Sisteregtek a közösségi médiaoldalak, Magyar Péter a magyar ellenzék vezére a lengyel miniszterelnökkel – MP: “hadd mutassam be a leendő külügyminisztert! Orbán Anita. Neve csak véletlen egybeesés.” Donald Tusk lengyel miniszterelnök (megértően biccent): “Az én nevem Donald.” (nevetés, később szinte állvatapsolós kacajba fokozódás). Magyar Péter Friedrich Merz német kancellárral, majd a Jelačić-menet, Magyar Péter a horvát, majd az osztrák miniszterelnökkel, illetve kancellárral.

Münchner bierstube, túláradó magyar részvétel, győzelmi hangulat, sör, virsli, perec; Magyar Péter úgy hódította meg a bajor fővárost, hogy ügyelt rá: Ursula von der Leyennel és Manfred Weberrel ne legyen közös fotója.

1963-ban, a hidegháború delelője óta van MSC (Munich Security Conference), olykor fontos dolgok is történnek, a Parasztelégia (Hillbilly Elegy) szerzője, az amerikai alelnök, JD Vance tavaly itt mondta ki, hogy elérkezett a Nyugat alkonya (Der Untergang des Abendlandes), a friss, fiatalos, virulens és szexi (lásd: Jeffrey Epstein) Amerika széttépi a babaruhát a “dekadens és woke” Európával, basszatok egyedül, fiúk, lányok hangzott az alelnöki üzenet, az USA kiszáll abból a bizniszből, hogy védjen benneteket, szevasztok – hangzott az alelnöki üzenet.

Mit mondjunk, Európában tele lett a gumibugyi – kivéve persze a magyarok Mátyás király, sőt, Szent István óta nem látott tehetségű nemzetvezetőjét, aki a világnagy konektivitás jegyében konkrétan Putyin valagában él, táplálkozik. (Viszont a magyarokra ürít.) Ezévben nem kapott a magyarok legfényesebbike meghívót Münchenbe, Petiminiszter se ment, csak az ellenzék vezére, de erről már szóltunk a leadben.

Ám “továbbra sincs vége a történelemnek, szinte minden arról szólt, mi mindent tudna átvállalni Európa Amerikától” írja a 444, de azóta is vita van, hogy a “kis Marco” – ahogyan első elnökválasztási kampányában Trump gúnyolta későbbi legfőbb külügyérét –, azaz a hivatalos amerikai küldöttségvezető, Marco Rubio vajon csak azt mondta el udvarias formában, amit Vance parasztmód, vagy van az amerikai adminisztrációban egy rejtezkedő második vonal, amelyik nem akarja teljesen ejteni Európát; a véres fogsorú orosz medvével kötendő gigabizniszek reményében. Rubio, de az européerek fő témája is Európa stratégiai önállósága volt. Talány maradt, hogy Rubio csak Vance-hez képest tűnt békülékenynek, mert  ennél többet mond, hogy Münchenből Pozsonyba és Budapestre utazott, az EU kerekeinek küllői között a két bothoz.

Persze amerikai külügyminiszter idei beszédét sokan megkönnyebbülten fogadták Münchenben, de ők nem olvassák a frissen Nodel-díjazott Krasznahorkai Lászlót, aki szerint “a remény hiba”, mert Rubio jobban megnézve nem volt sokkal megnyugtatóbb Vance tavalyi keménykedésénél. Ugyanis a nyílt szakítás egyik félnek se érdeke, de ha maradunk a párkapcsolati hasonlatnál, akkor most indult meg a válóperes tárgyalás a felek között a transzatlanti válás feltételeiről.

Nemrég Davosban, világgazdasági fórumon Mark Carney kanadai miniszterelnök eltemette a szabályalapú régi világrendet, a nemzetközi jogot felváltó “az erősebb kutya baszik” elv érvényesülésére hívta fel a figyelmet, majd Mario Draghi volt olasz miniszterelnök – és egy fontos gazdasági kilábalási terv szerzője – amellett tette le voksát,hogy az EU jövőjét a föderációvá alakulás jelenti, ezért nem meglepő módon ezek a gondolatok gyakran felbukkantak a rendezvényen is.

