A Koreai Köztársaság a hidegháború első jelentős konfliktusa, a koreai háború 1950-es elejétől jobboldali katonai diktatúra volt a nyolcvanas évek elejéig. A demokratizálódást a kvangdzsui diákok lázadása, a diktatúra visszaszorulása, a gazdasági felívelés és az ezt követő 1988-as szöuli olimpia fémjelezte. Azóta olykor erős politikai küzdelmekkel pettyezett demokrácia Dél-Korea, amit a héten megpróbált felszámolni egy jobboldali politikus. Közlése szerint erre azért van szükség, hogy megakadályozzák az „Észak-Korea barát erőket” abban, hogy elvegyék a dél-koreaiak szabadságát. A pancserpuccs nem egészen egy napig tartott. 

A boldogemlékű Titanic Filmfesztivál még élt Budapesten, a kilencvenes évek vége lehetett, mikor láttam egy filmet, ami meghatározó volt Korea-képem kialakításában. A koreai háború déli katonája a tűzszünet után a Pak Cson-hi (Park Chung Hee) rendszer titkosszolgálatának lesz vallatója.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Közbevetés: a koreai háború vad és kemény háború volt, a kommunista Észak kezdte szovjet támogatással és mintegy milliónyi kínai „önkéntes” részvételével, egészen a félsziget csücskéig letarolták a mindent, egyedül Puszan (Busan) városa maradt a Nyugat-barát antikommunisták kezén. Az Egyesült Államok hadseregének a főváros, Szöul (Seoul) környéki, incsoni (Incheon) partraszállása és az amerikai és más ENSZ-csapatok és a dél-koreai erők egyesített erőfeszítései nyomán érték el a jelenlegi tűzszüneti vonalat – a mai napig nincs békeszerződés 1953 óta – és kialakult északon a Kim-dinasztia disztópikus diktatúrája és a Dél előbb jobboldali-katonai autoriter diktatúrája, amiből aztán gazdasági „kistigris” majd nagyhatalom és demokrácia lett.

Az elfeledett koreai háború az említetteken felül is nemzetköziesített konfliktus volt, a „népi demokráciák” segítették az Északot. Magyar részről a Rákosi Mátyás Hadikórház volt a helyszíni aktor, nekem is van borszakíró kollégám, aki úgy néz ki, mint egy ősmagyar, igaz ehhez az is kellett, hogy orvos édesapa Koreából hozzon feleséget, anyukát. Az amerikai hadsereg a másik oldalon – lásd Robert Altman rettenetesen szórakoztató koreai háborús hadikórház-filmjét a M.A.S.H-t – sorozási paradigmája súlyosan kisebbségellenes volt, az afroamerikai katonák mellé sok amerikai chicanót és filippinót soroztak.

Visszatérve: tehát a film elején említett a nyolcvanas években vagyunk, középkorú idegenvezető a fő karakter, vállalati csoportokat visz team buildingre, de egy-egy helyszínen rátörnek az emlékek, melyek rettenetesen durvák. Fontos szereplője volt a társadalomnak a KCIA, a titkosszolgálat, ugyanakkor az amerikai társszervvel összefogva szerepet játszott Pak Csong Hi (Park Chung Hee) elnök 1979-es meggyilkolásában.

Aztán diáklázadások, demokratizálódás, nemzetközi elismerés: olimpia. Jancsó Miklós nagyhatású magyar filmrendezőt például felkérték, hogy állítson az olimpia színpadára egy a két nép hagyományos kultúrájából fakadó élőképet, és Jancsó széles magyar stábbal ment Koreába színpadra állítani.

Dél-Korea kistigrisből gazdasági nagytigris lett, ugyanakkor az északi szomszéd szürreális és disztópikus diktatúrája miatt egyfajta állandósult feszültség is jellemzi az országot.

Az utóbbi hetek ukrajnai fejleménye, hogy az oroszok emberhiányukat a háborút eszkalálva azzal enyhítik, hogy olajért észak-koreai katonák – mintegy 15,000-en – érkeztek Oroszországba, orosz zászló alatt az ukránokkal harcoljanak, egyelőre a kurszki ukrán betörés helyszínén.

A mostani válságot az ország elnöke, Jun Szogjol (Yoon Suk Yeol) idézte elő, aki nem pontosan érteni milyen megfontolásból, mindenesetre az elnök az északi fenyegetésre hivatkozva katonai szükségállapotot próbált bevezetni.

Megfigyelők szerint ez a Pak Csong Hi (Park Chung Hee) rendszer emlékéből eredő gesztus volt, de annak a rendszernek több, mint negyven éve vége, és a dél-koreai társadalom alaposan megváltozott, már nem a KCIA-s verőemberek társadalma. Az elnök tévébeszédében jelentette be a hadiállapotot, ami az a technika, mikor egy népszerűségét végleg elveszítő vezető különleges kormányzást vezet be, hogy hatalmát ezáltal meghosszabbítsa és/vagy korlátlanná tegye – de ezt itt mi is ismerhetjük.

