Make America Sane Again - Vivek Ramaswamy, az új republikánus esély a legfelsőbb pozícióért Amerikában
Ramaswamy jön föl, mint az olaj, e heti nyilatkozata szerint úgy akar kormányozni, ahogy Elon Musk a cégeit viszi.
Az angol királynő, II. Erzsébet immár 67 éve uralkodik, és a közel hét évtized alatt már sokat látott: hidegháborút és bányászsztrájkot, uralkodása negyedszázados évfordulóját ünneplő londoni metróvonalat 1977-ben és ettől nem függetlenül punkslágert, mely nem csak a himnusz soraira reagált, miszerint „isten óvja”, de rendszerét „fasiszta rezsimnek” is hívta – nem jogosan, de értékelhető dühvel. Uralkodása alatt két alkalommal merült fel, hogy evakuálni kellene a Buckingham palotából. Most a Brexitre készülve leporolták a terveket.
További részletek: atlatszo.hu/azenadombol
Londonban és Brüsszelben ma az a legfontosabb kérdés: „kemény”, azaz zűrös, megállapodás nélküli Brexit lesz-e március 19-én, vagy sikerült addig valamiféle egyezségre jutni? Margaret Thatcher egykori miniszterelnök, a „Vaslady” plasztikreplikája, Theresa May persze küzd, hogy elkerülje a káoszt, de a brit politikát tényleg nehéz manapság megérteni. A képviselőház hatlamas többséggel leszavazta a tárgyalásai eredményeit összegző jelentést januárban, majd az ezt logikusan követő bizalmatlansági indítvány szavazásán másmilyen arányok álltak be a szavazáson és megtartották a miniszterelnököt – cérnaszálon.
Amennyiben a Brexit védőháló nélküli halálugrás, salto mortale lesz, az igazi 21. századi háborús állapotokhoz vezethet az elemzők szerint: élelmiszerhiányhoz, forgalmi dugókhoz a Csalagútnál, Dover kompkikötőjében és az összes repülőtéren.
A bankszakma kivándorolhat a Cityből: irány Frankfurt, New York és Hongkong. Koppenhágában már szinte városnegyedet építettek a Londonból kiköltöző cégeknek és személyzetüknek. És a „bankfiúkkal” távozik majd a franciás borkultúra és hozzá a megérdemelt minőségi sajtfogyasztás, ugyanis az árak jóeséllyel megnyalják majd az ég alját.
Nem akarnék én itt most a politikusok felelősségére izomból rámutatni, de David Cameron volt miniszterelnök, papagáj és hintaló benézett mindent, amit benézhetett. Az idült mosolyú UKIP-vezér, a fő Brexit-támogató Nigel Farage nyilván a pokol legmélyebb bugyrában fog melegedni tíz- és tízezer évig a Derbyshire-i, yorki és Newcastle-i hajcsavarós bingólédik és a hozzájuk kötödő, még élő fehér férfiak agyának elbutításáért.
Aztán ott a Munkáspárt „tehetséges” vezére, Jeremy Corbyn, aki már olyan baloldali, hogy nem paternalista államkapitalizmusként képzeli a szociáldemokráciát – viszont antszemitának mondják, és tényleg, az izraeli kormány bírálatába civilizált körülmények között nem fér bele az 1972-es müncheni olimpia terrortámadás (11 halott izraeli sportoló) elkövetőit éltető rendezvényen való támogatói részvétel. Szóval ez a Corbyn nulla, de tényleg nulla előnyt tudott kikovácsolni ellenzéki pártjának a konzervatív párt összeomlásból, ami tényleg indokolja a tehetséges szó idézőjelét.
Ebben a helyzetben zavargások várhatóak, ha nem lesz Brexit-megállapodás a határidőig. A rendőrség, a Scotland Yard mellett a titkosszolgálatok (az MI5, MI6 és a GCHQ) is aktívak, mert nem csak a Nagy-Británniában notóriusan aktív oroszoktól várható aktivitás, de az összes „rosszcsont” meg fog jelenni a világ minden sarkából.
A brit titkosügynökök is járnak moziba, ők is látták a Skyfall című James Bond-filmet, melyben felrobban az MI6 Vauxhall-i központja, és nem akarnak könnycsepp lenni az őket sirató Judy Dench szeme sarkában. Egy londoni éhséglázadás méltán tart igényt a világlapok címoldalára.
A brit monarchia egyik legfontosabb vonása, hogy az Erzsébet-kori (késő XVI. századi) szelindekviadalokra hajazó mai bulvársajtó kedvenc témája a királyi család hogyléte. Most Meghan Markle, Harry herceg amerikai színésznő feleségének terhessége a téma. Illetve az, hogy az Operation Candid fedőnevű akcióban a királyi ház tagjait miként menekítik majd az esetlegesen disztópikussá válható bel-Londonból.
Az Operation Candidot a kubai rakétaválság (1962) idején fejlesztették ki, és eszerint egy szovjet atomtámadás esetén a királynő a Royal Yacht Britannia-n hagyta volna el a színteret. Ám a hajót 1997-ben kivonták a forgalomból.
Az újratervezett Operation Candid szerint a Skót Hebridákra evakuálták volna a királyi famíliát, ami magyar hasonlattal olyan, mintha az ukrán-román hármashatáron fekvő Penészlekre menekítenék hasonló helyzetben a szélesebb Orbán-családot.
A mostani, legfrissebb Operation Candid célállomása érthető okokból ismeretlen – ezt Dai Davis, a Scotland Yardnak a király család védelméért felelős részlegének egykori vezetője mondta el a Sunday Timesnak. A rettegés tehát csúcsra jár, 300 fontért már „Brexit Boxokat” lehet kapni, amelyek harminc napra elegendő tartós élelmiszert tartalmaznak, a Sony és a Nissan pedig épp kivonul.
Kezdő „uniós kilépő” országoknak javasoljuk az események szoros követését, amibe beletartozik az okostelefonkori pánikhangulat figyelése és elemzése, okulás a rendfenntartó erők tevékenységéből, illetve a „másnap” toxikológiai, embertani, tömegoszlatástani analízise.
Még egy intelem a kezdő „kilépőknek”: Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság akár megmarad jelen formájában, akár mondjuk leválik róla Skócia, azért Anglia önmagában is elég érdekes marad így, visszaminősítetten is, hogy tovább nőjön a körme.
Más esetleges exitálók viszont, amilyen például a mi hazánk, csak és kizárólag addig érdekesek a finanszírozás terhét részben átvállaló „latorhatalmaknak”, míg tagjai az EU-nak és a NATO-nak, hogy azt belülről bomlasszák. Ha ezekből kilép, az ország exitál.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta a minap: „azon tűnődöm, hogy a Pokolban az a különleges hely, amit a Brexit követelőinek tartanak fent, akiknek még csak vázlatuk sem volt a kilépés tervéhez, vajon hogyan is néz ki”.
Címlapkép: London, a Tower Bridge és háttérben a Shard. (Fotó: Wikipedia/Sam Valadi)
Ramaswamy jön föl, mint az olaj, e heti nyilatkozata szerint úgy akar kormányozni, ahogy Elon Musk a cégeit viszi.
Kíváncsi leszek, mikor lesz magyar kiadás, lesz-e benne annyi homoerotikus tartalom, hogy le lehessen fóliázni, vagy más módszert kell kitalálni a cenzúrára.
Kissinger, a vén róka (100), most megint kavarja.
Az 1944-es születésű izraeli Arnon Milchan a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig Moszad-ügynök volt, mielőtt érdeklődése a filmművészet és a hollywoodi álomgyár felé fordult volna.