vageszblog

Vágvölgyi B. András blogol. TLDR.

vageszblog

Kik szabadulnának az Európai Néppártban Orbán Viktortól? Egyre többen csatlakoznak

Hogy Orbán apostoli miniszterelnökünk olyan hintapolitikát űz, melyhez képest a magyar történelemben a Kállay-kettős csak bájosnak mondható gyermekjáték kesztyűbábokra és tankhadosztályokra komponálva, s amelyet csak a  Thököly Imre nevű kínos protokuruchoz lehet hasonlítani, és ugye ő sem volt százas. Négy európai jobbközép párt már korábban kérte a néppárti vezetést, hogy zárják ki vagy függesszék fel a tagságát. Most újabbak csatlakoznak.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Orbán Viktor politikájának volt már külső támogatója Madeleine Albright (a cseh származású politikus az amerikai Demokrata Párt intézetének igazgatója volt a rendszerváltáskor – később Bill Clinton külügyminisztere, akkor már nem volt olyan lelkes a jobbos magyarok sámánfeladatokat is ellátó törzsfőnöke iránt), volt már támogatója Graf Otto von Lambsdorff, a német szabad demokraták (FPD) történelmi vezére, akinek „nagy csalódás” volt az alcsúti srác, s később az Angela Merkelt kitatáló Helmuth Kohl kancellár is.

Aztán Steve Bannon látta meg benne a peremvidékek Messiását, személyes „hősét”. Divat ünnepelni Orbán remek taktikai érzékét, és ignorálni stratégiájának ürességét illetve önösségét. Az uniós csatlakozáskor nem Orbán volt a magyar miniszterelnök, és ez meg is látszik. Nem mintha jobb csatlakozási feltételeket tudott volna kicsikarni – nem, neki az fáj, hogy anno, tizenöt éve nem neki szóltak a fanfárok. Emiatt lappangva 2009 óta, mikor ellátogatott az Egységes Oroszország nevű párt kongresszusára Pétervárra, s először „őszintén, komolyan” beszélt végre V.V. Putyinnal, majd egészen nyíltan 2014 eleje óta vállalja a trójai falóságot, az Unióba tolt orosz nyílhegy szerepét, amit még csak-csak toleráltak, de a Juncker elleni támadás sokaknak az utolsó csepp volt.

A Politico most arról számolt be, hogy a portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP) is indítványozta a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP), amiről az MTI nyomán a magyar sajtó is beszámolt. A portugál konzervatívok kiemelték: a Fidesz „nyilvánvalóan, szándékosan bomlasztja az Európai Néppárt egységét és közös céljait”, a nézetkülönbségek pedig túl nagyok ahhoz, hogy fenntartható legyen a jelenlegi állapot.

Szerdán a flamand kereszténydemokraták (CD&V), a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH), illetve a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) kérték hivatalos levélben Joseph Dault, az EPP elnökét a Fidesz kizárására. Daul ugye az az európai centrista jobbos, akivel a legmeghittebb viszonyban vannak a fideszesek.

A fentiek mellett áll a két svéd konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a Kereszténydemokrata Párt is, a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) pedig azt a közleményt hozta nyilvánosságra, hogy felkérték Dault, folytassanak le vitát a Fidesz párton belüli helyzetéről. „A közelmúltbeli fejleményekre tekintettel arra jutottunk, hogy a Fidesszel folytatott informális eszmecseréknek nincs már meg a kívánt hatásuk” – nyilatkozta Rutger Ploum CDA-elnök a Politico beszámolója szerint.

Az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását. Hogy a hét párt formálisan is összejött-e, az még azért kérdéses, mert a finn Nemzeti Koalíció Pártját (Kansallinen Kokoomus) vezető Petteri Orpo csak Twitteren írt arról, hogy ők is fellépni terveznek. Lili Bayer és Hanne Cokelaere cikke szerint Manfred Weber olyan értelmű nyilatkozatot tett, hogy a Néppárt simán elmuzsikál majd a Fidesz szavazatai nélkül is az Európai Parlamentben.

Internal pressure grows for EPP to expel Fidesz

Four national parties within the European People’s Party urged the political group’s president Thursday to either expel or suspend Hungary’s Fidesz from the center-right bloc. Three parties signed a letter to EPP President Joseph Daul asking for Fidesz’s expulsion – the Flemish Christian Democrats (CD&V), the Walloon Humanist Democratic Center (cdH) and Luxembourg’s Christian Social People’s Party (CSV), Luxembourgish MEP Frank Engel confirmed to POLITICO.

