Spongya Bob kisöccse, Racketeer Don – racketeering: védelmi pénz szedése rákényszerítés alapján – a narancssárga képregényfigura az eddig ismert világ megváltoztatására (felforgatására) tör, a rossz hír az, hogy erre az esélye is megvan. Hazai kritikusai szerint az a baja, mint Netanjahunak – vagy, szerintünk, Orbánnak – „túl kis ember a nagy időkhöz”. A baj az, hogy vele egy ligában játszó játszótársai – a leningrádi flaszterbetyárból lett szilovik-cár és a sanghaji városi párttitkárságból indult mandarin a Tiltott Városban – úgyszólván minden személyes képességükben meghaladják őt és játékmesterként kesztyűbábozhatnak vele, pedig anyagi értelemben ő az erősebb. 

Az amerikanisztika tudománya az Egyesült Államok alkotmányos rendje, az amerikai élet és társadalom vizsgálatának tudománya, nem véletlen, hogy megalapítását egy franciának, bizonyos Alexis de Tocqueville-nek (1805-1859) köszönhetjük, aki a 19. század első felében hosszabb utazást tett Amerikában és a liberté, égalité, fraternité híveként olyik értelmű megállapítást tett, hogy hogy a Felvilágosodás (siécle philosophique; Aufklärung) eszményeinek legfontosabb tárgyiasulása az amerikai alkotmány.

Ez egészen mostanáig érvényben volt, de a We, the People kezdet helyére az I, the Donald került. Donald Trump „geneológiailag” a Joe McCarthy-Roy Cohn „vérvonal” leszármazottja, bár a korai életével foglalkozó és tanulságos The Apprentice c. játékfilm szerint úgy árulta el egy adott, fontos ponton mentorát, trénerét és Zen-mesterét, Roy Cohn vérhabos szájú nagybani manhatteni ügyvédet, a korai ötvenes évek „Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságának” ifjú jogi tanácsadóját, mint annak a rendje.

De ez az ő személyiségképletében – alacsony intelligenciaszint, felhőkarcolónyi egó – szükséges kellék, és az ellenséges/ellenérdekelt titkosszolgálatoknak aranybánya és marionettmadzag. Nem kell neki aláírtan KGB/FSZB ügynöknek lenni Krasznov néven, hogy megfelelően nyájas és hízelgő, anyagi érdeket villantani tudó „tartótiszt” megmunkálásában Szovjetoroszunió érdekében járjon el. Kínai barátellenségeiről pedig tudható, hogy nem a „pillanturalás”, hanem az alsó hangon 300 évre tervezés a speckójuk.

Ha az ember Trump elnök Ukrajna-ügyi összevisszaságait nem érti, az nem megfigyelő, hanem az elnök hibája. Egy olyan elnököt látunk, aki azért szállt ismét versenybe, hogy ne kelljen büntetőbíróság elé vonulnia, mert hamisan vádolt embereket, hogy ellopták a 2020-as választást. Javára szóló erőszakos puccsot támogatott. Soha nem volt koherens elképzelése a világbeli folyamatokról. Az adminisztrációja nagyszámú szélsőséges ideológusból áll, akik hozzá lojálisak és nem az Alkotmányhoz, az amerikai külpolitika hagyományos értékeihez vagy a gazdaság alaptörvényeihez.

Büntetővám, büntetővám-visszavonás, büntetővám, büntetővám-halasztás, szopatni Ukrajnát, vagy Oroszországot, vagy egyiket sem vagy mindkettőt, Elon Musk tweetjeihez kell a világnak igazodni vagy Donald Trump Social Truth-ához, minden a látszat, az imágó, tények és a józan ész mennek a picsába.

„Négy év ebből nem fog menni emberek” – mondja Th. Friedman a The New York Times sokszoros Pulitzer-díjas vezérpublicistája. A piacok idegösszeroppannak a bizonytalanságtól, a termelőágazatok és a szövetségesek, az amerikai és a külföldi befektetők, a maradék világ ugyancsak idegösszeroppanást kap. Nem lehet így országot kormányozni, nem lehetsz így Amerika szövetségese, a „szabad világ vezetője”, nem lehet így üzletelni, nem lehet hosszútávú partnernek lenni, kapkodni, stratégia nélkül.

Európa, Mexikó, Kanada néz, mint Rozi a moziban, Amerika régi szövetségesei bizonytalanná válnak, csak Putyin kap kesztyűs kezet, aztán ő sem, majd mégsem: nagy amplitúdójú hangulatkilengései vannak, mint egy amúgyis labilis elsőmenstruálónak. Biden beakadt neki, a B-oldalon ugrik a tű, „ha én lettem volna az elnök nem lett volna háború, infláció, napfogyatkozás, hurrikán, semmi, csak mosoly és boldogság”.

Amiben igaza volt, hogy a kereskedelmi egyenleg Kínával amerikai szempontból igerncsak negatív, de ez az ő első elnöksége idején sem volt másként. Amerikai közgazdászok félik, hogy a trumpi bizonytalanság, hektikum és hirtelen ötletektől vezéreltség stagflációs válságba vihetik a minden híreszteléssel szemben igencsak egészséges amerikai gazdaságot.

A világ kapitalista része 1945 óta, a nagyhatalmi háborúk hiányában különlegesen nagy gazdasági növekedést élvezett, amiben voltak ugyan keményebb évek olykor, de a világ legtöbb helyén, az idő nagy részében relatív prosperitás uralgott. Aminek fő oka az volt, hogy Amerika olyan volt, amilyen volt.

