
Olvasónapló-bejegyzések: 51 Celsius volt a minap Izraelben, Jerikó közelében
Egyre több helyen hangzik el az általánossá váló jelszó: “Meg kell mentenünk Izraelt a saját kormányától”. Vageszblog.
Amikor péntek este a remekbeszabott Inota Fényerőmű kiállításon először a telefonomra pillantottam, pár másodperces videót láttam: Putyin mintha egy kényelmetlen vadászgéppel érkezett volna – Magadanból Anchorage nemigen lehetett több egy óránál, Moszkvától Kamcsatkáig pedig tizenóra terjedelemben luxizhatott -, vörös szőnyeg, elnöki taps, majd egy B-2-es, nukleáris eszköz hordozására alkalmas deltaszárnyú nehézbombázó húzott el fölöttük négy elfogó vadász kíséretében. Pöcshossz méregetés: pipa. Donnie-é nagyobb. De mégis Vova nyert. Legalábbis látszólag. Karanténon kívül került, nagyasztalhoz ülhetett, adhatta a kőkemény, kucsmás kozákot. De!
Hogy a minap Donald Trump felhívta a norvég minisztert, Jens Stoltenberg volt NATO-főnököt, hogy hogy áll az ő Nobel Béke-díjának az ügye, az mindent elárul. Toporzékol a középső csoportos, hogy kell neki a fakutya, fejhangon visít, plasztik pallosát lóbálja, lábacskájával toppant, majd folyamatos toporzékolásba kezd. Mutálatlan kis hangján bömbölne, ha tehetné, ordító egér, az egész óvoda szégyene. A helyzet azonban az, hogy ezt a fogalmatlan ordító kis egeret a Történelem a jelenlegi legnagyobb hatalommal ruházta fel és három és fél évig még ő fog az Ovális Irodában toporogni, visibálni, magából hülyét csinálni, Nérókát játszani.
Most, hogy Krasznov vagy nem Krasznov, az mindegy is, régi megállapítás, Trump talán úgy orosz ügynök, hogy nem is tud róla. Hasznos idióta, KGB-s kesztyűbáb, mandzsúriai jelölt, országa, a Nyugat és a világ elleni megfordított politikai aktor, aki helyrajzi számokban, beépíthető területekben, gagyi ingatlanfejlesztésekben, primitívségében grandiőz interior designban, kaszinóban, extraprofitban, állandósított jackpotban – és orgazmusban – gondolkodik.
No decency – ahogy Morgan Freeman mondja a Shawshank Redemption (A remény rabjai) c. mozifilmben, amit sokan a filmtörténet legnagyobbjának tartanak, de lehet, hogy a Bonfire of the Vanities (Hiúságok máglyája) c. dolgozatban mondja, ahol ő Leonard White bronxi bíró. Tisztesség, morális iránytű, fennebb eszme, közjó – és ezek ellentétei, erről beszél ott a bíró.
Az utóbbi film azért is idevágó, mert Trump is annak a korszaknak a terméke, a hetvenes-nyolcvanas évek New York-i brókermennyországának, ingatlan-boomjának, ahol nem csak a később elítélt Michael Milken, de az üzleti szektorban sokan szocializálódtak a tisztesség, morális iránytű, fennebb eszme, közjó ellenében az extraprofit, balul szerzett jav, kizsákmányolás és átverés szellemében adóztak az adócsalók görög rítusú védőszentjénak, Caesareai Szent Mamasznak (a görögben: Μάμας) és hitték el magukra vonatkoztatva a végtelent. (Talán nem véletlen, hogy a rengeteg embernek összesen több milliárd dollár kárt okozó Milken vezérbróker és befektetési bankár Trump elnöki kegyelmével szabadult börtönéből még 2020-ban.)
Pénteken Alaszkában a tisztesség, morális iránytű, fennebb eszme és közjó szellemében a First Lady levele került átadásra Trump elnök által a véreskezű Putyinnak. Melania Trump (szül.: Melanija Knavs, 1970, Jugoszlávia Szocialista Szövetségi Köztársaság, Novo Mesto, Szlovénia) hírügynökségi hír szerint az elrabolt ukrán gyerekek ügyében kérte a volt KGB-ügynök figyelmét:
ANCHORAGE, Alaszka, augusztus 15. (Reuters) – Donald Trump amerikai elnök felesége, Melania Trump, személyes levélben hívta fel Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin figyelmét az ukrajnai és oroszországi gyermekek helyzetére, közölte a Fehér Ház két tisztviselője pénteken. Trump elnök személyesen adta át a levelet Putyinnak az alaszkai csúcstalálkozójuk során, mondták a tisztviselők a Reutersnek. A szlovén származású Melania Trump nem vett részt az alaszkai utazáson. A tisztviselők nem árulták el a levél tartalmát, csak annyit közöltek, hogy az Ukrajnában zajló háború következtében elrabolt gyermekekre utalt.
