Hogy mi volt Pearl Harbor vagy a Tet-offenzíva? Japán nem várt csapása 1941-ben, mely hawaii bázisán pusztította el az USA csendes-óceáni flottájának jelentős részét? Az észak-vietnami erők és a Vietkong 1968. februári támadása? Ami nem csak a történelmileg felbecsülhetetlen fontosságú évet indította, de a vietnami háború – vietnami nézőpontból: az “amerikai háború” – végének is a kezdete lett? Mit jelent ez az elképesztő ukrán támadás a több, mint három éve zajló háborúnak ezen a pontján? 

A közösségi médiában hozzám hasonlóan gondolkodó barátaim és ismerőseim kitörő örömmel fogadták, hogy Kijivtől 4300 kilométerre, a mongol határhoz közel, az irkutszki régióban is sikerült az ukrán Dávidnak drónparittyával fültövön vágnia a fokhagyma-, és vodkaszagú Góliátot. Orosz nehézbombázók bázisai közelében teherautókon szállított faházakból szálltak fel a párszáz dolláros drónok, hogy helyrehozhatatlan károkat okozzanak az orosz légierő nukleáris eszközt is hordozni bíró készségeinek egyharmadában. Az öt bázis mind messze esik az ukrán határtól: kettő a távol-északi Kola-félszigeten Murmanszk közelében, kettő a moszkvai régióban és a legtávolabbi, az emlegetett szibériai célpont. Aztán megjelenik egy fej, egy arc, akit az érdemi végrehajtónak tartanak és a teherautók orosz sofőrjei csak Artyomnak szólítanak.

Orosz nyomozók kihallgatták azoknak a teherautóknak a sofőrjeit, amelyekből drónokat indítottak egy nagyszabású, katonai célpontok elleni támadás során. „Az egyik sofőr, egy 55 éves, Cseljabinszkból származó férfi, elmondta, hogy a teherautó egy 37 éves férfié, Artyomé volt. Valamivel korábban Artyom megbízást kapott egy Murmanszk régióban élő üzletembertől, aki négy előre gyártott ház szállítását kérte Cseljabinszkból a Murmanszki Kola körzetbe.

A két férfi megegyezett az árban, Alekszandr felpakolta a „rakományt” a teherautóra, és elindult. Elmondása szerint útközben egy ismeretlen személy telefonon kapcsolatba lépett vele, és pontos utasításokat adott arra vonatkozóan, hogy mikor és hol álljon meg. Az utolsó megálló egy Rosznyefty benzinkút közelében volt, egy murmanszki katonai repülőtér mellett. Innen indították a drónokat.

Hasonló történetet mesélt egy másik teherautó-sofőr, aki szintén Artyomnak dolgozott. Az ő feladata előre gyártott házak szállítása volt az Irkutszki régióba. Azonban amikor az Uszolye-Szibirszkoje-ban található „Teremok” kávézó közelében leparkolt, drónok kezdtek felszállni a teherautó hátuljából.

A Rjazanyi és Ivanovói régiókban történt incidensekben érintett többi teherautó-sofőr hasonló élményekről számolt be. Egyikük, egy 46 éves férfi, Szergej, a nyomozóknak elmondta, hogy egy moduláris házat szállított Cseljabinszkból. Rjazanyon keresztül haladva a Scania teherautó teteje hirtelen leszakadt, és drónok repültek ki belőle.

A negyedik teherautó, amely az előző napon az ivanovói repülőtér elleni dróntámadásban vett részt, szintén Cseljabinszkban lett megrakodva. A sofőr szerint ez a teherautó is Artyomé volt.

Bűnügyi eljárás indult terrorizmussal kapcsolatos vádak alapján. A nyomozók jelenleg Artyomot keresik, aki állítólag Ukrajnából származik.”

Filmszínész küllem, egy fiatal, hipszter Cserhalmi György, ukrán, de évekkel korábban szerzett orosz állampolgárságot, DJ, de üzletember, vállalkozó is.

