Volt már ilyen, nagyon régen. 1989 nyara, koraősze, mikor a kivégzett miniszterelnök temetése egy hosszú történelmi korszak végére tett pontot, amit a hosszú történelmi korszak névadója nem is élt túl csak két héttel. Aztán mikor a reformkommunista kormány – Németh Miklós és Horn Gyula – megértette a kor szavát és megnyitotta a magyar-osztrák határ vasfüggönyét az endékás menekültek előtt, ezzel döntő lökést adva Európa újraegyesítésének. Meg hát persze 1956 szomorúan dicsőséges gyönyörű napjaiban. Magyarország akkor kerül bele vaskosan a világmédiába, ha olyan történik, ami túlmutat önmagán.

Az amerikai televíziózás talk show hostjai elmúlt korok ködlovagjai, de ma is milliós a nézettségük. Nem ütnek már akkorát, mint nyolcvanas-kilencvenes évekbeli klasszikus társaik, David Letterman vagy Jay Leno, ám Stephen Colbert, Jon Stewart, Connan O’Brian, Jimmy Fallon és Jimmy Kimmel azért ma is milliókat ültetnek a képernyő elé, nem csak a podcaster új generációs Joe Rogan. (Nincs arról tudás, hogy utóbbi a szakonyfalusi Richelieu-vel, Rogán Antallal rokonságában lenne.)

Ebbe az amerikai képernyő-komikus irályba tartozik a brit John Oliver is, aki nemrég egy teljes félórás műsort szentelt kishazánknak és az orbánizmusnak. Hogy valami sztereotíp jópofaság legyen a felütésben, az sajnos még mindig nélkülözhetetlen – Oliver a hungry/Hungary hangalaki szóviccelésben élte ki magát, amitől persze befárad a magyar néző, fogjuk fel ezt turáni átoknak – ugyanakkor ezt leszámítva igen alapos és szórakoztató orbángyalázást mutatott be “gazdag, ezeréves történelemmel” bíró kishazánk kárára. Hogy milyen egy lombkorona-sétány például, ez nyilván olyan megkerülhetetlen vizuális jel, mint Patyomkin herceg orosz faluépítési programja.

Bőven esik szó az ilyen jellegű műsorokban arról, hogy egy funkcionális analfabéta gázszerelő hogyan halmozhatott akkora vagyont, mint mondjuk George Lucas, a Star Wars-mitológia megálmodója, és tíz év alatt valamivel többet, mint amennyit a Windsor-ház (az angol királyi család) 400 év alatt halmozott fel. Hogy a már említett Rogán nevű feltaláló hogyan lehet az, aki a III. Birodalomban Heinrich Himmler és Joseph Goebbels volt – egyszemélyben.

Az osztrák tévé, bár nincs olyan messze, mint John Oliver, mégsem tud kiszakadni a Langosch, echtungarische Gulaschsuppe, és a kaizersmarni (császármorzsa) sztereotípia-mátrixából, de a fatornyossal foglalkozó vicces politikai adás végén azért mégiscsak megejtő egy magyar zászlót lengető műsorvezetőt látni, aki azt kántálja, hogy liebe ungarn und ungarinnen bitte kommt zurück. Mármint “kedves magyar férfiak és nők, gyertek vissza”, úgyismint: Európába.

Ahonnan, márcsak a földrajzi meghatározottságok miatt is, nehézkes volna távozni, illetve egy lehetőség van: a ruszkij mir, az “orosz világ”, amihez azért le kéne győzni Ukrajnát is, ami nemigen sikerül, de geográfiai folytonosság nélkül az ilyen kapcsolat hajítófát sem ér. Vannak természetesen komolyabb audiovizuális közelítések is, például a német-francia Arte filmje több, mint százmillió potenciális nézőnek.

De nem csak a könnyed és szórakoztató médiumok foglalkoznak Magyarországgal. A lengyel külügyminiszter, Radek Sikorski amerikai felesége, a kiváló geopolitikai elemző, Anne Applebaum  sokszor szólal meg a The Atlantic hasábjain és a digitális médiauniverzumban, legutóbb azt boncolgatva, hogy milyen sokszor hangzik el mai kampánygyűldéken is az 56-os csatakiáltás, a “Ruszkik haza!” – amit tévesen Russians go home-nak fordít, pedig nem “Oroszok haza” zúg a vidéki tereken is, és érdemes megtenni a finom magyar nyelvi distinkciót az orosz és a ruszki között. Az 1945-ös inspirációjú, a “zongorával fűtik most a kályhát”-os népdal-átirat is “nincsen krumpli / mert elvitte a ruszki” szövegverzióval vált közkedveltté.

De ennél fontosabb hírek és vélemények is megjelennek sorozatban: a Reuters szerint Trumpelnökúr nem akart anyagi támogatást is feccölni Orbán választási harcába, pedig a felcsúti Krőzus igencsak bőkezű volt saját méretéhez képest a MAGA-tábor támogatásában, mert nem szeret a nem biztosra fogadni. A világ vezető pénzügyi napilapja, a Financial Times vezércikkben foglalkozott a magyar választás nemzetközi jelentőségével:

“Ha 16 év után vereséget szenved a jobboldali-populista magyar kormányfő, annak hullámai végigsöpörnek Európán – állítja vezércikkében a Financial Times, amely emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor az eltelt jó másfél évtizedben hatalmas befolyást épített ki, és modellként szolgált az illiberális demokráciára törekvő vezetők számára. A migránsellenes nacionalista jobboldaliság zászlóvivője, egyben az Ukrajna támogatásának útjában álló gát, tüske a köröm alatt az EU-ban, Putyin cimborája, akit méltat Trump is. 2010 óta most először valós a fenyegetés, hogy a magyar polgárok elküldik Orbánt.”