Tegyük fel, sikerül az, amit a derék svéd, holland, vallon és flamand, portugál jobbközepisták akarnak. Feltéve, de meg nem engedve. De Orbánnal nem lehet kibabrálni: kis sértettként járná Európát, illetve azt a részét, mely még hajlandó fogadni, Olasz-, és Lengyelország nyilván ilyen. Márcsak taktikailag is remek lenne, Salvini és Kaczinski nem a kisebb fiúként tekintene a hozzájuk megtérő „csatárra” – Igor Janke lengyel szerző Orbánról szóló könyve viseli a Napastnik (Csatár) címet –, hanem mártírsorsú eszmetársra, aki ugyan kisebb uradalmat vezet, hol saját, hol Mészáros Lőrinc nevén, de éppen kiebrudaltsága az, ami megsokszorozza erejét.

„Nehogy kizárjátok, hanem közösítsétek ki” – ezzel a címmel közölt kommentárt a Die Zeit című német lap. „Orbán keményen küzd azért, hogy kitegyék az Európai Néppártból, mert mártír akar lenni, de ezt a lehetőséget nem szabad megadni neki.” A lap szerint Orbán legutóbbi provokációját csak úgy lehet értelmezni, hogy ki akarja záratni magát az Európai Néppártból.

„A Fidesz mozgástere a Néppártban közelít a nullához, s lehet, hogy a pártcsalád előbb-utóbb elérkezettnek látja majd azt a pillanatot, ami a magyar párttól való megszabadulást elhozza, ugyanakkor nem hagy a Fidesznek elég időt, hogy gyűlöletkampányát az EP-választások előtt a Néppárttal szemben is elindíthassa.”

Orbán mártír akar lenni, mintegy valamiféle sötét hatalmak áldozata, amelyek elteszik az útból, mert védekezik az ellen, hogy a “globalisták” lerombolják az európai nemzeteket. „Orbán önmagát európai vezetőként értelmezi, nem csak a magyarokhoz akar szólni. És az összeesküvés-elméletek nem csak Magyarországon, de Európában is tömegeket tudnak mozgósítani. Nem szabad megadni Orbánnak azt a lehetőséget, hogy összeurópai mártírrá stilizálja magát. Frontális támadással nem lehet ellene tenni, mert ez csak erősítheti.”

Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete is idézi a Die Zeit-et, mely szerint „van azonban sok más lehetőség az EU, az EPP és a tagállamok számára. A testületek és az államok számos módon nehezíthetik a dolgát. Ki lehet szárítani a környezetét, gazdaságilag rövidebb pórázra lehet fogni, meg lehet tagadni tőle a nagy színpadokon való szereplést, lehet nélküle szólni a magyarokhoz, vagyis lehetséges ezt az ember csendes és hatékony módon kiközösíteni” – írta a lap.

Az események kronológikus rendjéhez még hozzátartozik, hogy a befolyásos német hetilap cikke szerint a CDU új elnöke, Annagret Kramp-Karrenbauer (hívjuk csak AKK-nak, mint a németek, mi is jobban járunk vele) dörgedelmes hangon kérte ki magának a magyarországi Soros-Juncker plakátkampányt.

Aki Orbán kizárását követeli, az bizonyosan nagy sikert arat a szélsőbaltól egészen mélyen a centrumig, de a látványos aktus Orbán ellen nem csupán politikailag rövidlátó, hanem az egyszerű válaszokra irányuló, klasszikus populista vágy hajtja. Európában azonban semmi nem egyszerű. Európa a sötétség elleni hosszú, kitartó és kérlelhetetlen harc színtere, amelyet mindig újra meg kell vívni. Okosságra, türelemre, kitartásra és eltökéltségre van szükség, Európa előtt még hosszú út áll.

„Kis szerencsével és nagy ügyességgel Orbán valamikor majd csak egy kevéssé örvendetes epizód lesz, malomkő az út szélén, amely nehéz időkre emlékeztet” – írja Die Zeit nyomán Ara-Kovács diplomáciai jegyzete.

Mert hogy miben vagyunk, arra Káncz Csaba történelmi távlatból ébreszt rá az újabb budapesti orosz hídfőről szóló remek jegyzetében is: a nemrég Budapesten központot nyitott Nemzetközi Befektetési Bank vezetője úgyszólván dinasztikusan van benne az Ohranától az FSZB-ig ívelő nagy orosz történelemben: a bankvezér Nyikolaj Kozov édesanyja 1949-ben kémként szorgoskodott az amerikai atomtitok megszerzésén. Melyről több híres amerikai film készült aktuálisan és visszatekintő jelleggel. Vajon Orbán hollywoodi sikerre tör az ősgonosz Blofeld (Donald Pleasence) szerepében a klaszik James Bondokból?

Címlapfotó: Orbán Viktor miniszterelnök (b2) az Európai Néppárt (EPP) frakcióülésén az EP épületében, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. Mellette Manfred Weber, az Európai Néppárt, az EPP frakcióvezetője (j). MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Megosztás