Ő Artem TIimofejev, 37 éves. Jelenleg az orosz repülőterek elleni dróntámadások szervezésének gyanújával körözik az orosz hatóságok, néhány évvel ezelőtt kapott orosz útlevelet, egyéni vállalkozóként regisztráltatta magát, és négy teherautót vásárolt – számolnak be be tevékenyégéről orosz katonai bloggerek a Telegramon.

Ezek a járművek szállították a drónokat a június 1-jei támadáshoz. Timofejev közösségi oldalain csak ukránbarát tartalmak találhatók, de ez nem szúrt szemet a lassan kínai módra proto-totalitárius orosz diktatúrában. Aktív támogatója volt az Euromajdannak 11 éve, ez is átment a szűrőn. Különböző források szerint Timofejev eredetileg Donyeckből vagy Zsitomirból származik, korábban Kijevben élt, DJ-ként dolgozott, majd Oroszországba költözött és áruszállítással kezdett foglalkozni.

Ukránbarát álláspontja ellenére Timofejev megszerezte az orosz állampolgárságot, 2024 októberében egyéni vállalkozóként bejegyeztette magát, decemberben pedig négy teherautót vásárolt, a helyi szolgálatok pedig nem tettek fel kérdéseket a felhasznált pénzeszközökkel kapcsolatban. Timofejev raktárakat bérelt, és teherautókat rakott meg drónokkal, amelyeket a Belaja repülőtér és más célpontok elleni támadásokban használtak. Timofejev a cseljabinszki régióból bérelt sofőröket, akiket a szállítási útvonal mentén tartóztattak le. A legfrissebb információk szerint nem sokkal a támadás előtt feleségével együtt elhagyta Oroszországot Kazahsztán irányába.

Mondjuk néztem volna Putyin fejét, mikor megtudja a hírt: csapásmérő nehézbombázóinak ⅓-ával végzett egy demokráciapárti és szabadságharcos ukrán DJ, aki úgy néz ki, mint Brad Pitt legénykorában, nem titkolta a nézetet soha, de nem tűnt fel a mindenre nyitott szemmel rácsudálkozó KGB-útódoknak (FSZB, SZVR, GRU), olyan vagány térülj-forduljt csinált ez a srác emberélet veszélyeztetése nélkül, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics erősen elgondolkodhat, hogy hány neonáci ukrán óvodát is kell a földdel egyenlővé tennie ellencsapásként. Közben, vágóképként gondterhelten térképek fölé görnyedhet a tábornoki egyenruhás, de már csak mérsékelten szexi Geraszimovval és Sojguval.

Hogy ez most fordulat a 11/3 éve tartó háborúban, hogy a Pearl Harbor vagy a Tet, értsd: az oroszok megszívják magukat és ki akarják köszörülni a stratégiai-, és nemzetközi PR-csorbát, vagy innen, Kijivből elindul a Vietkong és meg sem áll Saigonig (Moszkváig)? Kérdés. Tudjuk, Trump hadoválása nem gránitalapzat, viszont tény: kiakadt Putyinra. Ez már a “nem tudom mi történt vele” felvétel után is, az utolsó beszélgetéskor is issue volt. (“Jót beszélgettünk, hasznos volt, de nem visz közelebb a békéhez.”)

Pedig Trump már nagyon békét akar, mert üzletelni akar az oroszokkal: lítium-mezőkről álmodik és az ő drága Melániáját is ritka szibériai szőrmékből készült bokáig érő bundában látja. Ennél talán fontosabb, hogy 82 amerikai szenátor támogatja azt a történelmi szankciócsomagot, amely tényleg fájna a Kremlnek: 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyon ukrán katonai támogatásra fordítják.  Az ukrán ásványkincsekből befolyt bevételeket az újjáépítésre fordítják  500%-os vám Kínára, ha továbbra is Putyin háborús gépezetét finanszírozza olajvásárlásokkal.

“Oroszország egy benzinkút atomfegyverekkel” – mondta egy szenátor. Most elzárják a csapot.