Már odafelé prankeltek a ruszkik, állítólag kijevi csirkemell volt a menü a moszkva-magadani járaton. Most akkor CCCP volt-e a Lavrov pólóján, vagy a pufimellény áltak takart Россия felirat két cé-je idézte meg a fájdalmas emlékű történelmi alakulatot? Orosz-Amerikáról beszéltek a szilovikok (titkosszolgálati hátterű, a szervezett bűnözéshez kapcsolódó oligarchák és/vagy politikusok) és az őket kísérő apparátcsikok és csinovnyikok. Alaszkát 1867-ben adták el az oroszok az Egyesült Államoknak megdöbbentően olcsón.
A Szibériát Alaszkát elválasztó Bering-szoros fontos utánpótlási útvonala volt a II. világháborúban szövetséges Amerikának a Szovjetunió felé, s Putyin gondosan megemlékezett az egykori szövetségről. A tárgyalás azonban a tervezett 6-7 óra helyett 3 óráig tartott, az oroszok nem ebédeltek az amerikaiakkal, hanem visszatértek harcálláspontjukhoz, a sajtótájékoztatón szinte csak Putyi beszélt, Trump hümmögött – elúszni láthatta a Nobel Béke-díjat – csak Rachel V. Scott, az ABC News badass tudósítója tett fel kérdést, “Abbahagyja civilek legyilkolását”, amit a minden hájjal megkent, a leningrádi flaszter fenegyerekéből a drezdai KGB talpraesett ügynöke, majd összorosz elnök mérhetetlen dörzsöltségében úgy tett, mint aki nem hallott meg.
Mostanáig folyamatosan csak szivárognak az információk, részletek, miről és hogyan esett a szó. Gyarmati István volt diplomata, külpolitikai elemző idézi a közösségi média oldalán a lengyel katolikus filozófus, Tomasz Terlikowski kommentárját a Trump-Putyin találkozóról:
“Putyin győzött, mert nemcsak Trump tapsát kapta meg, hanem mindenekelőtt időt arra, hogy tovább gyilkolja az ukránokat és megvalósítsa geopolitikai céljait. Nem elhanyagolható számára az sem, hogy – immár sokadszorra – kiderült: Trump „fenyegető arckifejezéseit” figyelmen kívül lehet hagyni, és hogy a „zseniális stratéga” bármilyen KGB-s mesét bevesz. Az Egyesült Államok veszített, mert – szintén sokadszorra – Putyin kijátssza őket, mert a „béke Nobel-díj” illúziójáért újra és újra áruba bocsátják nemzetközi pozíciójukat, és mert egyre világosabb, hogy egy nárcisztikus vezető a vezérük, akit nem a nemzetközi politika eszközeivel, hanem pszichológiával lehet hatékonyan manipulálni. De veszített Ukrajna is, mert Putyin minden győzelme, Trump minden engedménye rontja a helyzetét. Lengyelország is veszített, mert illúzió azt hinni, hogy ha Trump a Nobel-díj délibábjáért eladja Ukrajnát, akkor nem adhatja el Lengyelországot is. Trump szavai és arckifejezései alig érnek valamit, a vélemény, opció vagy narratíva váltásai pedig semmit sem jelentenek számára.”
Lengyel barátainkra mindig érdemes hallgatni oroszügyben, jobban képben vannak mint a Petiminiszter csecsén csüngő MCC-alumnusok. Sokat emlegették mostanában az alaszkai találkozó előtt Neville Chamberlain nevét, aki Csehszlovákiát eladta Hitlernek Münchenben s ezzel a régió egyetlen demokratikus állama nyugati segédlettel odalett. Hát ja.
“A második világháború óta a világ nem látott ilyen arcátlan sértést, ilyen szemtelen cselekedetet az igazságszolgáltatással szembeni dacolásban. Két nagyhatalom, a törvényeket semmibe véve, a tisztességre vakon, magára vette a hatalmat, hogy egy harmadik nemzet sorsáról döntsön – annak hangja, beleegyezése nélkül, az erkölcsösségre egyetlen gondolat nélkül. Az egyik tömeggyilkos agresszorként lelepleződik, rettegést és pusztítást hagyva maga után, bárhová is lép. A másik befolyását nem az igazságosságért, nem az ártatlanok védelméért, hanem magánhaszonért gyakorolja, indítékai megrontottak, legitimitása visszavonhatatlanul beszennyeződött. Ez a szentségtelen szövetség leleplezi a nemzetközi jog hanyatlását, az emberi tisztesség erodálódását, az igazságszolgáltatás összeomlását egy olyan világban, amelyet nyolcvan hosszú éven át sokan igyekeztek civilizálni. A történelem beszélt, mégis kigúnyolták. München tanulságai, elődeink figyelmeztetései lábbal tiporva, elfelejtve és megvetve hevernek. És most a világ a legundorítóbb látványosságának, a történelem lapjait is elsötétítő legocsmányabb kézfogásnak vagyunk tanúi. Bucsa halottai a temetőkben hevernek a kegyetlenség bizonyítékaként. Mariupol hamuvá lett, az emberi szenvedés emlékművévé. A nemzetközi jog alapelvei porba taposva, meggyalázva” – ezt Orosz József írta, korábbi magyar újságíró, jelenlegi kanadai egyetemi oktató – nem tartozott a kedvenceim közé, de ezt a szöveget adom.
