A zugligeti nagyköveti rezidencián találkoztunk, 1989 tavasza volt, a Liberális Internacionálé és a National Democratic Institute küldöttsége járt hazánkban, és Mark Palmer nagykövet meghívta az akkor formálódó magyar ellenzéki pártok külügyeseit bemutatkozó vacsorára. Az AID, az amerikai szövetségi segélyszervezet képviselői voltak még jelen, valamint a jóval később a remekbeszabott Deutsch Tamás által viszonylagos ismertséget szerzett („ki a fasz az a…”) Tom Melia, amerikai PEN Klub jelenlegi elnöke. 

Madeleine Albright nagyasszony volt, cseh-amerikai diplomatagyerek, a világ volt az osztrigája. Marie Jana Korbelova néven született Prágában 1937-ben, apja a régióban egyedülien demokratikus Csehszlovákia diplomatája volt, végigcsinálta Münchent, majd 1939-ben a nácik elől menekülve üldözöttként hagyta el az országot, a háború alatt a londoni csehszlovák emigráns kormányt szolgálta. A család 1948-ban kért politikai menedékjogot az Egyesült Államokban, tudván, hogy a kommunista Csehszlovákiába nem térhetnek vissza, miután Jan Masaryk külügyminisztert ősi cseh huszita hagyományként „defenesztrálták”, azaz kidobták a Hradzsin ablakán és persze szörnyethalt; de hát ez is volt a szándék.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Albright 1958-ban lett amerikai állampolgár. Tanulmányait a Columbia Egyetemen végezte, ahol a lengyel-amerikai Zbigniew Brzezinski, Carter elnök későbbi nemzetbiztonsági tanácsadója lett a mestere. Ő volt az, akin keresztül először állást kapott a Fehér Házban, 1978-ban, Jimmy Carter elnöksége idején. Albright ezután hol az akadémiában, hol a politika közelében dolgozott. Brilliáns világpolitikai elemző volt, nemzetbiztonsági kérdésekben adott tanácsot a Fehér Háznak. 1993-tól az USA ENSZ-nagykövete, majd 1997-2001 között Bill Clinton külügyminisztere volt. Clinton első ciklusának vezérdiplomatája. Az első nő ezen a poszton annak a nagy országnak a történetében.

„Pragmatikus idealista” politikusnak mondta magát, és már a nagyköveti rezidencián 1989-ben történült vacsorán amellett tört lándzsát, hogy a később Visegrádi Négyeknek nevezett kelet-közép európai országcsoport térjen vissza a nyugati civilizációba, ahogyan azt a cseh író, Milan Kundera fogalmazta: a szovjet uralom alatti Kelet-Európa legyen megint „Közép-Európa”. Megvolt hozzá a családi indíttatása is mondjuk.

Már amerikai külügyminiszter volt, amikor kiderült, hogy bár római katolikus neveltetést kapott, ám családja zsidó volt, 26 rokon veszett oda Theresienstadtban és Auschwitzban. Szülei tértek be katolikusnak, hogy védjék a családot és eltagadták a gyereket elől zsidó származásukat. Amerikában nemzetközi kapcsolatokat tanult, Albright látta Amerikát, mint aminek főszerepet kell játszania abban, hogy diplomáciailag, de komoly katonai erővel megtámogatott diplomáciával megvédje a demokratikus értékeket a világban.

Először Clinton ENSZ-nagykövete lett majd harminc éve, majd komoly szerepet játszott a NATO 1997-es kiterjesztésében. A Clinton-adminisztráció első ciklusában Warren Christopher volt a vezérdiplomata, „az elnök külkapcsolati ügyvédjének” nevezték, hozzá képest Madeleine Albright értékalapú politikus volt. Főszereplő volt a Jugoszlávia elleni 1999-es „humanitárius intervenció” szervezésében, vagyis abban, hogy a NATO csapatok légitámadásokat indítottak a Slobodan Milošević vezette ország ellen, ezzel útját állva a koszovói népirtásnak, de szereplője volt a kudarcos amerikai szerepvállalásnak is Szomáliában. Madeleine Albright nagyformátumú külpolitikusként fejezte be tevékenységét az államigazgatásban. Kormányzati pályafutása után Albright Group néven stratégiai tanácsadó céget alapított, és tagja volt a new yorki értéktőzsde igazgatósági tanácsának is.

A magyar politikai élet szereplői közül talán az ősfideszes, két évtizeddel később pedig az Együttben politizáló  Szelényi Zsuzsával volt a legbensőségesebb kapcsolatban, „Madeleine figyelt, kíváncsi volt”, neki egy prishtinai konferencián beszélt 2013-ban az aktuális magyar politikai rémálomról, a koszovói albán nőpolitika is sokat köszönhet neki.