A május 16-i isztambuli tárgyalások újabb színjáték volt. Putyin nem a békéért jön, hanem időt húz, csapatokat gyűjt a határon, és újabb offenzívára készül. Trumpot gyalázza és gyengíti – vélik meghatározó republikánus szenátorok.

A meghatározó orosz-ukrán szakértő Rácz András szerint, aki a 444-nek nyilatkozott “a bombázók elvesztése gyengítette az orosz nukleáris elrettentő képességet, de nem döntő mértékben. Egyrészt azért, mert a bombázók legalább kétharmada a támadás után is megmaradt. Másrészt azért, mert az atomfegyvereket tengeralattjárókról és szárazföldről is be tudják vetni az oroszok. Harmadrészt pedig azért, mert az orosz hadseregnek már vannak bombázónál kisebb repülőgépekről indítható, atomfegyver hordozására képes fegyverei is.

A támadás legfontosabb háborúra gyakorolt közvetlen hatása az, hogy meggyengült az oroszok hagyományos fegyverekkel végrehajtott, mélységi, prezíciós csapásmérő képessége. A megsemmisült bombázók ugyanis egyenként 6-12 robotrepülőgépet tudtak indítani ukrán célpontok ellen.”

Az ukrán háborús ügyekben ihletetten megszólaló Eperjesi Ildikó idézi Mike Brock “Az igazságszolgáltatás édes pontossága” c. írását: “Van valami csodálatos ennek a csapásnak a pontosságában: nemcsak a taktikai kivitelezésében, hanem az erkölcsi tisztaságában is. Az orosz bombázók nem véletlenszerű katonai célpontok voltak, hanem a terror sajátos eszközei. Szisztematikusan vettek célba kórházakat, iskolákat, elektromos hálózatokat és polgári óvóhelyeket.

Ezeknek a bombázóknak a személyzete három évet töltött Putyin azon stratégiájának végrehajtásával, hogy megtörje az ukrán szellemet az ártatlanság szándékos célba vételével.

Az ukrán drónok az összeset megtalálták. Kilométerekre minden csatatértől, az orosz földrajz hatalmas kiterjedése által védve, nukleáris fenyegetés és diplomáciai finomkodások által elbarikádozva: ezek közül egy sem számított. Az igazságszolgáltatás óránként hatszáz kilométeres sebességgel utazott, és pontosan érkezett.

Így néz ki a hozzáértő ellenállás, ha rendíthetetlen erkölcsi céllal találkozik. Nem a kétségbeesett áldozatok sikolya, hanem egy olyan nép kiszámított válasza, amely nem hajlandó elfogadni a Putyin által rá kirótt szerepet. Amely végignézte az orosz terror teljes gépezetét, és úgy döntött, nem elviseli, hanem darabonként, gondosan megcélzott darabonként szétszedi. (…) Ami zavarja a meghunyászkodás apostolait, az nem az eszkaláció, hanem az, hogy az elnyomással szembeni ellenállás nem hajlandó kialudni. Az ukrán sikerek miatti dühük felfedi, ami igazán felháborítja őket: annak demonstrációja, hogy a behódolás választás, nem pedig sors. A gonosszal való kiegyezés pedig bölcsességnek álcázott gyávaság.

A Pókháló hadművelet talán legbeszédesebb aspektusa az, amit elárul Ukrajna csodálatos elszigeteltségéről. Nem szóltak senkinek. Sem a szövetségeseiknek, sem a jótevőiknek, még az Egyesült Államoknak sem, amely milliárdos katonai segélyt nyújtott nekik, ami nem hálátlanság volt, hanem a legmagasabb rendű bölcsesség.

Ukrajna megtanulta azt, amit sok amerikai nem hajlandó elismerni: hogy kormányuk olyan erőket rejt magában, amelyek magát a demokráciát árusítják. A hadműveleti tervek Washingtonnal való megosztása ukrán életek kockáztatását jelenti az amerikai politikai kényelem védelmében. Hogy az egykor a „demokrácia arzenáljaként” ismert ország, az USA,  most védelmet igényel saját kompromittált vezetésével szemben.