A magyar autokrata putyinista hatalmi technológiai elemeket valósított meg egy EU-tag NATO-országban, de máshonnan i csent el ötleteket. Orbán-rezsim présbe fogta az igazságszolgáltatást, a lengyel a PiS koppintotta le.És Orbán legfőbb utánzója talán éppen az amerikai MAGA-mozgalom. A Heritage Alapítvány tervet dolgozott ki arra, hogy Donald Trumpnak mit kell tennie a 2. elnöksége során, és a bírálók szerint ez az amerikai kormányzat orbanizálását jelenti. Fontos szerepe volt abban, hogy szélsőjobbos szövetség jöjjön létre, Le Pennel, Wilders-szel, a spanyol Vox-xal és az osztrák FPÖ-vel, amivel az övéké a 3. legnagyobb frakció Strasbourgban.

Moszkva és Washington egyaránt a győzelméért szurkol, éppen ezért a Kreml támogatja dezinformációs kampányát, Vance pedig ugyanilyen célból Budapestre látogatott. A nyugati elemzők belemnnek a haveri kapitalizmus kérdéskörébe Illetve abba, hogy miként nyerte el 13 „közeli” üzletember a közbeszerzések zömét a Fidesz-érában, és nem győzik hangsúlyozni, mint legutóbb a Guardian is, hogy még ha nyer is az ellenzék, a lengyel példa mutatja, milyen nehéz lebontani a rendszert és a hálózatot. És Lengyelországban a Kaczynski-éra nem tudott olyan mélyre menni, mint a magyar Putyin-pincsi rothadásszagú rendszere.

Az érdeklődés nem csak médiaérdeklődés. Valaki figyel, valakik figyelnek. Sokirányból megy a leak. A GRU-ügynököket tudjuk, és eddigilen tevékenységük Magyarkanizsától a médiahekkig elég szánalmas eredményre jutottak.

A  Lavrov–Szijjártó beszélgetés, ami kiszivárgott nem amatőr munka és  az Orbán és Putyin közötti beszélgetés sem az. Sokirányú külföldi titkosszolgálati mozgás van a háttérben. Amerikai barátaink márcsak megszokásból, meg az alelnök látogatás miatt is informálódnak, hasonlóképpen a britek (MI6), a németek (BND) a franciák, és minden elképzelhető hírszerző ügynökség, az egész intelligence community figyel.

Ha ilyen fontos egy kis ország választása – a média ritkán mulasztja el megemlíteni, hogy Magyarország az EU lakosságának 2, az EU GDP-jének 1%-át adja – aminek gyökerei a felcsúti föni gigantikus narcizmusában és nagyravágyásában gyökerezik; még akkor is, ha az itthon magát hatalmasra felfújó muszkavezető Putyinnal beszélgetve az oroszlán hűséges kisegerének mondja magát. Az “ötödik generációs orosz hadviselés” és az európai védekezés műveleti területe jelenleg kishazánk, stratégiai teszt arról, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában képes-e koherens geopolitikai szereplőként működni a birodalmi álmokat kergető Moszkvával szemben.

Ezek a műveletek a politikai széttöredezésre összpontosítanak, nem pedig a hagyományos katonai konfrontációra. A módszerek közé tartoznak a dezinformációs hálózatok, a politikai szereplők titkos finanszírozása, a kiberbehatolás, a narratív hadviselés a közösségi média platformjain, valamint a média ökoszisztémákat célzó befolyásolási műveletek.

A budapesti orosz követségen Káncz Csaba geopolitikai elemző szerint a  hírszerzés terén Alekszej Zarudnyev ezredes, a helyi sajtóért pedig Tigran Garibjan miniszteri tanácsos felel. Remélem hamarosan olvashatóvá válik szivárogtatás révén az is, hogy goszpogyin Garibjan hogyan informál és csicskáztat mindeféle Dániel nevű embereket a kormányzati influenszer seregből, osztó kopaszokat és a Vadhajtások magas színvonalú “újságíróit”. Mert Oroszország vasárnap megbízható vétópontot veszíthet az EU külpolitikai döntéseiben, a barátságos politikai narratívát a szankciókkal és Ukrajnával kapcsolatos európai vitákban, megengedő működési környezetet a Nyugat-ellenes hírszerző tevékenységekhez, kitárt kaput az európai politikai rendszereket célzó befolyásolási műveletekhez.

Korunk globális sztártörténésze, Timothy Snyder is megszólalt a közösségi médiában a magyar választás nemzetközi jelentőségével kapcsolatban. Vasárnapunk messze túlmutat hazánk nemzetközi súlyán, és ez mégiscsak Trumpelnökúr miatt van így. MAGA-Amerika kottaként nézi a kis Magyarország illiberalizmusát, és egy Orbán-vereség rossz hír Trumpelnökúrnak, az USA talán legkorlátosabb, önösebb, unfitebb elnökének.

Ha nem vagyunk elégedettek, mi, magyar választók, az iránnyal, amerre a világ megy, ha azt szeretnénk, hogy legalább novembertől – időközi választás az Egyesült Államokban – Trumpelnökúr lame duck, “béna kacsa” legyen 2028-ig, amikortól új elnök lesz, akkor ez egy újabb ok, hogy ne csak élhetőbb Magyarország, de élhetőbb világ mellett is voksoljunk!

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Last week tonight with John Oliver