“Vlagyimir Putyin azt követeli Ukrajnától, hogy vonja ki csapatait a Donbászból” – Szele Tamás írja ezt a huppa.hu-n –
“a Bloomberg forrásai szerint erről Donald Trump amerikai elnök tájékoztatta erről Zelenszkijt és az európai vezetőket a tárgyalás után. A közzétett információk szerint a donyecki és luhanszki régiókról van szó; Oroszország állítólag már nem követeli a zaporizzsjai és herszoni területeknek azokat a részeit, amelyeket nem ellenőriz. A Financial Times négy forrása szerint a tárgyalások során Putyin világossá tette, hogy Ukrajna lemondása a Donbaszról az egyik legfontosabb követelése, amelynek teljesülése esetén hajlandó befagyasztani a frontvonal többi részét (így Oroszország ellenőrzése alatt maradnak a herszoni és zaporizzsjai területek elfoglalt részei). Putyin nem mond le az általa a konfliktus „eredeti” okainak nevezett tényezők – többek között a NATO keleti bővítése – megszüntetésének követeléséről sem. A Reuters forrásai szerint azonban Zelenszkij a telefonbeszélgetésben elutasította Trump erre vonatkozó javaslatát. Giorgia Meloni a garanciák témáját nevezte a tárgyalások „legérdekesebb hírének”. Szerinte olyan garanciákról van szó, amelyek „ihletet merítettek” a NATO-alapokmány ötödik cikkéből. Zelenszkij és az ukránok többsége ellenzi, hogy bármiféle területet is átadjanak Oroszországnak, viszont a Kremlnek nem lesz ereje a közeljövőben erőszakkal elfoglalni az erődvárosokat, Szlavjanszkot és Kramatorszkot. Ha Putyin nem mond le követeléseiről, a fegyverszüneti tárgyalások kudarcra vannak ítélve. Amennyire meg lehet ítélni, kialakulhatna egyfajta (a Kreml szempontjából) „kompromisszumos” változat is, úgy, hogy az ukrán csapatok teljes egészében elhagynák a Donyecki Területet, cserébe az orosz katonák kivonulnának a Szumi, Harkivi és valószínűleg a Dnyipropetrovszki és Mikolajivi Területekről. Minden valószínűség szerint a Zaporizzsjai és a Herszoni Területen marad a jelenlegi helyzet, de még ez sem biztos, mivel Trump különmegbízottja, Steve Witkoff félreérthette Putyint legutóbbi személyes találkozójukon Moszkvában, amely pedig kiindulópontja volt az alaszkai tárgyalásoknak. Donbász teljes átadása a meglévő védelmi vonalak megsemmisülésével is járna, hiszen természetes akadályok nélküli szabad síkság nyílna meg az orosz csapatok előtt, már csak ezért is képtelenség elfogadni Putyin követelését, ígérjen bármit, írjon alá akármit is. Ukrajnának teljes mértékben ki kellene vonnia csapatait a donyecki és luhanszki területekről, cserébe a frontvonal befagyasztásáért Herszon és Zaporizzsja régiókban.Oroszország állítólag kész visszaadni az általa megszállt ukrán területek viszonylag kis területeit Szumi északi részén és a Harkivi terület északkeleti részén. A Krím feletti orosz szuverenitás hivatalos elismerése is feltétel. Azonban a Reuters megjegyzi, hogy nem világos, hogy ez csak az amerikai kormány, vagy az összes nyugati állam és Ukrajna elismerésére is vonatkozik. Putyin az Oroszország elleni szankciók legalább részleges feloldását is szeretné. A NATO-csatlakozás megtiltását követlei, bár Putyin állítólag hajlandó bizonyos biztonsági garanciákat engedélyezni Ukrajna számára.Hivatalos státuszt az orosz nyelvnek Ukrajnában és engedélyt az orosz ortodox egyház szabad működésére.”
Mindez – természetesen – elfogadhatatlan lenne az ukrán elnök s népe számára.