Mert a kontinens rákényszerült, hogy felgyorsítsa saját védelmi önállóságának kiépítését, és korábban tabunak számító integrációs és fegyverkezési lépéseket is napirendre vegyen.

Az atlantista német kancellár elutasította a MAGA-típusú kultúrharcot, Emmanuel Macron elutasította az Európa hanyatlásáról szóló vádakat, és védte az európai modellt a dezinformáció és a közösségi média túlkapásai ellen. Szorgalmazta Európa geopolitikai hatalommá válását: hosszú távú stratégiai gondolkodást, mély csapásmérő képességek fejlesztését indítványozta, valamint Franciaország – az EU egyetlen atomhatalma – nukleáris elrettentésének európai szintű újragondolását. Starmer brit miniszterelnök alvó óriásnak nevezte Európát (lásd ebben a szövegkörnyezetben még Napoleont Kínáról – quand le Chine s’éveillera, le mond tramblear – vagy az ottomán Törökországot 120 év előtt,, mint “Európa beteg emberét”), Európa nem alszik, hanem a végletekig elkényelmesedett, belvárosi butiksor, drága brandek szülőhelye, de nem harap.

Az is jellemző az európai vezetésre, hogy túl sokat dumál, és keveset tesz; lásd ebben a témakörben: Orbán hajóágyúkénti elszabadulása.

Kell-e európai atomfegyver? Van ilyen terv az asztalon, a brit–francia védőernyő kiterjesztése. Macron egy holisztikusabb” elrettentési megközelítésről beszélt, ami magában foglalná a nukleáris és a felturbózott hagyományos haderőt. A lengyel államfő már ott tart, hogy Lengyelországnak saját nukleáris potenciált kell fejlesztenie, hogy visszatartsa Oroszországot.

Rubio civilizációs hanyatlásról, közös nyugati kultúráról, kereszténységről és hasonlókról is beszélt, arra biztatta a jelenlevőket, csatlakozzanak a nyugati civilizációt védelmező Trumphoz. Ez vitatéma lett a nyugati és az európai értékek mibenlétéről, éles hangvételű nyilatkozatok hasítottak a levegőégbe. Az észt Kaja Kallas volt a legkeményebb: “Ellentétben azzal, amit egyesek állítanak, a woke, dekadens Európa nem áll civilizációs pusztulás előtt. Valójában még többen szeretnének csatlakozni hozzánk.”

Kedvencünk, Sikorski lengyel külügyminiszter is kikérte magának a cenzúravádat.  “Valódi civilizációs különbség van abban, ahogyan a szólásszabadságot értelmezzük. Az Egyesült Államokban ez szinte abszolút; szinte lehetetlen rágalmazási pert nyerni. Európában viszont, például Lengyelországban, tilos a fasizmus és a kommunizmus melletti felszólalás, nagyon is indokolt történelmi okokból. Mi a felelősséggel párosuló szólásszabadságban hiszünk.”

A Politico megpróbálta megtalálni a vidám pillanatokat is, Kaja Kallas pókerarcában, Lidsey Graham átkozódásában, és abban találta meg, ahogy Mark Rutte NATO-főtitkár egy kutyához beszélt; talán egy újabb világháború hajnalán. Wolfgang Ischinger a Müncheni Biztonsági Konferencia ügyvezetője napszemüvegben villantotta nyitóbeszédét, finom utalásként Macron davosi felszólalására, amit egy világoskék üvegű Ray Ban-ben követett el. Tom Tillis republikánus szenátor viszont Abraham Lincoln villantó zokniban tartotta beszédét és nem fázott összevetni Abraham Lincoln Republikánus pártját Donald Trump Republikánus pártjával, és az eredmény nála az az előbbi előnyét hozta.

Lindsay Graham republikánus szenátort a “legszínesebben használt nyelvért” ünnepelte a Politico: “KI nem szarja le Grünlandot?” tette fel az aktuálisan obligát kérdést Graham, megválaszolva azt találta mondani, hogy “én nem”. Korosodó amerikai törvényhozóknál korábban elképzelhetetlen lett volna ez a szóhasználat, de mióta Trump beengedte Kanye West-et az Ovális Irodába, a gangsta rap felütötte fejét Washington legmagasabb ormain is. Graham azzal folytatta, “ha ideges vagy, igyál egy sört, menj orvoshoz”, ezzel a NATO-val és Grönlanddal kapcsolatos európai szorongásra utalt, biztos nem látta az azóta már mémmé lett videót, ahogy a dán parlamentben Mette Frederiksen miniszterelnök megjegyzi, hogy Trump azért gyógyult rá a grönlandi tematikumra, mert nem ő kapta meg a Nobel Békedíjat, és a dán országgyűlés hosszantartó, szűnni nem akaró vad röhögésben tör ki.