Így aztán egyedül terveztek. Egyedül kiviteleztek. Egyedül sikerült elérni, ami a háború legjelentősebb taktikai győzelmének bizonyulhat. Az USA-val szembeni műveleti biztonságuk nekik üdvösség, az amerikaiknak pedig ítélet. Olyan elvekért harcolnak, amelyekről az amerikaiak azt állítják, hogy osztoznak rajtuk, miközben ők védik ezeket az elveket azoktól a szövetségesektől, akik azt vallják, hogy megvédik őket.

Van ebben valami szívszorító és csodálatos: a létezéséért küzdő demokrácia, amely nem bízhat a világ legerősebb demokráciájában, mert azt a demokráciát ugyanaz a tekintélyelvű vírus fertőzte meg, mint amellyel Ukrajna harcol. Ukrajna hallgatása az ő becsületességük. A titkolózásuk az erősségük. Az, hogy nem hajlandók megbízni az USA-ban, annak elismerése, hogy az mivé vált.

Amit Ukrajna vasárnap reggel véghezvitt, az meghaladja a katonai akciót: azon ellenállás nyelvtanának újbóli megerősítését jelenti, amelyet minden zsarnok kétségbeesetten el akar törölni. Az ahhoz való ragaszkodást, hogy a hatalom, bármilyen elsöprő legyen is, nem egyenlő a legitimációval; a ragaszkodást ahhoz, hogy az áldozatok megtartsák az önrendelkezést. Ahhoz, hogy az erősek, igényeik ellenére, kiszolgáltatottak maradnak a szabadok találékonyságának.

Minden diktátor egy alapvető hazugsághoz ragaszkodik: ahhoz, hogy az ellenállás hiábavaló, hogy a hatalom csak egy irányba áramlik, hogy a gyengéknek el kell fogadniuk bármit, amit az erősek rájuk kényszerítenek.

Az ukrán drónok összetörték ezt a hazugságot a bombázókkal együtt. (…) Az erőtlenek erejét Vaclav Havel megértette a saját tapasztalatából, amikor a lehetetlennel szállt szembe: „A remény nem az a meggyőződés, hogy valami jól fog alakulni, hanem annak bizonyossága, hogy valaminek van értelme, függetlenül attól, ahogy alakul“.

Havel felfogta azt, amit Ukrajna most bemutatott: hogy még a látszólag erőtlen emberek is rendelkeznek a hatalom olyan formájával, amely a zsarnokok számára érinthetetlen: azzal az erővel, hogy embernek maradjanak, a méltóságot válasszák a túlélés helyett, hogy elvek szerint cselekedjenek, nem pedig számításból. Ez az erő nem ad garanciát a győzelemre, de garantálja az értelmet. És az értelem, ha egyszer meghonosodott a világban, elpusztíthatatlanná válik. (…)

A lázadás folytatódik. Nem csak Ukrajnában, bár ott páratlan kecsességgel és hozzáértéssel folytatják. Mindenütt, ahol az emberi találékonyság szembeszáll a nyers erővel. Mindenütt, ahol a késztetés, hogy szembeszálljanak az elnyomással, elég fényesen ég ahhoz, hogy megvilágítsa a sötétséget. (…) Lázadunk.”

A Csehszlovák Kém-blog szerzője írja: “Elképesztő pofátlansággal és precizitással végrehajtott véletlenül elegáns támadás, a pár hónappal ezelőtti személyi hívós izraeli akció mellett a világ legjobb titkosszolgálati művelete.” És ezzel a titkosszolgálattal akarnak a magyar ügynökségek bajszot akasztani. Egyszerre ijesztő és nevetséges azt gondolni, hogy az ukránokkal szemben van esélyük a magyar szakszolgálatoknak. Sajnos az egyetlen racionális magyarázat arra, hogy miért csinálják mégis, az az, hogy Putyin rendelésére, ez pedig még a totális dilettantizmusnál is rosszabb.

Vágvölgyi B. András