Az pozitívum, hogy Putyin beleegyezett, egy esetleges orosz–ukrán békemegállapodás után az Egyesült Államok olyan erős biztonsági garanciát nyújtson Ukrajnának, mint ami a NATO-tagállamoknak jár. De John Stavridis a Bloomberg elemzője a tárgyalás után írt tíz olyan módszertani lehetőséget, amivel a Terror Törpéjét ki lehetne zökkenteni maximalista magabízásából.
“Megvan a módszer, hogy eltérítsék maximalista követeléseitől: 1. Legalább 100-ra kell növelni az ukránoknak átadott F-16-osok számát, ez háromszor annyi, mint amennyi ukrán pilótát jelenleg kiképeznek a gépek kezelésére. 2. Meg kell négyszerezni a nagy hatótávolságú, föld-föld rakéták számát. 3. Irányításukhoz hírszerzési adatokat kell szolgáltatni, különös tekintettel az orosz utánpótlási vonalakra. 4. Meg kell osztani az automata repülő szerkezetek technológiáját és hardverjét az USA, az EU és Kijev között. Itt a fő célpont a fekete-tengeri orosz flotta maradványa. 5. Le kell foglalni nyugaton a 300 milliárd dollár értékű orosz állami javakat és az ukrán védelemre kell költeni. 6. Azonnal másodlagos szankciókat kell elrendelni az orosz olaj és gáz vásárlói ellen. Az orosz árnyékflottából havonta legalább 10 tankert le kell kapcsolni. 7. NATO-szintű biztonsági garanciákat kell adni az ukránoknak, ám a szervezethez nem csatlakozhatnak. 8. Katonai kiképzőket és tanácsadókat kell Ukrajnába küldeni, az elején 5 ezer embert. 9. Repüléstilalmi övezeteket kell kijelölni az ukrán légtérben, amihez kb. 100 vadászgép szükséges. 10. „Nukleáris opcióként” szóba jöhet még az ukrán NATO-tagság is.”
Szép terv, megvalósulása esetén Vlagyimir Vlagyimirovics szorgalmasan varrogathatná a gombokat a sztálini birodalmi álmokra.
Orbán Viktor mintegy ráolvasásosan hüppögi a putyini kottából: Ukrajna ezt a háborút már elvesztette. Nem Vityenka! Nem vesztette el. Putyin ezt a háborút nem fogja tudni sokáig fenntartani. Egy milliónál is több katonát vesztettek, a szankciók pedig nagyon súlyosan érintik. Blöffölget, de ez háború és nem Texas Hold’em, és amúgyis szar lapjai vannak. Putyin – a Terror Törpéje (eredtileg Nyikolaj Jezsov volt a Terror Törpéje, az 1937-es Nagy Terror 151 centis építészének volt ez az epitethon ornansa, csak ő nem botoxolt) – valójában most is gyászol, a Szovjetunió örökre elmúlt dicsőségét, hatalmát gyászolja. Az ugyan 34 éve elveszett, de a Terror Törpéjének nehéz belenyugodnia.
Drága blöff ez, egymillió katona odalett, és a vidéki Oroszország sem Guttmann-nadrág – ahogy a proletárdiktatúra kultúrpolitikája sem lehetett az -, épp néztem egy videót, ahol a folyóból isznak az emberek és vödörbe szarnak, ott van az az irdatlan terület a rengeteg mindennel, fosszilis energiával, nyersanyaggal, ritkaföldfémmel, etcetera, és a hozzá képest kis Olaszország rendesen megveri Oroszországot GDP-ben. Hétfőn egyébként az olasz miniszterelnök – és a nálánál gazdagabb francia, német, angol – is elkíséri Zelenszkijt Washingtonba, egyezkedni Donnie-boyjal, aki lehet toporzékolni fog, meg Nobel Béke-díjért kiáltozni, de ha van igazság a Földön – és néha van – akkor azt Zelenszkij fogja megkapni. Ma mindenesetre Trump, a simlis üzletember Washingtonban egy jóval nagyobb gazdasági erővel fog találkozni, mint pénteken Alaszkában.
Vágvölgyi B. András
Címlapfotó: The White House / Facebook
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Egyre több helyen hangzik el az általánossá váló jelszó: “Meg kell mentenünk Izraelt a saját kormányától”. Vageszblog.
Nem pont értem, hogy miért Írország lett Európában a leginkább propalesztin ország, de az lett. Talán az angolok miatt.
Zavar az erőben, a Trump-Putyin bromance vakolata máladozni látszik, mi lesz ennek a vége? Megújuló amerikai fegyverszállítások Kijivnek, kemény szavak olykor (“a talajszintre bombázom Moszkvát”), és a putyini nem-engedés Rettegett Iván álmából.
Amikor az USA azt mondja, hogy készen áll a csapásra, akkor valóban akar és tud is csapást mérni.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!