Az USA-nak van katonai támaszpontja Grönlandon, lehetne több is, és bármilyen nyersanyag kitermelésben meg tudna állapodni a dán autonóm területtel. “Senki sem mossa a bérelt autót” – replikáz mindenre Lindsay Graham, Trump fontos szövetségese, aki zoknija által lincolni magasságba emelte a mostani elnököt.

“Európa legrosszabb pókerarca” Kaja Kallas az EU észt fődiplomatája, állapította meg a Politico, aki az amerikai ENSZ-nagykövet Mike Waltz-cal csörtézett, mikor az arra büszkült, hogy az USA már több háborút is lezárt Trump egyéves elnöksége alatt. Kallas pengeajkú márnaszájat villantott, mintegy szimbolizálva az európai megkeseredettséget a jelen amerikai politikájának mátrixában.

Nem jött persze, hogy az elnökileg furcsán kiejett Azerbajdzsán háborúja vonatkozásában az ellenség Örményországot (Armenia) összekeverte Albániával, mely ország ugye nem állt háborúban az azeri KGB-dinasztia által vezetett kis,  türktudatú olajhatalommal. Nade Trump nem is állítja magáról, hogy geográfiai tálentum, földrajzzseni lenne, az ő erőssége, önképe szerint, a “the Art of the Deal”, az üzleti megállapodások művészete. Hogy az ő art of the dealje alapja a korrupcionális átbaszások sorozata volt, azt ő érdemként fogja fel, s “államférfiként” is ez a szellem vezérli. Kallas a trumpi ENSZ-pótléknak szánt Béketanács kapcsán is kritizálta Mike Waltz-ot.

Egy másik gyönyörű szkander volt a Radosław Sikorski vs. Petr Macinka szócsata. A lengyel külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes régi fiú, már a szovjet-afgán háború idején a helyszínen segítette a mudzsaheddineket, a remek amerikai politikai elemző, Anne Applebaum férje, ki merem mondani, hogy formátumos politikus, míg cseh kollégája, az Autósok Pártja nevű alakulat reprezentása, Petr Macinka egy újdondász Petiminiszter, mint Szíjjártó tíz éve, áhítja ő is Szergej Lavrov ölelését.

Sikorski és Petr Macinka egy panelbeszélgetésen csaptak össze – ahol Orbán Viktor Külügyi Intézetének jólfizetett amerikai vezetője, valamint az ismert bolgár elemző, Ivan Krasztev és a volt First Lady, amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton vettek részt –, és a brit neveltetésű lengyel úgy verte le az újdondász cseh vezérdiplomatát, mint vak a poharat.

A legvadabb anekdotákat viszont a “holland fickó” (Orbán V. szellemes hivatkozása), Mark Rutte NATO-főtitkár tette. Ő az, aki, mintegy ironikusan daddy-nek, apukának szólítja Trumpot. A “holland fickó” igyekezett kérdésre ezt elkenni, arra hivatkozott, hogy neki csak a második nyelve az angol – felmérések szerint a nem angol anyanyelvű országok lakói közül a hollandok beszélik a legjobban Shakespeare nyelvét, előzve a skandinávokat –, “baklövés volt”, mondta, hollandul (amit csak a 17 millió holland, és néhány millió afrikaans beszél Dél-Afrikában) más, kevesebb konnotációja van a daddy-nek, mondta Rutte szégyenlősen, maflán.

Az ironikus, szájszélen játszadozó mosoly nem éppen őszinte, van egy kiröhögős aspektusa. Rutte is tudja, hogy a totális trumpizmust novemberig (Midterm election – félidős választás a szenátorok, képviselők és kormányzók jó részénél) kell kibírni, aztán a lame duck időszak jön, még két évre. A lame duck pedig azt jelenti: béna kacsa.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Magyar Péter / Facebook