A demokrácia Amerikában, ahogyan azt Alexis de Tocqueville úgy 180 éve megírta, és ami az amerikai gazdaság menetelésének alapja volt. Ahol, John Fitzgerald Kennedy 1961-es szavaival „nem azt kellett nézned, hogy az országod mit tehet érted, hanem, hogy te mit tehetsz az országodért. Kortárs polgárai a világnak, ne azt kérdezzétek, hogy Amerika mit tehet értetek, hanem hogy együtt mit tehetünk az ember szabadságáért”. Ami most oda konkludált, hogy „te mit tehetsz Donald Trumpért” és amit ő és vice elnöke, JD Vance mond, az az, hogy „elárulhatjuk az összes barátunkat és szövetségesünket és magunkhoz ölelhetjük bármilyen korábbi ellenségünket és ellenfelünket, amennyiben az ennek az adminisztrációnak a túlélését és hasznát szolgálja”.

Amerika 1945 után a NATO, a WHO, a Világbank és más általa vezetett világintézmények segítségével nagyobb árat adott világ fenttartásáért, de nagyobbat is hasított. A konzisztens filozófiai alap nélküli kül-, és védelmi politika hiánya ragadozóvá teszi a világ első számú hatalmát és ezt a mintát közvetíti globálisan – de mi ezt Orbán Magyarországán igen jól látjuk is. A fából vaskarika, az izolacionista imperializmus a Felvilágosodás – tehát az amerikanisztika tudománya – előtti világot hozza vissza, a ragadozás és a szabályozatlan ököljog világát.

Hogy csak úgy területi nyereségeket szerezni – Grönland, Kanada, Panama-csatorna, Gáza –, leépíteni a szövetségi kormányt, mélyállamot emlegetni és sejtetni minden kritikában, csak a középszerű lojálisban bízni, de ez csak az amerikaiaknak új, 15 év Orbániáda után mi ezt itt pontosan értjük. Volt kollegám, a The New Republic liberális véleménymagazin sztárpublicistája, Leon Wieseltier mondta Netanjahura, de Trumpra is érvényes: „olyan kis ember ő egy olyan (történelmileg) nagy időben”.

17 éve, 2008-ban közelről figyeltem és tudósítottam az akkori amerikai elnökválasztásról. Igen hamar Obama-drukker lettem bár becsültem John McCaint is, mikor a bolond kis Bush után egy komoly republikánus lett az ellenfél. McCaint New Hampshire-ben láttam beszélni, vállmagasságnál jobban nem tudta lendíteni a beszéd közben bíztatólag a kezeit, mert lelőtt pilótaként a „Hanoi Hiltonban” (észak-vietnami börtönben) súlyos, élethosszig tartó egészségkárosodásig kínozták a kommunisták. Admirális apjára való tekintettel kiengedték volna az északiak, de ő nem akart különleges elbánást. Nyolc évet töltött hadifogolyként. Patrióta volt és elvi ember, még ha az alaszkai futóbolond Sarah Palin alelnök-jelöltté emelését nehéz is feledni.

Ha McCain nyert volna, és Barack Obama ideje nyolc évvel később jött volna el, jobb lett volna? Történelmietlen kérdés. A fékek, ellensúlyok rendszere tovább tartott volna, nem kéne azon morfondírozni, hogy az amerikanisztika tudományának legalábbis egy időre befellegzett-e, átvette-e a helyét a beteg személyiség individuál-pszichológiája.

1994-ben jártam Dél-Afrikában is. Épp az első nem-apartheid választás zajlott, láthattam egy hőst, Nelson Mandelát néhány méterről pártja kampányzáróján a johannesburgi South Western Township (Soweto) stadionjában, láttam lándzsarázó zulukat Durbanben, fokvárosi csavargókat és magaséletet, de a legnagyobb hatást egy nyugat-transvaali sajtótájékoztató tette rám. A sajtótájékoztatót az AWB nevű fehér szuprematista és neonáci terrorcsoport tartotta egy farmon, egyenruhában, fegyveresen, a dél-afrikai hadsereg – sicher was sicher – körbevette a farmot, ám ettől még egy amerikai fekete újságírót majdnem agyonvertek, a társaságomban lévő, az eseményt dokumentáló fotóskollégát úgy megkergették a búr fasiszták, hogy még az aznap esti dél-afrikai tévéhíradóba is bekerült.

Azóta viszonylagos távolságtartással kezelem a fehér dél-afrikaiakat, mert veszélyes keménykedést feltételezek elsőre, ami persze nem akadályoz abban, hogy J.M. Coetzee az egyik kedvenc íróm legyen. Elon Musk fehér dél-afrikai, bár nem fajüldöző, de kolonialista nevelésben részesült, 5000 dollárral érkezett állítólag Amerikába, a világ leggazdagabb embere lett. Ami nyilvánvaló tehetség, megszállottság és rideg keménység együtthatása. Egy éve lépett be az amerikai politikába, Donald Trump a tenyeréből eszik, és fordítva, nem érzem benne az államférfiúi erényeket, ahogy Donaldban sem, persze. A profitmaximalizálás és a demokratikus államvezetés ütik egymást – mindkettejüket ez jellemzi.

Kedvenc oroszom, a Pussy Riot női punkzenekar korábbi frontleánya, a két év fegyházbüntetését egy mordvinföldi büntetőtelepen letöltő, szabadulása óta Los Angelesben élő és legutóbb a Putin’s Ashes c. installációjával vihart kavart Nagyezsda Tolokonnyikova webshopjában elérhetővé tett egy a MAGA-ra (Make America Great Again) hajazó piros baseballsapkát We Suck Russian Cock felirattal. És tényleg!

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: The White House / Facebook