Orbán putyinista fordulatáról rögtön levette, hogy ez regionális fenyegetés, a negatív demokratikus fordulat a balkáni országoknak sem tesz jót, sőt katasztrofális lehet.

Albright Szelényi szerint a feudál-kádárista visszarendeződéstől csak „annyira volt meglepődve, mint mi”, és nem úgy, mint az átlag nyugatiak, akik csak hüledeztek, hápogtak és semmit sem értettek: Madeleine Korbel Albright mélyen értette a ká-európai politikai ösztönéletet is.

2017-ben, Prágában, egy Vaclav Havel alapította konferencián ugyanerről beszélt „fénylő geoplitikai szellemként”, egyórás beszédet, sőt inkább felsőiskolai előadást tartott arról, hogy merre tart a világ, és az illiberális hullám miatti aggodalmaknak adott hangot, a néhai Havel elnökkel értett egyet abban, hogy Orbán nem csak Magyarországra, de az Európai Unió egészére, így a világra is veszélyes. (Apropó: a 2000-es években komolyan felvetődött, hogy a Cseh Köztársaságban komoly, elnöki, vagy miniszterelnöki pozíciót foglaljon, de ez nem történt meg.)

Madeleine Albright utolsó globálpolitikai kommentárját február 23-án – egy nappal az orosz-ukrán háború kitörése előtt – jelentette meg: Vlagyimir Putyinról. 2000-ben ő volt az első vezető amerikai politikus, aki találkozott Vovával a Kremlben. Csak annyit tudott róla, hogy korábban KGB-ügynök volt a leningrádi fiú. Jelcinnel vetette össze, a turbulens, nagytermészetű, olykor fenyegetőző, de bókoló, hízelgő (és alkesz) előddel, akihez képest Putyin nagyon más, egy korabeli feljegyzésében így jellemezte: „Putyin kicsi és sápadt, és olyan hideg, hogy szinte hüllőszerű”.

A volt külügyminiszter elmondása szerint Putyin a Berlini Fal leomlásának szükségszerűségét megértette, de a Szovjetúnió felbomlása két évvel később vad viharokat indukált kis szívében és nagyorosz lelkében, Albright szerint Putyin „eltökélt abban, hogy visszaállítsa országa nagyságát”.

Albright emlékeztetett rá, hogy Putyin szerint Ukrajna önálló államisága „fikció”, az egész országot oroszok találták ki, hozták létre. „Történelmi tévedésnek” nevezte a volt külügyér Putyin lehetséges háborúját, ami aztán másnap ki is tört. Véleménye szerint Putyin arra használta és használja uralmát, hogy Sztálin forgatókönyve szerint akadályozza a demokrácia kibontakozását a világban. Hackerjei, állami kalózai szerepet játszottak a Brexitben, Trump hihetetlen hatalomra kerülésében – Donald Trump ezt elnökként meg is hálálta az Oroszországgal szembeni kesztyűs kéz politikájával. Putyin az új évezred populista autokratáinak mestere és példaképe, a legveszélyesebb ember a világon.

A harcok kezdete előtt felvázolta a háború lehetséges kimenetelét is: „Ukrajna megtámadása bizonyítani fogja Putyin aljasságát, országa diplomáciailag elszigetelődik, gazdaságilag megnyomorodik és stratégiailag sebezhetővé válik egy megerősödött, egységesebb nyugati szövetséggel szemben”.

Pincsije, Orbán kétkulacsos mozgását figyelve is ezt látjuk megerősítve: a magyar miniszterelnök a háború kitörése óta tettekben már nyugatos, ám kommunikációs bérborzai szájával még nem tudja elengedni a Putyin által neki dobott csirkecsontokat – „rezsicsökkentés”, Paks2, kémbank, meg a miegyébb –, csak ugye a megerősödött, egységesebb nyugati szövetségben már senki nem hisz „Viktyornak”, ezért annak is tesztje lesz az április 3-i hazai választás, hogy maradt-e életösztön a magyarokban.

Madeleine Albrightban korunk egyik vezető geopolitikai gondolkodóját vesztette el a világ, a demokratikus Magyar Köztársaság pedig barátját, sorsát aggodalommal figyelő amerikai támogatóját.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Budapest, 2000. december 13. – Madeleine Albright amerikai külügyminiszter (j) és Göncz Árpád leköszönt köztársasági elnök a magyar politikusról elnevezett amerikai elismerés budapesti átadásán. MTI Fotó: Kovács Attila

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.