbi helyen a Wagner a keletlíbiai, Halifa Belkaszim Haftár tábornok által vezetett, Benghazi központú szakadár kormányt támogatta. Putyin emberei ezek a zsoldosok – szokás őket a trumpista amerikai Blackwater zsoldosbrigáddal is összevetni –, a talpon maradt csecsenek is Putyinnak játszanak.

Ám harcoljanak Putyin oldalán akárhányan szírek, líbiaiak, csecsenek Ukrajnában, az amerikai (katonai) segély nagyságrendje nehezen elképzelhető, az orosz stratégiai, taktikai és brutalitás-visszhangzási hibák visszaütnek: Ukrajna akár meg is verheti Oroszországot ebben a háborúban, ha már meg nem verte.

Mert az eredeti célkitűzések fájdalmasan nem sikerültek putyinszempontból, az oroszok beszélnek össze-vissza, mint az örvény, úgy húzza le őket a hazugságspirál, zavaros hülyeségek a kubai rakétaválság jelenkori relevanciájáról – emlékezzünk a nagy Stanley Kubrick Dr Strangelove-jából az amerikai elnök Peter Sellers telefonjára a szovjet vezérrel, „Te ittál, Dimitrij?!”, miközben a Werner von Braun/Teller Ede karakter Peter Sellers a belőle áradó derűvel Heil Hitler-es köszöntésekbe bonyolódik a kerekesszékben.

BTW, Szergej Lavrov külügyminiszter az ukrán nácizmust kerülgető lányos zavarában Hitlert is lezsidózta, amire felhördült a Zsidó Állam, Naftali Bennett miniszterelnök az eddigi semlegességet Ukrajnának szállítandó izraeli fejlett haditechnikára cserélte, hiába is kért bocsánatot maga Putyin. Megvolt a nagy május 9-i dísszemle Moszkvában, Putyin lapos lózungokat lódított szakmányban és az amerikaiak felelősségét hangoztatta.

Putyin beszédéből kivehető a Szovjetunió felbomlása utáni határok átrajzolásának célja, mint az már szinte retorikája állandó elemévé vált. Az új Nagy Honvédő háború szerinte folytatódik, ezúttal az ellenfél már nem a III. Birodalom, hanem az  értékeit megtagadó, a történelmet cinikusan átíró, a neonácizmussal kokettáló teljes nyugati világ. Amellyel szemben Oroszország egyrészt „anyácska”, másrészt Jézus Krisztus, harmadrészt pedig semmi esetre sem Sztálin. Pedig.

Amerika mindenesetre most azt mutatja meg, hogy a szabadság barátai nem hagyják el Ukrajnát, mely a medveszagú Nagy Testvér áldozata lehetett volna, de nem lett. Ukrajna jórészt megvédte magát, az orosz mesterterv bivalyszarnak bizonyult, katonailag szánakozva elemzik NATO-berkekben, mi is történt hadvezetésileg. Az amerikai ukrán diaszpóra is jól teljesített, de a Biden-adminisztráció még hangsúlyosabban: nem engedik el Ukrajna kezét, hidegháborús reflexből is nagyon figyelik a történéseket.

Magyarországra nézve ez azt jelenti, hogy az ország határán egy új középhatalom nő ki, akivel úgyszólván születése pillanatától el van rontva a viszony, a Putyin-pincsiség elfeledtetéséhez nem tudni elég-e egy generációnyi idő.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Jill Biden, az amerikai elnök felesége (b) Olena Zelenszkával, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök feleségével találkozik egy ungvári iskolában, az ukrajnai háború miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek ideiglenes szálláshelyén 2022. május 8-án. MTI/AP Pool/Susan Walsh

Megosztás

Ajánló