A hongkongi The South China Morning Post szerint bár zavarok korábban is mutatkoztak a koreai demokráciában, például a korábbi katonai diktátor lánya, Park Geun-hye 2016. decemberétől 2017. márciusáig elnök lehetett az országban, majd hatalmi visszaélések és korrupció miatt leváltották és húsz év börtönbüntetésre ítélték, a mostani pancserpuccs mégis meglepő fejlemény.

Az elnök célja a fékek és ellensúlyok kiiktatása volt, a törvényhozás munkájának felfüggesztése, a sajtó és médiaszabadság cenzurális korlátozása, és a gyülekezési szabadság betiltása.

Az elnök elszámolta magát, sokan mondják koreai ismerősök, hogy egyszerűen megbolondult. Hatalmas tömeg gyűlt a szöuli utcákra, a parlamenti képviselők munkahelyükre siettek, a média széleskörűen tudósított, a társadalom fellépése miatt nyilvánvaló lett, hogy csak a hadsereg bevetésével tudnák érvényesíteni az önpuccsot.

Ilyesmi történt már a Koreai Köztársaságban, csak az nagyon régen volt. Katonák ugyan próbálták megakadályozni a poroltókkal harcolva a lezárt parlamentbe bejutó képviselőket, de bementek és a hadiállapot ellen szavaztak.

Az elnök pár órával a pancser önpuccs után visszavonta a katonai szükségállapotot. Az elnök ellen impeachmentet (alkotmányos felelősségrevonási eljárást) indítottak, ellenzéki pártok szerint bebizonyította, hogy hivatalának betöltésére alkalmatlan, sokan mentális stabilitását és elmeállapotát is kétségbe vonják. A korábbi legfőbb ügyészből lett elnök jól láthatóan politikailag nem éli túl a váratlan, meglepő, és a világrend szempontjából fontos ország zűrzavarát.

Az amerikai-kínai vetélkedés katonai dimenziójában is fontos szerepe van Dél-Koreának: egy régi amerikai doktrina a containment, a bezárás elve, ami azt jelenti, hogy megpróbálják ellenőrizni Kína kijutását a nyílt óceánokra a Sárga-, és a Dél-Kínai tengeren. Ebben az akcióban Dél-Korea – ahol több, mint hetven amerikai támaszpont van, és többtízezres katonai kontingens – mellett az éppen újra fegyverkező Japán, Tajvan, a Fülöp-szigetek, és egyre inkább, Vietnam vesz részt. A The Japan Times szerint az elnök a politikai túlélésért harcol, a 300 tagú parlamentben 108 szék az ő pártjának képviselőié, de közülük is sokan ellene voksoltak. A japán vélemény nem csak a közelség, és a történelmi vonatkozások miatt érdekes.

A koreai-japán kapcsolatok természete és dinamikája hagyományosan olyan, hogy ahhoz képest a magyar-román viszony egy verőfényes tűzoltómajális.

Japán a hatvanas években érte el azt – az ismételt globálpiaci szereplővé válást –, amit Korea húsz évvel később. A koreaiak viszont nem felejtik országuk 1910-től 1945-ig tartó megszállását, ahogy ők mondják: gyarmatosítását, és a háború idején a koreai nők tömeges comfort womenné, magyarul hadsereget kiszolgáló kényszerprostituálttá tételét.

Ma is, ha egy japán politikus ellátogat a háború befejezésének augusztusi évfordulóján a tokiói Yasukuni (Jaszukuni) szentélybe, akkor Szöulban (és Pekingben) tiltakoznak. Ugyanakkor szociokulturálisan nagyon közel áll egymáshoz a két ország, két kelet-ázsiai Nyugat-barát gazdasági nagyhatalom, melyek demokratikus rendszerei ugyan más paradigma szerint működnek, mint a nyugatiak, de az erőtlejes kínai gazdasági-politikai nyomulás nyomán kialakuló új globális rendben nagyon fontos ellensúly mindkét ország, ahol a sok évtizedes szembenállás mára azért enyhülni látszik.

Egyre több japán cég és állampolgár telepedett le Koreában, egy olyan országban, ahol a 2000-es évek elejéig tiltott volt a japán nyelv tanítása. Mivel Trump megválasztott amerikai elnök fő nemzetközi programja a Kínával folytatott vetélkedés megnyerése, ezért a szöuli helyzet fontos része a világpolitikának, és a távol-keleti Nyugat-barát demokráciák fenntartása.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: A dél-koreai védelmi minisztérium bocsánatot kért, miután Yoon Suk Yeol elnök rövid időre hadiállapotot hirdetett, ami széles körű felháborodást váltott ki. Az „államellenes erők” és állítólagos észak-koreai támogatóik elleni küzdelemre irányuló lépés heves bírálatokba ütközött az ellenzéki pártok és a polgárok részéről. Ezrek tüntettek a nemzetgyűlés előtt, és a kihirdetést a parlament hat órán belül hatályon kívül helyezte.